„Amikor beköszöntött a tél, magával hozta az állandó esőzéseket, és az állandó esőzés magával hozta a kolerát. De ezt szerencsésen megelőzték, és végül is csak hétezer embert vitt el a kolera az egész hadseregben” – írta Ernest Hemingway 1929-ben. A Búcsú a fegyverektől az olasz fronton játszódott, de a kolera már háromnegyed évvel azelőtt megjelent Magyarországon, hogy Olaszország egyáltalán hadba lépett volna az antant oldalán.
Magyarország területén 1914. szeptember közepén találtak először kolera-megbetegedést. A kórt az orosz frontról hazatérő katonák hozták magukkal, de nem vált végzetessé: az év végéig országszerte közel 3300 esetet jelentettek. A magyar sajtóban 1914. szeptember végén olvashatták az első kolerával kapcsolatos híreket. A szeptember 26-i tudósítás arról számolt be, amit a fővárosi közönség aznap a saját szemével is láthatott: nagyméretű sárga hirdetmények tájékoztatták az embereket, hogy mit tehetnek saját érdekükben az ország több pontján felbukkanó betegség ellen. Így felhívták a budapestiek figyelmét arra, hogy nagyon ügyeljenek otthonuk és környezetük – mindenekelőtt ételeik – tisztaságára. Figyelmeztették a lakosságot, hogy tilos a Dunából és más folyó vizekből inni, sőt a folyó vize mosásra sem használható. A hatóságok a 20-25 százalékos mésztejet vagy az 5 százalékos karbolsav-oldatot javasolták ideális fertőtlenítőszerként. A meszet már az első nagy – 250000 áldozatot követelő – magyarországi kolerajárvány idején, 1831-ben használtak a kutak fertőtlenítésére, de akkor több helyen azt hitték, a katonák mérgezik az ivóvizüket. Az 1872–1873-as kolerajárványban közel 200000-en vesztek oda. A világháború előtti években többször tört ki járvány, így 1911-ben, majd a Balkán-háborúk idején is terjedt a fertőzés, de pusztítása korlátozott maradt.
Az 1915 őszi első koleratudósítások után pár nappal Az Est már aggasztó híreket közölt Debrecenből, miszerint 42 koleragyanús esetet regisztráltak, hárman pedig meghaltak, ezért felfüggesztették a tanítást az elemi és a középiskolákban, illetve elhalasztották az egyetemi tanévnyitót. Október elején viszont azt tudatták a lapok, hogy a kormány ura a helyzetnek: „A kolera ellen nem is orvosság kell, hanem komoly, apai okos szó, amelyet a legegyszerűbb ember is megértsen. Ez az okos atyai szó elhangzott, Tisza István mondotta ki.” A cikk arról a rendeletről számolt be, amely a megyéket utasította a kolera elleni védekezés szabályairól. A megfogalmazásban nemcsak az érdemel figyelmet, hogy a járvány elleni védekezés elmulasztását hazaárulásnak tekintette („Az a polgár, aki a kolera leküzdésének érdekében nem követ el mindent, az éppoly hazaárulást követ el, mintha az oroszt vagy a szerbet vezetné az országba.”), hanem az is, hogy a ragályt nemcsak legyőzendőnek tekintette, hanem össze is kapcsolta az ellenséggel: „Mi itthon bánjunk el a szerb és orosz kolerával!”
A védekezés részeként 14 megfigyelőállomást állítottak fel: Besztercebányán, Kassán, Losoncon, Nyitrán, Rózsahegyen, Trencsénben, Zsolnán, Munkácson, Ungváron, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán és Sátoraljaújhelyen. Ezekben a kórházakban szűrték meg a frontról vonaton hazaérkező sebesülteket, válogatták ki és különítették el a fertőző betegséget hordozókat, illetve műtötték, kezelték azokat, akiknek állapota túl súlyos volt ahhoz, hogy továbbutaztassák valamelyik hátországi kórházba.
