Hogyan lehet vízhatlanná tenni a lövészárkokat? Mit lehet tenni a nedves lábbelik ellen, és miért küldjenek „japáni zsebkályhát” ajándékként a harctérre? Miért jobb a tablettás orvosság a folyékonynál? Milyen újítások vannak a modern háború tábori orvoslásában? A Népszava rendszeresen közölt a modern háború új jellegzetességeivel foglalkozó, főként német nyelvű újságoktól átvett cikkeket. A fenti kérdésekre az újság két ilyen, egészségügyi témájú írásából kaphatunk választ. Az első cikk egy törzsorvos harctéri tapasztalatai alapján foglalta össze a gyakorlati tudnivalókat a lövészárkok egészségtanáról. A másik cikk a régi és az új háború katonai orvoslását hasonlította össze, részletesen bemutatva a korábbi tábori orvosok kezdetleges technikáit. A fejlődés egyik fő eszköze a tablettás orvosság volt, amely feleslegessé tette a korábbi nagy mennyiségű gyógyszer szállítását, illetve azok helyszínen történő kiméricskélését, ezáltal az egészségügyi csapatok mozgékonyabbá és gyorsabbá váltak. És erre a gyorsaságra igencsak szükség volt, hogy ki tudják szolgálni a világháború hatalmas hadseregeinek megnövekedett igényeit.

A lövészárkok egészségtana = Népszava, 1915. január 8.
A hadi egészségügyről = Népszava, 1915. január 17.

További olvasmány:
Kiss Gábor: Fertőzéses megbetegedések az osztrák–magyar hadseregben…

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1915. január 8.

A lövészárkok egészségtana
Mire kell ügyelni a fedezékekben?

Az állásokból folytatott modern háború azzal jár, hogy a csapatok sokáig tartózkodnak fedezékekben. Az a körülmény, hogy a lövészárkokban annyi ember kerül össze, akik napról-napra a legkedvezőtlenebb viszonyok között a legszorosabb érintkezésben élnek együtt, különösen megnöveli a ragályos betegségek és a hűlések veszedelmét.
Dr. Feichtmayer törzsorvos a harctéren szerzett tapasztalatai alapján a „Deutsche Medizinische Wochenschrift”-ben kifejti a lövészárok egészségtanát, amelynek utasításai és rendszabályai nagy figyelmet érdemelnek.
Feichtmayer szerint legelső sorban az állások vízhatlanságáról kell gondoskodni. Ezt a környékbeli helységekből összehordott pléhvel, cseréppel és csatornacsövekkel lehet elérni. A nedvességet a tetőn kivezetett hosszú csövekkel ellátott vaskályhák segítségével lehet megszüntetni, valamint csatornacsövekkel, amelyekkel a szabadba vezetik a kigőzölgött gázokat. Igen fontos és egyben nehéz a fekvőhely kérdésének a megoldása. Miután többnyire nincsen elegendő deszka kéznél priccsek összetákolására, a szalma használatára kényszerülnek, amely lazán fekszik a padlón és csakhamar széttapossák és bepiszkítják, és amely a hiányos szellőzés és száradás következtében csakhamar elrothad. Hogy a laza szalmának ezt a hátrányait megszüntessék, a szalmát lehetőleg szövött alakban kell használniuk. Ennek az elkészítését az egészségügyi legénység és a betegápolók utasításai alapján végezhetik. Az erre fordított időt bőségesen pótolja a nagyobb tisztaság, mert a gyékényt szellőztetni és porolni lehet. Igen célszerű, ha a fedezékárok fenekébe hordót ásnak be, amely magába gyűjti a fölszivárgó talajvizet. A falukra támaszkodó új fedezékek építésénél nagyon gyakran elmulasztják a franciáknál már a békeidőben is alkalmazott talajvízvezetékek építését, amelyek védelmet nyújtanak a pincenyílások elárasztása ellen. Ha hordót nem ásnak le, úgy a magas talajvízállásnál a víz minden meregetés ellenére is összegyűlik és az állást mocsárrá változtatja.
Minden hulladékot az oldalt ásott szemétgödörbe kell hordani. A szemétgödröket épp úgy, mint a pöcegödröket, gyakran földdel kell beszórni és fertőtleníteni. Télen födött pöcegödröket kell használni, de igen célszerűnek bizonyultak a franciák szállítható tábori árnyékszékei.
Katonaorvosoknak a legnagyobb figyelmet kell fordítaniuk a legénység lábbelijére. Nedves időjárás mellett és különösen erdőben való tartózkodásnál teljesen lehetetlen megszárítani a harisnyát és a cipőt anélkül, hogy azt levetnék. Ezért, ha csak lehetséges, a lábbeli szárítására külön kis kunyhót kell építeni, amelyet vaskályhával melegítenek. A nedvesség ellen nagyon jól használhatnak facipőket vagy a lábakat viaszos papírba, szalmába burkolhatják. Épp így igen jóleső érzés, ha éjszaka az embernek egy harisnyába burkolt, melegített tégla jut a lába alá. Nagyon célszerű a japáni zsebkályha, egy nemezbe burkolt, átlyukasztott fedővel ellátott lemezszekrény, amelyben faszénnel tüzelhetnek. Az ajándékot küldők több ilyen kályhácskát juttathatnának a harctérre.

