Fábián Béla (1899–1966) ügyvéd, későbbi parlamenti képviselő 1914-ben vonult be a kassai 34. gyalogezredhez, és egy évvel később, 1915-ben Lembergnél sebesülten esett hadifogságba. A Krasznaja Rjecska-i fogolytáborba került, ahonnan többszöri sikertelen kísérlet után 1918-ban néhány társával együtt sikerült megszöknie. 1920-tól aktív szerepet vállalt a politikában, minden fórumon erőteljesen képviselte az oroszországi hadifoglyok érdekeit – abszolút hitelesen, hiszen ő maga is megjárta az „orosz poklot”.
Fábiántól már a háború előtt sem volt idegen a politikai szerepvállalás: 1913 óta tagja volt a székesfőváros törvényhatósági bizottságának, elnöke az Országos Ügyvédjelölt Szövetségnek. Az 1922-es választások során listáról (Budapest-környék) került be a parlamentbe, és egészen 1939-ig folyamatosan tagja volt az országgyűlésnek a Nemzeti Demokrata Párt, majd más liberális pártszövetség programjával.
A hadifoglyok kérdése a háború lezárását követően még hosszú éveken át visszatérő téma volt az országgyűlésben. Fábián Béla az oroszországi hadifoglyok hazahozatalát szívügyének tekintette, olyannyira, hogy amikor 1922 nyarán a nemzetgyűlés elé került a csóti hadifogolytábor kérdése és az ottani bánásmód, többször interpellált az ügyben, egy ízben magától a honvédelmi minisztertől, Belitska Sándor vezérőrnagytól kérve választ – aki rövidre zárta a kérdést azzal, hogy a táborban zajló kivizsgálások [t.i. a bolsevik múltra vonatkozóan] az ő tudtával folynak.
Noha a hadifoglyok hazaszállítását még ebben az évben, 1922. szeptember 24-én a kormány hivatalosan is befejezettnek nyilvánította, több ezer hazatérni vágyó rekedt a Szovjetunióban, akiknek helyzetét nem lehetett az asztal alá söpörni. Végül a kormányzatnak is engednie kellett, és 1924 novemberében, valamint 1925 tavaszán érkeztek még haza hivatalos csere útján egykori hadifoglyok (számuk a feleségekkel és a gyerekekkel együtt sem érte el a nyolcszázat). Azonban a kérdés még mindig nem rendeződött – olyannyira nem, hogy sokan még 1938-ban is arra vártak a Szovjetunióban, hogy egyszer hazatérhessenek… -, ráadásul a hadifoglyokat fogadó csóti és az internáltak gyűjtőhelyéül szolgáló zalaegerszegi tábor helyzete, és az ott uralkodó áldatlan állapotok újra és újra a hadifogolykérdésre irányították a sajtó (és a képviselők) figyelmét.
1929-ben a parlament képviselőházában az 1929–1930-as költségvetési tárgyalások során került több ízben is napirendre a hadifoglyok hazaszállításának ügye. Fábián újból síkra szállt a foglyok hazahozatala érdekében, követelve a kormánytól az állami hozzájárulást. Azt is szóvá tette, hogy a hazatérni szándékozóknak milyen adminisztratív kálváriát kell végigjárniuk a magyar és a szovjet hatóságok előírásai miatt. Interpellációjára – mivel azt az éppen a Felsőház külügyi bizottságában tartózkodó külügyminiszterhez, Walkó Lajoshoz intézte – semmilyen válasz nem érkezett.
Fábián nemcsak hivatalos, hanem „magánúton” is sokat tett a hadifoglyok ügyéért. Fogságának emlékét több kötetben is megörökítette: Ezer ember asszony nélkül, 6 ló – 40 ember. Hadifogoly feljegyzések, Az orosz pokol, Oroszország pusztulása a bolseviki uralom alatt, Pétervár.
Fábián az 1920-as évek elejének társadalmi mozgalmához is csatlakozott: sok – mai elnevezéssel élve – civil szervezet, társadalmi egyesület szólított fel akkoriban adakozásra a foglyok hazaszállítása érdekében. Fábián egy hat esszéből (fiktív címzettekhez szóló levelekből) álló sorozatot publikált a Pesti Hírlapban, írásaiban a hadifogolylét más-más aspektusát tárva fel. A foglyok szemszögéből írt levelek közös jellemzője az állandó honvágy jelenléte és a családi, szerelmi kapcsolatok iránti fokozott, szűnni nem akaró szükséglet. Az írások keserű hangvételét legtöbbször sajátos humorral oldotta. Elmesélte, hogy fogolytársai gyermekeik fényképeiből rendeztek szépségversenyt a távollevő család hiányát pótolandó, bajtársaik szökési kísérletét pedig tábori „népünnepéllyel” fedezték. Az egyik legironikusabb esszéje 1921 nyarán jelent meg – már nem a fent említett sorozat részeként –, ebben egy tábori színdarabról írt. A történetben (címe: Huszonöt év múlva) az évtizedek óta fogságban élő apa az újonnan érkező foglyok között saját, születése óta nem látott fiát ismeri fel.
Mi történt Fábián Bélával 1939 után? Zsidó származását ugyanúgy megszenvedte, mint „civil” polgártársai, a nyilasok 1944-ben elhurcolták. A coburgi internálótáborba került, ahonnan 1945-ben az USA-ba emigrált. Többé nem tért haza Magyarországra. A hadifogságról szóló műveinek egy részét megsemmisítették az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítéséről szóló 530/1945. M.E. sz. rendelete alapján.
Felhasznált irodalom:
Petrák Katalin: Magyarok a Szovjetunióban, 1922–1945. Budapest, 2000.
Petrák Katalin: Emberi sorsok a 20. században. Budapest, 2012.
Kaba Eszter: „Őszre hazajönnek mind!” Hadifogolykérdés és a magyar társadalom a Pesti Hírlap hasábjain, 1920–1923 = Aetas, 2014/3. 97–108.
Parlamenti almanach az 1922–1927. évi nemzetgyűlésre. Szerk. Baján Gyula. h.n., é.n.
Fábián Béla írásai:
Pesti Hírlap, 1920. március 6.
Pesti Hírlap, 1920. március 21.
Pesti Hírlap, 1920. április 4.
Pesti Hírlap, 1920. április 28.
Pesti Hírlap, 1920. május 18.
Pesti Hírlap, 1920. május 28.
Pesti Hírlap, 1921. július 8.
Készítette: Kaba Eszter
