„Péntek délután a képviselőház elé terjesztette Vázsonyi Vilmos a választójogi kabinet választójogi reformtervezetét és bárminő kicsiny és kicsinyes nemzedéket talál ez a javaslat a képviselőházban: mégis nagy történelmi esemény ez, mert Magyarország megindulását jelenti a politikai demokrácia, a nép uralma felé. A javaslat szerint a választók száma 3 855 068 lesz és ez a szám mutatja, hogy ha a tömegek ereje nem is a maga egészében érvényesül ezután a magyar törvényhozás megválasztásánál, de hatalmas erővel tódul be a régi, ósdi, úri, feudális és kaszinói magyar világba és elég erős lesz, hogy új medret ásson a magyarországi politikának. A haladás mértékének megítéléséhez tudni kell, hogy az utolsó képviselőválasztásnál, 1910-ben 1 069 480 volt a választók száma; hogy a Tisza-féle választójog szerint 1 838 378 lett volna a választók száma: a mostani javaslat tehát a Tisza-féle javaslathoz képest megkétszerezi a választók számát.” – így kezdte az értékelését a Népszava 1917. december 22-i vezércikke az előző nap benyújtott választójogi törvényjavaslatról.
1917-ben a választójogi reform a magyar belpolitika egyik fő kérdésévé vált. Ebbe bukott bele 1917 májusában a változtatást ellenző Tisza István, majd júniusban a korábbi ellenzéki erők egy része Választójogi Blokkba tömörült, amely támogatta a „választójog kormányát”, azaz Esterházy Móric miniszterelnök új kabinetjét. Bár Esterházy rövid időn belül lemondott, de utódja, Wekerle Sándor elvileg továbbvitte a programját és annak központi elemét, a választójogi reformot. Végül az év végén Vázsonyi Vilmos, a választójogi törvény reformjával megbízott tárca nélküli miniszter nyújtotta be a törvényjavaslatot a képviselőháznak.
Vázsonyi a nehezen elkészült kompromisszumos javaslatával egyszerre próbált megfelelni az általános és titkos választójog elvét valló erőknek, és az ezt az elvet pont a legnagyobb veszélynek tartó, Tisza vezette Munkapártnak. A tervezet szerint az új választójog egyenlő és közvetlen, de nem teljesen általános és nem teljesen titkos. A férfiaknál a 24 éven felüli írástudó személyek lényegében mind bekerültek a jogosultak közé (bár ez különböző további feltételekkel igen bonyolultan és némileg logikátlanul lett meghatározva), míg a korhatár feletti 1 milliónál is több analfabéta továbbra sem. Már a háború elején felmerült, hogy a fronton szolgáló fiatal katonák az életük árán is védik a hazájukat, miközben a politikai jogok gyakorlása szempontjából „éretlennek” minősülnek – erre reagált a javaslat azzal, hogy az ún. Károly-keresztes, írástudó frontkatonák számára felmentést adott a 24 éves korhatár feltétele alól. Az így összesen 3,5 millió férfiválasztóval szemben – az előzetes híreknek megfelelően – mindössze 260 ezer nő lett jogosult, azaz a javaslat „a nőknek csak mintegy kísérletképpen, próbaképpen adja meg a választójogot, azoknak a nőknek, akik négy polgári iskolát végeztek vagy pedig legalább egy gyermekes hadiözvegyeknek”. A szavazás módja titkos lett volna a választókerületek egyharmadában, a leginkább városi, ipari területeken, míg a többi helyen maradt volna a nyílt, élőszóval történő voksolás, amely a Népszava szerint „továbbra is szabad utat enged a befolyásolás, korrupció lehetőségének”. A szociáldemokrata lap szerint a szavazás módjára kitalált kompromisszumos megoldás „a demokratikus pártok számára annak minimuma, amibe első lépés gyanánt belenyugodhatnak s a konzervatívok számára a maximum, amelyig a mai meglévő hatalmi viszonyok között el lehet őket hajtani.”