A lövészárok egészségtanánál ügyelni kell a gondos fogápolásra is, mert a rossz fogak könnyen okozhatnak emésztési zavarokat. Az élelemnek könnyűnek és változatosnak kell lennie; a táplálék jobb kihasználását érhetik el a gyakrabban kiosztott sajttal, amelyben szintén sok a zsír és a fehérjetartalom. Kitűnő eledel a hering is, amely azonkívül megakadályozza a vérnek a főzősóban való elszegényedését és ezzel elhárítja a gutaütést is. Ha nem áll rendelkezésre kifogástalan forrásvíz, úgy a szállítható ivóvíz-előkészítőknek kell működésbe lépniük, vagy pedig a vizet csak teának vagy kávénak megfőzve szabad inni. Nedves időjárásnál gyakran kell forró teát, rumot vagy bort inni. Természetesen itt is a testi tisztaság minden egészségtan alapföltétele.

 

Népszava, 1915. január 17.

A hadi egészségügyről
A gyógyszerek és orvosi segédeszközök hajdan és most

Azelőtt a háborúban aránytalanul több orvosi anyagot cipeltek magukkal a katonák, mint mostanában. Különösen a középkor tűnt ki azzal, hogy rengeteg nagy mennyiségű orvossággal terhelték meg a felcser poggyászát. Különösen nagy szerepet játszottak a különböző hashajtó szerek, úgyhogy azt hihetnék, hogy a középkor hadjáratai nem voltak egyebek, mint a falánkság ünnepei. Nem kevésbé fontos szerepük volt a minden kigondolható fajtájú kenőcsöknek; különös hatást tulajdonítottak nevezetesen a kutya- és az emberzsírnak. Akkoriban még természetesen nagyon rosszul állt a sebészet: az üszkösödés, a sebek halálos kimenetelű elgennyesedése volt a tábori sebészeti műtét rendes eredménye. És ha meggondoljuk, hogy akkoriban még nem voltak kábítószerek, amelyekkel megóvták volna a sebesültet az operáció fájdalmaitól, körülbelül fogalmunk lehet azokról az eseményekről, amelyek a kötözőhelyeken a végsőkig feszítették az orvosok, a segédszemélyzet és a sebesültek idegeit. Habár későbbi időkről Tolsztoj megrázó módon vázolja ezeket a borzalmakat a „Háború és béke” című könyvében, szintúgy Dunant, a genfi egyezmény megalapítója, „Emlékezések Szolferinóra” című művében.

A középkorban egyébként az orvosok még babonás elfogultsággal voltak telve, aminek következtében a sebesülteknek sok haszontalan szenvedést okoztak és még jobban elrontották máris borzalmas sebüket. Nagyon sokáig azt tartották, hogy a muskétagolyótól okozott sebek mérgezettek. Hogy a mérgezés hatását ellensúlyozzák, forró olajjal öntötték le ezeket a sebeket. Csak akkor hagytak föl ezzel a barbár kezeléssel, amikor I. Ferenc francia király hadseregének egy ütközet után nem volt olaja és az orvosok azon aggodalma ellenére, hogy most minden sebesültnek mérgezés következtében el kell pusztulnia, a sebek sokkal jobban gyógyultak a forró olajjal való kimosás nélkül.

A középkori tábori orvosok legértékesebb művészete, amelyről sokat tartottak, abból állt, hogy rőfnyi hosszú recepteket írtak ki, amelyek állítólag annál jobban hatották, minél bonyolultabb volt a gyógyszerek vegyítése. Idővel azonban nagy mennyiségű fölösleges orvosságot irtottak ki a tábori gyógyszertárakból, részben azért, mert belátták, hogy az orvosszereknek súlyban és fajtában való tömege maga nem biztosítja a gyógyulást, részben pedig, mert a gyógyszerekkel való megterhelés rendkívüli módon megnehezítette az egészségügyi csapatok mozgékonyságát. De még a krími háborúban is nagy ládákban és zsákokban szállították a kötözőszereket és nagy hordókban az orvosságokat, amelyek alig fértek meg egy középnagyságú kórházban, amellett pedig könnyen romlottak.

Csak a modern technikának sikerült megszüntetni ezeket a bajokat. Megtanulták, hogyan kell a kötőszereket erős nyomással igen kis helyre összepréselni és sok orvosságot, amelyek folyékony állapotban könnyen romlanak, szilárd állapotban, nevezetesen kockákban gyártani. Ezeknek a tablettáknak kettős előnyük van; kibírják akár a legnagyobb hideg vagy a tropikus hőség befolyását anélkül, hogy hatásosságukból veszítenének, ezenkívül pedig olyan pontos az adagolásuk, hogy a méricskélés teljesen fölösleges. Ahol azelőtt gondosan mértek ki ennyi meg ennyi gramm folyékony vagy por alakú orvosságot, ma egyszerűen bizonyos számú tablettát vesznek elő. Az adagolásnál nem egykönnyen fordulhat elő tévedés és az időmegtakarítás kiszámíthatatlan értékű, amikor a modern háborúban a túl sok munka a legnagyobb gyorsaságot teszi szükségessé. A tablettaalakban készített orvosságok gyártásában nemrégen még Angolország vezetett, de a német ipar szorgalma az utóbbi évtized folyamán teljesen utolérte.