Úgy tűnik, a háború első két évében az áremelkedés és az áruhiány kéz a kézben jártak. A fővárosi tűzifaellátás Pesti Naplóban bemutatott esete jól példázza a hadigazdálkodáshoz vezető gazdasági mechanizmusokat. A tűzifa 1915 végén még szabadon árusítható termék volt, a főváros viszont igyekezett megóvni lakóit a várható nagyobb áremelkedéstől. Ezért kellő előrelátással megállapodott néhány kereskedővel, hogy azok maximált áron szállítsák a fát Budapestre. Ennek következtében a többi fakereskedő vidéken adott túl az áruján. A szerződéses kereskedők pedig azt követően vonakodtak a főváros ellátásával kapcsolatban, hogy a piaci tűzifaárak átlépték a megállapított 380 koronás szabott határt. 1916 tavaszán szinte senki nem akart a fővárosba tűzifát szállítani, mert a szerződött kereskedők arra számítottak, hogy úgyis képesek lesznek áremelést kicsikarni. Mint a tűzifaválságról közölt cikk megállapította, még a felső tízezerhez tartozó fakereskedők is elképzelhetetlenül magas áron kötöttek határidős üzleteket. A Pesti Napló, bár erkölcsi fenntartásai világosak, nem is vonta kétségbe mindezt, pontosabban arra hívta fel a figyelmet, hogy csak a tűzifa árának országos maximálása és a tűzifa-kereskedelem szabályozása oldhatja meg a problémákat.

Felhasznált irodalom:
Miért nincs tűzifa? = Pesti Napló, 1916. március 1.

Készítette: Egry Gábor