Összességében viszont ennél rosszabb volt a helyzet a tervezet elfogadása szempontjából. A radikális reformot hirdető polgári és szociáldemokrata erők kritikájuk fenntartásával elfogadták ugyan a javaslatot, de hangsúlyozva, hogy ennél több engedményre már nem hajlandók. Egyben azt is egyértelművé tették, hogy ezt csak átmeneti megoldásnak tekintik, amely révén – a Népszava számítása szerint – a jogosultak több mint egyharmada „tisztán proletárválasztó” lesz (mezőgazdasági cseléd és munkás, illetve bányász és ipari-kereskedelmi munkás). És „ez az az új politikai erő, amely előtt ez a választójogi javaslat megnyitja a politikai érvényesülés útját, és amely érvényesülése után legelső föladatának fogja tekinteni mindama korlátok ledöntését, amelyek ebben a választójogi javaslatban megmaradtak”. Az ellentábor, az országgyűlésben továbbra is többségben lévő Munkapárt pedig pontosan ettől, azaz a további radikalizálódástól tartott. Ahogy a Budapesti Hírlap megfogalmazta: „Ha nem [is] az általános titkos radikális választójog ez a javaslat, de az elv benne oda van állítva a lejtő szélére. És az elv csúszni fog tovább, ha egyszer törvénybe van iktatva. Ez nem a választótörvény körüli háború és izgalom befejezése, hanem a radikalizmus harcának komoly kezdete a magyar nemzet ellen. Mert nem az a lényege a kérdésnek, hogy százezerrel vagy egy millióval több vagy kevesebb legyen-e a választó, hanem az, hogy a lakosság java legyen a választó és bármely tekintetben megbízhatatlan elem ne nyerjen befolyást ott, ahol a nemzet nagy erdőkéiről döntenek.” Azaz a konzervatív újság szerint a javaslat alapelve a hibás, és nem szabad engedni, hogy Vázsonyiék és szövetségeseik „a magyar nemzetgyűlés helyébe a népparlamentet” tegyenek.
De ez nem is történt meg: Tisza István és pártja lényegében megbuktatta Vázsonyi javaslatát, és hosszú tárgyalások után, 1918 júliusában a magyar országgyűlés egy olyan választójogi törvényt fogadott el, amely a reformtervekhez képest alig jelentett jogkiterjesztést, és amelyben többek között teljesen elvetették a női választójogot is. A király által szeptemberben szentesített törvény azonban nem sokáig élt, mert az őszirózsás forradalom első néptörvénye kimondta az általános és titkos választójogot.
Felhasznált irodalom:
A választójog = Népszava, 1917. december 22.
Vázsonyi napja. Az új választójog = Budapesti Hírlap, 1917. december 22.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1917. december 22.
A választójog
Péntek délután a képviselőház elé terjesztette Vázsonyi Vilmos a választójogi kabinet választójogi reformtervezetét és bárminő kicsiny és kicsinyes nemzedéket talál ez a javaslat a képviselőházban: mégis nagy történelmi esemény ez, mert Magyarország megindulását jelenti a politikai demokrácia, a nép uralma felé. A javaslat szerint a választók száma 3855068 lesz és ez a szám mutatja, hogy ha a tömegek ereje nem is a maga egészében érvényesül ezután a magyar törvényhozás megválasztásánál, de hatalmas erővel tódul be a régi, ósdi, úri, feudális és kaszinói magyar világba és elég erős lesz, hogy új medret ásson a magyarországi politikának. A haladás mértékének megítéléséhez tudni kell, hogy az utolsó képviselőválasztásnál, 1910-ben 1069480 volt a választók száma; hogy a Tisza-féle választójog szerint 1838378 lett volna a választók száma: a mostani javaslat tehát a Tisza-féle javaslathoz képest megkétszerezi a választók számát.
