1915 nyarán hadszíntérré vált az a vegyes lakosságú terület, amely a legnagyobb konfliktusforrást jelentette Olaszország és a Monarchia között: Dél-Tirol. Tirol tartományt már évszázadok – egészen pontosan 1363 – óta a Habsburgok uralták, igaz, az olasz egységmozgalom sikerei előtt Velence és Lombardia is Ferenc József birodalmához tartozott. Azok szeme előtt, akik az olasz egyesítést még befejezetlennek tekintették, Trient (olasz nevén Trento), Trieszt és Fiume megszerzése lebegett.
Pár évvel a világháború előtt – az akkor még baloldali – Benito Mussolini is megfordult Trientben, ahol a helyi szociáldemokrata pártot vezette és az olasz munkások lapját, a L’Avvenire del lavoratoret szerkesztette. Persze a város inkább a reformáció elleni átfogó támadást kidolgozó, 1545–1563 közötti tridenti zsinatról ismert, mint a későbbi Duce egy korai epizódjáról.
Az Estet egy osztrák lap, a Neue Freie Presse újságírója, Alexander Roda Roda tudósította Dél-Tirolból, aki saját lapjának mintegy 700 haditudósítást írt a világháború alatt, de dolgozott a Magyarországon megjelenő német nyelvű újságnak, a Pester Lloydnak is. Roda Roda békés képet festett egy hónappal a hadiállapot beállta után arról a városról (Trientről), ahova már behallatszanak az ágyúlövések, amelyek az I. világháború egyik bizarr (és egyben legtragikusabb) fejezetének, az Alpokban vívott hegyi háborúnak morajlásai voltak.
A tudósító – az olaszellenes propaganda tombolása közepette – igyekezett azt is kiemelni, hogy az olasz többségű üdülőváros, ahol a háború miatt „előkelő, graciőz dél-tiroli olasz nők pótolják a szőke misseket”, lojális maradt a Monarchiához. Tegyük hozzá, Dél-Tirol egésze egyáltalán nem számított olaszosnak: az 1910-es népszámlálás adatai szerint a tartományrész mindössze 2,9 százaléka vallotta magát olasz nemzetiségűnek, azaz alig több mint 7000 lakos szemben a 215 ezer némettel. A nemzeti felbuzdulás így már kevésbé meglepő: „Nyitott üzleteket látunk, melyeknek tulajdonosai egyszerre tudatára ébredtek németségüknek és – amit békében sohasem lehetett – most német cikkeket olvasunk az itteni napilapban, a Risveglio Tridentinóban. A nagy emlékmű a főtéren érintetlen. Dante érckezével még mindig a Brenner felé mutat…”– írta a szlovéniai születésű osztrák. Ez utóbbi utalás egyben a háborúval egyidejűleg maximumra kapcsolt kultúrnemzet-vitához kapcsolódott. A központi hatalmak ugyanis újra és újra cáfolni akarták az angol és francia részről rájuk – elsősorban a németekre – aggatott barbár jelzőt, aminek szerves része volt Shakespeare, Molière vagy éppen Dante értékeinek elismerése.
Dél-Tirol az I. világháború után a saint-germain-i békeszerződés alapján Olaszországhoz került, így beteljesült az olasz törekvés, hogy elérjék Itália „természetes határait” és megkezdődött a tartomány olaszosítása. A terület sorsa a II. világháború után is diplomáciai vita tárgya lett Ausztria és Olaszország között, majd az 1950-es és 1960-as években a fő kérdés már nem Dél-Tirol hovatartozása, hanem autonómiája volt.

Felhasznált irodalom:
Roda Roda: Innsbrucktól Trientig = Az Est, 1915. június 20.

Készítette: Takács Róbert