Az első világháború kitörésével az antant és a központi hatalmak országai között ugyan megszakadtak a kulturális kapcsolatok, de a semleges országok államaival továbbra is élénk kulturális cserét folytatott Magyarország – legalábbis a lehetőségekhez képest. Ennek köszönhető, hogy bár Magyarország
Rézike a sámlin üldögélt, és nagyanyja hosszú, fűzősszárú barna cipőbe szuszakolt lábszárát bámulta. Könnyű délutáni révületbe esett. Az ebéd utáni alvás bódulatát a kakaó illata és a pirospaprikával megszórt kacsazsíros kenyér andalító íze csak tovább mélyítették.
Ha el tudnak képzelni két embert, akik mindenben egymás ellentétei, hát az én nagyapáim azok voltak. Az egyik köpcös, nagybajuszú, nagyhangú, nagyivó falurossza, a másik korán kopaszodó, félénk, ügyefogyott, könyökvédős hivatalnok. Az egyik, ha felöntött a garatra, még ötven fölött
Színe – Prága, 1915. október 29. déltájt
Dél felé jött a fényképész, hozta a kész lapokat. Tessék, kérem, meg lehet nézni, a színén tegnapról a fotográfia, a fonákján hely a címzésnek, a maradék stócot majd leteszi a tábori postán, ahol megvásárolhatják egészen indulásig.
Cigarettatárca, ezüst kis cigarettatárca
háborúban a katona igazi társa.
Talán csak ezüstfüst, nevem sincs belevésve,
de szívből adta, aki adta, erre futotta a pénze.
A Nagy Háború Blog 2012-ben közölte 28 részletben dr. Kemény Gyulának, a nagyváradi 37. gyalogezredben szolgáló ezredorvosnak az olaszországi harcok idején írott naplóját.
Érdekes újdonságról számolt be a Pesti Hírlap 1915 nyarán. Az úri, hadszínteret még nem látott közönségnek igény szerint helybe hozták a háborút! A lap „kellemes, tanulságos kirándulóhelyként” aposztrofálta a készülő lövészárkot, amelyet 1915. augusztus 11-én adott át