Azok a tömegek, amelyeket Tisza annyiszor becsmérelt, amelyeket annyiszor sértett meg és gyalázott meg azzal, hogy politikailag éretleneknek mondotta őket: elég érettek voltak szuronyokon, pénzen és pálinkán nyugvó hatalmának megtörésére és elég érettek voltak arra, hogy ilyen választójogi javaslatot tudtak rákényszeríteni az alapjában véve konzervatív magyar osztályparlamentre. Mert ez a nap, amely a tömegek politikai érvényesülésének történetében szerfölött nagyjelentőségű: diadala a tömegek és mindenekelőtt a szociáldemokrata munkások évtizedes küzdelmeinek, soha el nem lankadó agitációjának, tüntetéseinek, millió és millió röpiratnak, sok ezer gyűlésnek, sok ezer tüntetésnek, börtönbüntetésnek, rendőri kínzatásnak, üldöztetésnek és sanyargatásnak, szóval annak a páratlanul kemény és áldozatos küzdelemnek, amelyet a szociáldemokrata munkások az általános választójogért folytattak. Eleinte kevesen és megvettetésben; később többen és egyre súlyosabban üldöztetve; majd még későbben egyre újabb és újabb politikai tényezőket győzve meg arról, hogy a népnek jogokból való fölruházása nélkül nem állhat fönn tovább az ország. Egyetlen szociáldemokrata sincsen a magyar képviselőházban: de ez a pénteki délután, amikor a választójogi javaslat betoppant a feudális világba, mégis a szociáldemokrata, munkások győzelme. A bizalmiférfi, aki a munkásmozgalom pillére, ezen a napon legyőzte Tisza Istvánt. Ez volt a szép és nagy történelmi vonás, amely a képviselőház üléséből kiütközött. Tisza Istvánt még egy más vereség is érte: példátlan dolog, hogy valamely választójogi törvényt előbb módosítsanak, mint kipróbálták.
Tisza István erőszakos és reakciós választójoga ki fog tépetni a magyar törvénytárból, még mielőtt választottak volna vele: ez oly törvény volt, amely az ország eleven erejével ellentétes volt és így buknia kellett az első komoly roham után. Tehet a magyar reakció vezére bármit is: ott fekszik leterítve a politikai porondon.
Az új választójogi javaslat az egyenlőség és közvetlenség elvein épül föl és ennyiben megfelel a demokratikus követeléseknek. Ellenben a javaslat nem általános és nem titkos, – hanem csak lépést jelent az általános és titkos választójog félé. Általánosságának két fogyatkozása van: az egyik, hogy a nőknek csak mintegy kísérletképpen, próbaképpen adja meg a választójogot, azoknak a nőknek, akik négy polgári iskolát végeztek vagy pedig legalább egy gyermekes hadiözvegyeknek. Ez a fogyatkozása olyan, amely egész súlyával és minden élével a proletárasszonyok, a munkásnők ellen, fordul, a szegény családanyák ellen, akik a gyárakban és műhelyekben végigrobotolták a háborút és akiknek munkája és anyasága az igazi, talán a legigazibb államfönntartó munka. Noha a hadiözvegyek között nagyobb számmal lesznek vagyontalanok, mint vagyonosak, mert a vagyonosak véradója kisebb, mint a szegényeké: azért a választójognak ez a megoldása mégis osztályválasztójog. Ebbe csak azért lehet talán és ideiglenesen belenyugodni, mert a női választójog elvének törvénybeiktatása, a férfi-kiváltság elvének áttörése haladást jelent. A választójog általánosságának másik nagy fogyatékossága, hogy az írni-olvasni nem tudókat kirekeszti a választók sorából. Közülük csak a régi jogon máris választó 170000 analfabéta választót hagyja meg, de kirekeszti az analfabétákat úgy a Károly-keresztesek közül, mint a 24 évén fölüli férfinépesség soraiból. A 24 éven fölüli férfiak száma 4251348. Ezek közül írni-olvasni tud 3019027. Ezek közül választó lesz 2982000 vagyis jóformán valamennyi. Ellenben az 1232321 huszonnégy éven fölüli analfabéta közül választó lesz 170107, és ez a szám mutatja, hogy a javaslat még férfi-választójognak sem általános, mert kizárja az analfabétákat. Az állam saját mulasztásáért, amellyel nem adott módot polgárainak arra, hogy megtanuljanak írni-olvasni, jogok megvonásával bünteti – nem saját magát, hanem őket. Ez az igaztalanság és ez az antidemokratikus vonás a nők választójogának osztály jellege mellett legsúlyosabb hibája. De a magyar demokráciának ezek a fogyatkozásai abból származnák, hogy a választójogért való küzdelem folyamán sokan félreállottak és nyugodtan mérjük állítani, hogy ami jogkiterjesztés és haladás van benne, az a szociáldemokrata munkások küzdelmének gyümölcse, ami jogfosztás megmaradt benne, az a többi demokratikus erő tunyaságának vagy még a miénknél is nagyobb elnyomatásának a következménye. Ugyanígy kell elbírálni azt a tényt, hogy a javaslat a titkos szavazást a kerületek egyharmadára korlátozza, a másik kétharmadban ellenben szabad utat enged a befolyásolás, korrupció lehetőségének, noha a választási eljárásban nagyon becsületes és figyelemreméltó kísérlet történik a választások tisztaságának biztosítására. De ennek legjobb biztosítéka a titkosság és enélkül, bárminő hatékony egyéb biztosítékok mellett, a szavazás szabadságát nem lehet elérni. A konzervatív ellenállások, amelyek a kormányt támogató pártok soraiban is nagyon nagyok, ezen a ponton mutatkoztak a legkonokabbaknak. A javaslat e tekintetben kompromisszum: a demokratikus pártok számára annak minimuma, amibe első lépés gyanánt belenyugodhatnak s a konzervatívok számára a maximum, amelyig a mai meglévő hatalmi viszonyok között el lehet őket hajtani.
