Waldemar Psylander, a dán filmsztár 1915-ös budapesti látogatása alkalmával (wikipedia)

109 magyar film egy évben

Néhány holdnyi területen megtalálható az egész világ – tudósított Az Est Koppenhágából, a kor egyik legjelentősebb filmvállalata, a dán Nordisk székhelyéről. A világháború kitörésekor még a francia és az olasz filmgyártás uralta Európát, sőt az Atlanti-óceán túlpartján is jelentős befolyásuk volt, de a Nordisknak köszönhetően a dán filmet is a legjobbak közt jegyezték.

Az Est szerint a siker hátterében az alapító, Ole Olsen faék egyszerűségű receptje állt: a filmdráma műfajával „egész Európa minden rossz ízlésének a meghódítása. Milliók gyűjtése.” Igaz, azt nem tagadta el tőle, hogy értett az emberek nyelvén, meg tudja ragadni érzéseiket és megszólaltatja vágyaikat: „Itt a koppenhágai külvárosok udvaraiban pillantott bele olyan mélyen a nagyváros cselédlányainak, varrókisasszonyainak, házmestereinek, szatócsainak a lelki világába, hogy megcsinálhatta nekik a moziművészetet.”

Waldemar Psylanderről, a kor ünnepelt sztárjáról azonban meglehetősen lekezelően írt a lap, eszerint a dán férfi csak Budapesten sztár, a pesti nők esnek hasra tőle, a dánok csak egy túlfizetett ripacsot látnak benne: „mert Budapest lányainak tetszik a »klasszikus arcéle« és a »daliás« járása. Műveletlen, tudatlan ember, rossz színész, akinél különb magyar színészek minden kulissza mögött teremnek”. A tudósító öregedő komédiásként jellemezte az akkor még csupán 33. életévében járó színészt, aki 1915-ben Budapestre is ellátogatott. Azért valamit mégis megérezhetett az újságíró, hiszen alig néhány hónap múlva, 1917 márciusában Psylandert holtan találták szállodai szobájában: hivatalosan hirtelen szívleállás végzett vele, míg a már száz éve is óhatatlanul szárnyra szökő pletykák öngyilkosságról szóltak.

Hogy miért közölt Az Est riportot pont a dán fővárosból 1917 elején? Vélhetően azért, mert napirendre került a külföldi filmek behozatalának tilalma, amire a budapesti és bécsi kormányok a valutahelyzet javítása érdekében szánták rá magukat, és ami a mindkét szövetségi rendszerbe exportálni igyekvő, ezért kínosan kiegyensúlyozott Nordisket is érzékenyen érintette. A mozik – és a sajtó – pedig hevesen vetették rá magukat az ügyre, és a kormányzati takarékosság újabb elhibázott példájaként támadták az intézkedést, akárcsak a közvilágítást visszanyeső rendelkezéseket.

A Nordisk tüntet; a filmbehozatali tilalom ellen tüntetve hozza ki jobbnál jobb filméit, hogy mintegy igazolja – nélkülözhetetlenségét.” – jelent meg 1917. január végén a Pesti Hírlapban a hír. A hirdetésszámba menő híradás egy új világsikernek szánt filmdrámát (Ikarus), egy bűnügyi történetet (A tetszhalott) és egy kalandfilmet (Kalandorok hálójában) harangozott be – mielőtt a külföldi filmeknek harangoztak volna a Monarchiában.

Ám a filmterjesztők másképp is tüntettek. A budapesti és bécsi kormányzat takarékossági intézkedéseit a moziipar szereplői kétségbeesetten támadták. A magyar és osztrák mozisok a bécsiek érdekvédelmi szervezete (Bund der Kinoindustrelien in Österreich) meghívására előbb az osztrák fővárosban találkoztak, majd Budapesten is tárgyaltak. Beadványt intéztek a kormányokhoz, amelyben hangsúlyozták, hogy a Monarchiában működő mintegy 2000 mozit ellehetetlenítené a meghozott rendelkezés. Hivatkoztak arra, hogy az ágazat mintegy 50 000 embert foglalkoztat, akiknek megélhetése veszélybe kerül, ha nem lesz elegendő film a mozik kínálatában, míg a kormányzat „mindössze” 10-15 millió koronát tudna megspórolni ezen az áron. Az Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület tiltakozó nagygyűlésén az is elhangzott, hogy ha a rendelkezés életbe lép, egy hónap alatt lehúzhatják a rolót a legtöbb filmszínházban. Míg a kormányzatok korrekcióját, amely a német filmeket mentesítette a tilalom alól, még elhibázottabbnak minősítették, mert az a német filmexportot juttatta volna – versenytársak híján – még kedvezőbb alkuhelyzetbe. (A német gyártók valóban kihasználták erőfölényüket, míg a filmes nyersanyag beszerzésében a Monarchia vállalatai ki voltak szolgáltatva a német piacnak.)

