Pesti Hírlap, 1914
Pesti Hírlap, 1914

Háború glasszékesztyűben

Érdekes újdonságról számolt be a Pesti Hírlap 1915 nyarán. Az úri, hadszínteret még nem látott közönségnek igény szerint helybe hozták a háborút! A lap „kellemes, tanulságos kirándulóhelyként” aposztrofálta a készülő lövészárkot, amelyet 1915. augusztus 11-én adott át a nagyközönség számára az ötletgazda Lónyay Sándorné eszméjét támogató Auguszta Gyorssegély Alap. A berendezett lövészárok – mint valami korabeli skanzen – egyfajta háborús propagandát igyekezett megvalósítani azzal, hogy átélhetővé(?) tette a hozzátartozók számára: itt, ebben a gyilkos fegyverektől óvott biztonságban élik hétköznapjaikat szeretteik. A látványosság rendkívül népszerű volt, a gyalog és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető Pasarétet sokan keresték fel naponta, kifizetve az 50 filléres belépti díjat és megvéve a 20 fillérért kapható itinert, amelyben a lövészárok berendezésének szakszerű leírását olvashatta a látogató. Hetente egyszer (csütörtökön), utóbb kétszer (már vasárnap is) fényjátékkal, rakétapisztolyokkal „színesítették” a bemutatót. A közönséget katonazene fogadta, fogyasztási igényeiket büfé elégítette ki, akárcsak a vurstliban. Kár, hogy instant tífuszt és vérhast nem árultak a sós perec mellé – akkor lett volna igazán testközeli az élmény.

Felhasznált irodalom:
Szoleczky Emese: „A modern harcztér teljesen hű mása”– a Pasaréti lövészárok = Médiakutató, 2010. tavasz
Lövészárok Budapesten = Pesti Hírlap, 1915. július 13.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1915. július 13.
Lövészárok Budapesten

A budapesti árkászezred már megkezdte annak a lövészárok-telepnek az építését, amely hű másolatban mutatja be a harctéri lövészárkokat. A Pasarét elején a kirándulók leszállanak a villamosokról és nagy tömegekben nézik egész nap a rendkívül érdekes munkálatokat. Előreláthatólag két hét alatt elkészül a nagyszerű, háborús látványosság, amely Budapest és környéke közönségének legkellemesebb és tanulságos kirándulóhelye lesz. A Lövészárok-telepen a közönségnek katonák fogják szakszerűen megmagyarázni a különböző típusú sáncárkokat és naponta bemutatják a földalatti aknák robbantási módjait.