A Nőegyesületek Szövetsége 1917. december közepi ülésén rendkívül fontos témát tárgyaltak a konzervatív beállítottságú hölgyek: a mozi volt fő céltáblájuk, mint a romló erkölcsök okozója.
Mert ugyan három éve folyt a háború, százezrek pusztultak el, váltak árvává, milliók tapasztalták meg nap mint nap, milyen keserves kigazdálkodni a lakbért, munkát vállalni a távollévő férj keresetét pótlandó és közben gyermeket nevelni, sorban állni tejért, zöldségért, de azért alapvetően jó irányba mentek volna a dolgok, ha nincs az az átkozott mozi…
A dolgozó, sorban álló nők valószínűleg nem voltak jelen azon az alkalmon, amelyen Apponyi Albertné, a szövetség elnöke kifejtette, hogy a mozik felelősek az erkölcsök megromlásáért, ezért mindenképpen cenzúrázni kéne a vászonra kerülő alkotásokat, sőt, a 16 éven aluli fiatalokat be sem kéne engedni a vetítőtermekbe. A hölgy szava már csak azért sem volt mellékes ebben a kérdésben, mert férje, gróf Apponyi Albert ekkor Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere volt.
A vitában megszólaltak a világháború alatt felerősödő morális pánik apostolai, akik (az idealisták) egyrészt szenvedéllyel követelték, hogy a mozik ezentúl erkölcsnemesítő filmeket játsszanak, másrészt (a realisták) azon keseregtek, hogy e nagy ívű tervek hamvába fognak halni, mert a kormányzat is nagyon tolja a mozik szekerét. „Kéz kezet mos, az egyik épp oly piszkos, mint a másik” – utaltak ezzel a kormánynak fontos adóbevételre, amely, úgy tűnik, többet nyomot a latban, mint a nemzet lelke.
Az előkelő társaságban is voltak páran – így a keresztényszocialista politikus, teológus Giesswein Sándor –, akik megpróbálták lehűteni a kedélyeket, mondván az erkölcsös mozi nem lenne épp nagy üzlet: és mivel nem produkálna komoly hasznot, akkor egyszerűen nem is lenne.
Az Est sem mutatott sok megértést a kezdeményezés irányában. „Az erkölcsnemesítő hölgyek és urak szálljanak le a felhőkből” – figyelmeztette a társadalmi cenzorokat. A szerző utalt rá, hogy a mozi nagyon fontos rekreációs, sőt mentális gyógyító funkciót lát el a háború éveiben, egy-másfél órára kiszabadít a nyomasztó valóságból, egy kis önfeledt szórakozást nyújt. Ezt nem adja meg az, ha a szószékeket a vásznakra is kivetítik. De Az Est szerkesztősége annak a véleményének is hangot adott, hogy a kulturális szférában nincs helye semmiféle cenzúrának: „egy hatalmas találmányt, amely ma már az emberi kultúrának elemévé vált, szándékok és érdekek igájába fogni vagy éppen elfojtani nem lehet.” Azt azonban elismerte, hogy a sajtónak is van felelőssége, és ha nem is szabad a közönség ízlését erőszakkal megtagadni, annak megváltoztatásán, a színvonal emelésén dolgozni kell.
A Nőegyesületek Szövetségében követelt cenzúrát 1918 derekán végül bevezették az ellen a filmipar ellen, ami ekkorra, a háború okozta behozatali nehézségek és korlátozások miatt Magyarországon is felpörgött és ontotta a filmeket. Pontosabban be is vezették meg nem is. 1918 áprilisában belügyminiszteri rendelet írta elő, hogy álljon fel egy új szerv, az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság. A megvalósítás azonban – bölcsen – elmaradt.

Felhasznált irodalom:
Erkölcs a moziban = Az Est, 1917. december 18.

Készítette: Takács Róbert