A választók gazdasági és szociális viszonyai mutatják meg legjobban, jelent-e és mennyi eltolódást ez a választójog az egyes társadalmi osztályok és foglalkozási ágak között? […]
Ezek a számok azt mutatják, hogy ha nem is forradalmi módon, de mégis fokozatosan csökken egyrészt a földbirtoknak, másrészt általában a vagyonos osztályoknak egyeduralma a választók sorában és így ennek megfelelően a törvényhozásban, és a politikai hatalom fölött való rendelkezésben. A tisztán proletárválasztók száma a következő lesz: 204400 gazdasági cseléd, 526668 gazdasági és erdészeti munkás és 606343 bányászati, iparforgalmi munkás és segédszemély. Ez az az új politikai erő, amely előtt ez a választójogi javaslat megnyitja a politikai érvényesülés útját és amely érvényesülése után legelső föladatának fogja tekinteni mindama korlátok ledöntését, amelyek ebben a választójogi javaslatban megmaradtak.
Ez a javaslat nem a szociáldemokrata párt javaslata és messze elmarad ama demokratikus követelések mögött, amelyeket a párt világfölfogása, elvei alapján hirdet és amelyek a mai világpolitikai helyzetben nemcsak belső politikai szükségletet jelentenek, de egyúttal hathatós előmozdítói volnának a békének is. Ez a javaslat nem elégíti ki követeléseinket. De el kell mindenkinek ismernie, hogy mindaddig, amíg az országban a politikai és hatalmi viszonyok olyanok, mint amilyenek ma: addig a jogkiterjesztésnek ebben a javaslatban foglalt mértéke haladást jelent. De éppen a fönti számok világánál mindenki megértheti, hogy ez a javallat korántsem ad annyi befolyást a munkásosztálynak, mint amennyire joga volna és korántsem szorítja annyira vissza a vagyonos osztályokat, mint amennyivel számuk irányában nekik meg kellene elégedniük. Ha azonban a konzervatív pártok és a vagyonos osztályok politikai képviselői még ezt a szerény lépést sem akarnák megtenni; ha a javaslat jogkiterjesztő rendelkezéseiből bármit is el akarnának alkudni; ha huzavonával ingerelnék a jogokra türelmetlenül váró tömegeket, és ha a kormány kellő eréllyel az első ily irányú kísérletet nem verné vissza: akkor a munkásosztály kíméletlen erővel indítja meg harcát mindazok ellen, akik még ennyi jogot is sajnálnak az ország népétől. Ebben az esetben sajnálat nélkül látnók a kormánynak és ennek a választójogi javaslatnak a bukását, mert rendíthetetlenül él bennünk az a meggyőződés, hogy ez után a javaslat után csak radikálisabb, a demokrácia igényeit jobban kielégítő, a nemzetiségi és osztálykiváltságokat jobban kiküszöbölő javaslat következhetik!
A javaslat körül meg fog indulni az eszmék csatája, az elvek küzdelme és meg kell indulni ama társadalmi osztályok és nemzetiségi tömegek mérkőzésének, amelyeknek jogáról vagy jogtalanságáról e javaslat dönt. A szociáldemokrata munkások tisztában vannak azzal, hogy még ennek az ő jogos követeléseik mögött elmaradó demokráciának is sok ellensége van, de el vannak határozva arra is, hogy ezt az ellenállást a politikai harc minden eszközével le fogják törni és letörlik Magyarországról azt a szégyenbélyeget, hogy ez az egyetlen ország Európában, ahol a népnek, a dolgozó tömegeknek még ma sincsen szavuk az ország dolgainak intézésében.
