Nagy Endrét (eredetileg Grósz Endre, 1877–1938) a magyar kabaré megalapítójaként őrzi az emlékezet. Az Adyval egyidős és vele egy időben (1900 elején) a Szabadság című – kormánypárti – lapnál dolgozó Nagy a századforduló utáni évtizedben a Pesti Napló munkatársa lett, de újságírói munkája mellett már 1901-ben írt szövegeket a rövid életű Tarka Színház számára, utóbb az 1907-ben megnyíló Bonbonnière kabaréban állandó konferanszié volt. A következő évben a Teréz körútról átcsábította az Andrássy útra az „Ellenkabaré”, amit Faludi Sándor, Molnár Ferenc és Heltai Jenő alkotta trió neve fémjelzett. A Modern Színpad Nagy Endre Kabaréja 1908-ban kezdte meg működését, az irodalmi kabaré sikerei egészen 1913-ig tartottak.
Nagy Endrét, aki 1914-ben már Az Est munkatársa volt, sok kortársához hasonlóan elragadta a háborús lelkesedés. 1914 szeptemberében Az Est hasábjain indított toborzóakciót, és az általa szervezett mozgósítási kampányban jó példát mutatva maga is önkéntesnek állt, majd november első felében – az általa toborzott önkéntesekkel együtt – elindult a frontra.
1915 tavaszán a keleti frontról írt lapjának, Az Estnek, egy olyan pillanatban, amikor Przemyśl eleste után a közvélemény borúlátásra volt hajlamos. „Talán már olyanok is vannak odahaza, akik éjjel ágyban, párnák között fölneszelnek, hogy nem hallják-e kozáklovak dobogását a Kárpátok felől.” – írta Nagy Endre. A cikk célja világos volt: megnyugtatni a hátországban élőket, hogy az orosz fronton a Monarchia hadserege szilárdan tartja magát az erőd elvesztése után is. Ezért a kabarék sztárja komoly hangvételű írásában azt hangsúlyozta, hogy mind a magyar, mind az orosz hadsereg keményen küzd, de az oroszok nem lesznek képesek áttörni a frontot. Vagyis: az otthoniak a földek megművelésével törődjenek, ne a hadi helyzettel. Utóbbira ott vannak a katonák. Hasonló céllal íródott májusi beszámolója is, amely szintén azt üzente, hogy a Monarchia hadvezetése ura a helyzetnek, sőt, immár átfogó, gondosan-pontosan megtervezett támadásra készül és végre is hajtja majd azt. Természetesen ezúttal sem mulasztotta el, hogy ne „üzenjen” a pesti kávéházi közönségnek: „Hát bizony ezek sem arra a célra öltötték föl az uniformist, hogy a Hungáriában tengeri rákot egyenek amerikai módra.”
Nagynak a háború alatt két regénye és három elbeszélése jelent meg, illetve két olyan kötete, amelynek sajátos stílusa a frontszolgálatban fogant: a Tábori levelek, illetve A nagy háború anekdotakincse – mindkettő 1915-ben. Szerzőjük a frontszolgálat után, 1919-ben tért vissza a budapesti kabarék világába.

Felhasznált irodalom:
Nagy Endre: Hogy állunk? = Az Est, 1915. április 9.
Nagy Endre: Megbeszélés a támadásra. = Az Est, 1915. május 9.

Készítette: Takács Róbert