Korda György, aki több mint két tucat filmet forgatott 1919-ig Magyarországon (wikipedia)

 
A rendelkezés mindenestre életbe lépett – a mozik pedig működtek tovább. A Színházi Élet tudósítója igen pozitív mérleget vont egy évvel később. „A háború arra tanított meg bennünket, hogy a külföldi filmbehozatali tilalom folytán magunk gondoskodjunk megfelelő mennyiségű és művésziesen kidolgozott filmekről. A magyar filmgyárak minden tekintetben megfeleltek a hozzájuk fűzött várakozásoknak, és ma már nemcsak a külföldével egyenrangú, de azt sok tekintetben fölülmúló filmeket is gyártanak.”

A tilalom nem volt teljes, hiszen a moziműsorból is követhető, hogy 1917-ben, sőt 1918-ban is mutattak be például amerikai és olasz, azaz ellenséges országokból származó filmeket is. Azonban akárcsak később a II. világháború idején, az I. világháború alatt is felfutott a magyar filmgyártás. 1914-ben 18 magyar film készült el, a következő évben is még csak 26. 1916-ban már 47 filmet gyártottak Magyarországon, 1917-ben viszont 75-öt, a háború utolsó évében már 109-et. (Sajnos a háború alatt elkészült több mint 250 filmnek a tizede sem maradt fenn.) A behozatali tilalom tehát tényleg kedvezett a magyar filmgyártásnak. Azt ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy ez egyben a magyar film minőségét is felhúzta volna, hiszen pont annak volt köszönhető a mennyiségi ugrás, hogy a magyar filmgyártás nem volt versenyre késztetve. A Tanácsköztársaság bukása után külföldre kényszerülő Korda Sándor – az akkorra már két tucat filmet rendező filmszakember „vesztére” elvállalta az állami filmirányítás vezetését 1919-ben – például csak pár filmet tartott olyannak, ami legalább a jó európai középmezőnyt elérte a Corvin alkotásai közül (Faun, Harrison és Barrison, A testőr, A kétlelkű asszony, A gólyakalifa, Mágia, A csikós).

Ráadásul ez a pár konjunkturális év egybeesett a nagyipari filmgyártás kialakulásával: utóbbi nem a háborús körülményekkel magyarázható, hanem elsősorban azzal, hogy az 1910-es évek közepétől terjedtek el az egy-két órás időtartamú, többtekercses játékfilmek. Ezek előállítsa már komoly tőkét igényelt. Nálunk is megjelentek olyan nagyobb gyártók, mint a Phoenix, a Corvin, a Hungária, az Uher vagy az Astra. Ugyanakkor 1918 után véget ért ez a mesterséges konjunktúra, a forradalom, majd az ellenforradalom és a háborút követő gazdasági válság is akadályozta a magyar filmgyártást. A Horthy-korban aztán a magyar nézőket is Hollywood hódította meg.

 
Felhasznált irodalom:
Gyűlés Bécsben a filmbehozatali tilalom dolgában = Az Est, 1917. január 3.
A filmbehozatali tilalom = Pesti Hírlap, 1917. január 13.
A Nordisk Film műhelyében = Az Est, 1917. január 14.
Ikarus = Pesti Hírlap, 1917. január 28.
A hivatalnok urak a filmen = Színházi Élet, 1918/11.
Vajdovich Györgyi: Magyar film a kezdetektől az 1950-es évek végéig
Budapestre érkezett Az utolsó hajnal

 
Készítette: Takács Róbert