Az Est

És eljön a földi paradicsom Budapestre is – egy sikeres rekvirálás története

Az áruhiány a világháború alatt mind erőteljesebb állami-hatósági akciókat váltott ki. Mindez azonban sokszor ördögi kört eredményezett, mert a meghozott intézkedéshez a szereplők igyekeztek alkalmazkodni, keresték – és meg is találták – a kiskapukat, ami újabb intézkedést követelt, amely aztán megint csak részben orvosolta az eredeti problémát, de előidézhetett újabbakat.
Így az élelmiszerek hiánya felverte az árakat, erre válaszként a kormány bevezette az ármaximalizálást. A termelő azonban nem volt érdekelt abban, hogy a számára kedvező piacon bukjon – pláne, ha az ő költségei is emelkedtek –, így terményeit igyekezett „feketén” értékesíteni, jóval a megszabott ár felett. A felügyelt piacokon, ahol a hatóságok betartatták maximális árat, megmaradt az áruhiány, ami a feketekereskedelmet még inkább helyzetbe hozta. Ezután jöhetett a jegyrendszer bevezetése a szűkös kínálat elosztására, vagy a rekvirálás elrendelése a kínálat bővítése érdekében.
1917 őszén a siralmas piaci paradicsomhelyzet enyhítésére a főváros mindent bevetett – nem is eredmény nélkül. A Közélelmezési Hivatal ugyanis felfigyelt rá, hogy alig kapni zöldséget, például paradicsomot Budapest piacain, miközben a termés nem volt rossznak mondható. Csak éppen valahol eltűnt a termelő és a fogyasztó közti térben. A paradicsomot ugyanis a feldolgozóüzemek ügynökei már a Pest megyei településeken felvásárolták – a hatóságilag megszabott 72 filléres ár felett.
A főváros úgy döntött, hogy ezúttal nagyon keményen lép fel: elrendelték a Budapesttől keletre, északkeletre fekvő falvakban a paradicsom rekvirálását, vagyis a megyei főszolgabíró irányítása mellett a Fővárosi Zöldségüzem emberei „megszállták” a településeket és vitték a paradicsomot hatóságilag megszabott áron. A csendőri jelenlét miatt csak néhány gazda mert komolyabban zúgolódni – de Mogyoródon így is közbe kellett lépni, hogy a konzervgyárak által fizetett 80 fillér helyett 46 fillérért is eladják a paradicsomot a rekvirálóknak.
Az így összeszedett paradicsomot lovaskocsikkal vitték a fővárosba, ahol aztán – utalólappal – a városkaputól mindegyik kocsit egy-egy pesti piacra irányítottak. Az árut lovasrendőrök kísérték, ám a Fővám térre menő paradicsom egy részének így is lába kelt, mire a Vásárcsarnokhoz ért a szállítmány. Az akció jelentőségét mutatta, hogy Budapest rendőrfőkapitánya, Sándor László végiglátogatta a legfontosabb budapesti piacokat, ahol egy-két óra alatt elfogyott a 30-35 szekérnyi (az egész főváros területére az első nap 240 szekérrel hoztak fel) áru. A háziasszonyok idegállapotát pedig mi sem jellemzi jobban, mint hogy csak a Lehel térre ötven rendőrt vezényeltek ki, amit csak úgy tudtak megoldani, hogy jó pár lovasrendőr is ott teljesített – lova nélkül – szolgálatot.
Az akció a következő napokban is folytatódott, volt olyan nap, amikor kifejezetten a budai oldal piacaira koncentráltak. Sőt, arról is intézkedtek, hogy a paradicsom maximált árát is némileg mérsékeljék. Rendőri közbelépésre ezúttal is szükség volt, mivel a Duna-parti idénypiacon a Közélelmezési Hivatal kiiktatta a kofákat a láncból: „Amikor a kofák értesültek arról, hogy nem kapnak paradicsomot, nagy lármát csaptak és megrohanták a kocsikat, úgyhogy Bockelberg Ede rendőr-főfelügyelőnek rendőrökkel kellett körülvétetni a paradicsomos kocsikat, hogy a közönség hozzájuk férhessen.”
Így – legalábbis egy időre, és a Pest környéki gazdák bánatára – a budapesti paradicsom-ellátás jelentősen javult 1917 kora őszén.

Felhasznált irodalom:
Rekvirált paradicsom a főváros piacain = Az Est, 1917. szeptember 5.
Sikerült a paradicsomrekvirálás = Az Est, 1917. szeptember 6.
Leszállítják a paradicsom árát = Az Est, 1917. szeptember 7.

Készítette: Takács Róbert

Rekvirált paradicsom a főváros piacain.
Az Est, 1917. szeptember 5.