Pár nappal később Az Est arról is beszámolt, hogy a világháború idején a kolera kórokozója már bő három évtizede ismert volt – Robert Koch fedezte fel 1884-ben – és létezett védőoltás is ellene, amely időleges védelmet adott a megbetegedés ellen. Sőt a Balkán-háborúk során a görög katonákat be is oltották, aminek következtében a görög hadsereget elkerülte a járvány. Az oltásokat az I. világháború idején is alkalmazták – William Osler oxfordi professzor sürgetésére például a brit csapatok 97 százalékát oltották be hastífusz ellen, igaz, más, már akkor ismert védőoltásokat csak rendszertelenül alkalmaztak. Így míg a búr háborúkban a brit katonák ötödét ragadta el a hastífusz, addig az I. világháborúban mindössze 2 százalékukat.
Kolera a magyar hadseregben és a hátországban 1917-ig fordult elő, a Monarchia hadserege összesen 80000 megbetegedést jegyzett fel. Emellett előfordult szinte minden korábbról ismert járvány is – vérhas, tífusz, tüdőbaj, influenza, sőt például malária is, amely az Albániában harcolókat fenyegette –, és az állóháború nyomán felütötték a fejüket olyan betegségek, amely az egészségügyért felelősöket is meglepetésként értek. Így a lázzal, fejfájással, láb- és csontfájdalmakkal járó, a katonákat legalább egy hónapra ledöntő, a tetvek által terjesztett lövészárok-láz, a nedves és hideg időszakban pusztító, lábakat elüszkösítő lövészárok-láb, vagy a fogak elvesztését eredményező fekélyes szájüregi gyulladás, az angolul lövészárok-száj. Az amerikai hadseregben pedig a fentieknél is nagyobb gondot okoztak a nemi betegségek. Egy felvilágosító plakát ezt hirdette az US Army tagjainak: „A német golyó biztonságosabb, mint egy szajha.”
Mindezek ellenére összességében az I. világháború volt az első olyan háború, ahol a harc közben elesett katonák száma meghaladta a járványos megbetegedésekben elhunytakét (kivéve az osztrák–magyar hadsereget, ahol a betegségek miatti veszteség 0,2%-kal magasabb volt, mint a harci cselekmények során elhunytak esetében).
A tízmillió halott nagyjából kétharmada esett el a harctéren és „csak” egyharmada különböző betegségek, fertőzések következtében. A krími háborúban – angol oldalon – még a halálesetek 55 százalékáért, az amerikai polgárháborúban 56 százalékáért, az angol-búr háborúkban 66 százalékáért a járványok voltak felelősek. Az 1877–1878-as orosz–török háborúban egészen elképesztő, 18-szoros arányt becsültek. Az első világháborúban bekövetkező változásban egyrészt jelentős szerepe volt az egészségügy fejlődésének, a baktériumok és vírusok okozta fertőzések jobb – bár messze nem teljes – ismeretének, de annak is, hogy a fegyverek – srapnellövedékek, repülőgépről szórt bombák, mérgező gázok – a korábbiakat jóval felülmúló pusztító erővel rendelkeztek, és „bőkezűen” osztották a halált. És persze annak is, hogy a feltehetően az amerikai csapatok által Kínából behurcolt influenzajárvány, a spanyolnátha 1917 és 1920 közti 50 millió áldozatát a statisztikák nem számítják be a háborús statisztikákba…
Felhasznált irodalom:
A kolera. = Az Est, 1914. szeptember 26.
Kolera Debrecenben. Hírek = Az Est, 1914. szeptember 28.
A kolera. = Az Est, 1914. október 4.
A főváros védekezése a járványok ellen. Hírek = Az Est, 1914. október 7.
Járványbiztosok. Hírek = Az Est, 1914. október 7.
Védőoltás a kolera ellen. = Az Est, 1914. október 8.
Kiss Gábor: Fertőzéses megbetegedések az osztrák–magyar hadseregben az I. világháború idején. Nagyháború Blog
Francis Cox: The First World War. Disease the Only Victor.
Készítette: Takács Róbert
