1915-tól kezdve a lapok állandó szereplőivé váltak a világháború „vámszedői”, az általános élelmiszer- és áruhiányt kihasználó, indokolatlan hasznot bezsebelő kereskedők (úgyis mint árdrágítók), illetve a zsíros állami megrendeléseken meggazdagodó, de az államot – és a hadsereget – silány termékekkel átverő beszállítók (úgyis mint csalók). E társaság sajátos figurája lehetett Augner Edéné, született Eisler Jeanette, akit a lap „a háború egyik legbefolyásosabb ügynökeként” emlegetett.
Augnerné praktikáit Az Est oknyomozó újságírója, Tarján Vilmos igyekezett feltárni, miután Augnerné egyik volt üzlettársának perében előkerült a kőbányai asszony neve. Az újságírói nyomozás pár nap alatt kiderítette azt, amit az egyes városi érdekeltségbe tartozó vállalatok vezetői nemigen firtattak: a hölgy nem rendelkezett érvényes iparigazolvánnyal és így a tevékenységének megfelelő egyesületeknek sem volt rendes tagja – mégis számos ajtó megnyílt előtte. Vajon mi volt a titka?
A világháború jelentősen megemelte a közületi keresletet; ahol pedig hivatalnokok döntöttek közpénzek elköltése felett, ott a közérdek könnyen sérült. Augnerné ebben a mezőben mozgott és ért el sikereket. Nem úgy trükközött, mint azok a beszállítók, akik kiváló mintákat mutattak be, hogy aztán nagy tételben az átlagosnál gyengébb anyagból gyártsák le a megrendelt árut. Nem etetett sót a marhákkal, hogy azok annyit igyanak, amivel már igencsak jól jár a hivatalos mérlegeléskor. Az árut általában rendesen, az ígért áron szállította, és alapvetően azt, amit ígért. A trükkjét leginkább abban a fázisban kellett elővennie, mikor az dőlt el, hogy ő kapja meg a megbízást és legyen is mindig értékesítendő áruja, avagy megnyíljanak előtte azok az ajtók, amelyek mások előtt zárva maradtak.
Augnerné nagy trükkje az újságírói nyomozás szerint abban állt, hogy nagyon hatásosan tudott kapcsolatrendszeréről blöffölni, olyannyira, hogy rövid idő alatt el is terjedt róla, hogy ismeri ezt meg ezt a politikust, olyan neveket, amelyeknél már nem volt illendő visszakérdezni. Az 50 év körüli, briliáns fülbevalókkal száguldozó hölgy így „köztudomásúlag” magas kapcsolatokkal rendelkező sztárügynökké avanzsált, aki mindent el tud intézni, mindent képes leszállítani: ha kell búzát, ha kell marhát. A Tarján-cikkből az is világossá vált, hogy többek közt Lánczy Leónak, az egyik legbefolyásosabb üzletembernek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, valóságos belső titkos tanácsosnak a nevét használta fel. Sőt, amikor mégis valaki elkezdett rá gyanakodni és az ügyészség ráállított egy nyomozót, Augnernében volt annyi lélekjelenlét, hogy ráállítson egy magándetektívet, így leállították a megfigyelését.
1916 őszén azonban már szorult a hurok Augnerné nyakán. Heller Andor ügyében a nyomozást kiterjesztették a személyére, nagy mennyiségű iratát foglalták le. Az is kínos lehetett, hogy mikor kiderült, hogy Augnerné nem tagja a sertéskereskedők egyesületének, s bár a tagság egy része szinte pajzsra emelve akarta felvetetni őt, az egyesület választmánya már elutasította a jelentkezést. Az iparigazolvány hiánya pedig azért számított „komoly ügynek”, mert az anélküli kereskedés a háború idején automatikusan kimerítette az árdrágítás bűntettét.
Ám a lapok a későbbiekben nem említették Augner Edéné nevét – vagyis az ügynek feltehetően nem lett folytatása.

Felhasznált irodalom:
Tarján Vilmos: Egy nőiügynök milliós üzletei = Az Est, 1916. szeptember 24.

Készítette: Takács Róbert