A cseh képviselők „vízkereszti nyilatkozata” a csehszlovák egységállam tervét már úgy vetette fel, hogy szót sem ejtettek a Habsburg-dinasztiához való hűségről. A hírekből az is kiderült, hogy a január 6-i nyilatkozat a szlovákokkal is számol – és ez már Magyarországot is súlyosan érintette.

A Národní listy című cseh nacionalista lapot 1918 februárjában két hétre betiltották, de az újság végül csak egyetlen napon nem jelenhetett meg. Ez a lap közölt cikket arról a felvetésről, amiről Az Est 1918. február 21-én számolt be: „a cseh nép vessen ki önmagára önkéntes nemzeti adót”. Vagyis Ausztria cseh tartományaiban már egy önálló államra jellemző tevékenységre buzdított a sajtó. Pedig 1917 közepéig nem hiányoztak a csehek nyilatkozataiból a kettős monarchia iránti lojalitást jelző kitételek, és az „otthoni” csehek kifejezetten elhatárolódtak Masaryktól, illetve az emigráns párizsi Csehszlovák Nemzeti Tanácstól (CSNT) – ennek elődszervezetét 1916-ban alapította meg Masaryk, Beneš és Štefánik.
A cseh történész, Jiří Kořalka szerint „az oroszországi októberi szocialista forradalom minden nemzet számára követelte azt a jogot, hogy részt vehessen a világ újrarendezését eldöntő béketárgyalásokon”. Ez és a bolsevikokkal folyó fegyverszüneti tárgyalások felbátorították a cseheket, s 1917 végén részt akartak venni a béketárgyalásokon. Ám Czernin osztrák-magyar külügyminiszter ezt elutasította azzal az indokkal, hogy a Monarchia népeinek vitáit nem nemzetközi szinten kell rendezni. Ez vezetett a január 6-i „háromkirályok napi” vagy „vízkereszti” nyilatkozathoz, amely minden cseh képviselőt egyesített a birodalmi és a tartományi – cseh, morva és sziléziai – gyűlésekben.
Ők immár „saját államot”, egységes Csehszlovákiát követeltek. S bár az Osztrák-Magyar Monarchia szétrombolását nem említették, de olyan képviseletet akartak a béketárgyalásokon, amely a Monarchia létével összeegyeztethetetlen volt a csehek és a szlovákok együttes fellépése miatt – véli Jan Rychlík történész. Niederhauser Emil a deklarációból azt emelte ki, hogy abban már szó sem esik a Habsburg-dinasztia iránti hűségről. Azt is hangsúlyozta: nem az emigráció, hanem a belső cseh mozgalom volt fontosabb abból a szempontból, hogy a Monarchián belüli cseh politikai erők is eljutottak a teljes nemzeti függetlenség követeléséig – amit akkor az osztrák kormányfő, Ernst Seidler felháborodva utasított vissza.
Egy nappal a január 6-a prágai deklaráció után a franciaországi önálló csehszlovák hadsereg felállítására vonatkozó rendelet is megjelent. Erről előzőleg Clemenceau és Beneš állapodott meg, majd január 8-án Wilson amerikai elnök kongresszusi beszéde is elhangzott, ahol meghirdette 14 pontját. Ennek a Monarchia iránti engedékenysége megtévesztő volt, hisz a franciák befolyásolták a háború utáni rendezést, s Clemenceau 1918 elején már egyértelműen a „csehszlovákok” mellé állt.
A vízkereszti deklarációt a Monarchia hatóságai igyekeztek eltitkolni, de februárra a pesti sajtó is reagált a „csehszlovák” követelésekre, hiszen azok Magyarország területét érintették. Az Est szerint Grosz prágai polgármester február elején kimondta: „Prága városának cseh lakossága lelkesedéssel teszi magáévá a január 6-i közjogi nyilatkozatot”. A február 14-i lapból pedig már az is kiderült: a csehek célja, hogy egy „közös pártba, a cseh közjogi demokrata pártba olvadva, az eddiginél nagyobb erővel kezdjék meg a harcot Csehország, Morvaország és Szilézia egyesítése érdekében”.
Az Est szerint a kiáltvány szólt a „tót testvérekről, akiket a rettenetes magyar kormány egyelőre a nyilvános nyilatkozattételtől eltilt”. Az Est szerint „ez nagy tévedés”, és a csehek „a magyarországi tótokat semmiképpen nem fogják eltántorítani a becsület útjáról.” (Nagyot tévedett ebben a lap.)
Jiří Kořalka szerint a cseh politikai életére hatott az 1918. januári általános sztrájk is, s erősödött az oroszországi hadifoglyokból alakult „csehszlovák légió”. Ez „az antant ötödik legnagyobb hadserege” volt: „csaknem százezer katonát számlált, és 1918-ban erősebb volt, mint a belga, a szerb vagy a román hadsereg”. A csehszlovák törekvések nemzetközi elismerése több lépésben történt: a prágai Nemzeti Bizottság júliusi alapítását a CSNT nemzetközi elismerése követte (augusztus-szeptember), amelyet „ettől kezdve de facto szövetséges kormányként” kezeltek – írja Kořalka.

Felhasznált irodalom:
A csehek nemzeti adója = Az Est, 1918. február 21.
Prága városa „cselekedetekkel” fenyegetőzik = Az Est, 1918. február 6.
A cseh közjogi demokrata párt = Az Est, 1918. február 14.
Egy cseh lap betiltása = Az Est, 1918. február 16.
Daniel Tichý: Sto let od Tříkrálové deklarace. Dala na stůl otázku české samostatnosti, Vídeň její text zkonfiskovala = českátelevize.cz. 2018. január 6.
Aleš Gregorovič: Die deutschböhmische Frage in den ersten Monaten der jungen ČSR anhand von Berichten der deutschen Gesandtschaft in Prag. Diplomová práce. Brno, 2006.
Jiří Kořalka: A világpolitika színpadán (egy „állam nélküli nemzet” a nemzetközi kapcsolatokban 1900 és 1918 között). In: Csehország a Habsburg Monarchiában. 1618-1918. Esszék a cseh történelemről.  (Szerk., ford. és a jegyzeteket írta: Szarka László.) Budapest, 1989. 156-196.
Tomáš Garrigue Masaryk: A világforradalom 1914–1918. Budapest, 1990.
Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Budapest, 1987.

Készítette: Szegő Iván Miklós

 

Az Est, 1918. február 21.
A csehek nemzeti adója

Prágából jelentik nekünk: A Národní Listy azt az eszmét veti fel, hogy a cseh nép vessen ki önmagára önkéntes nemzeti adót. Minden cseh állampolgár fizessen havonta 10 fillért és ha csak egymillió cseh teljesíti nemzeti kötelességét, akkor 100000 korona fog havonta összegyűlni a legszentebb cseh nemzeti célokra.

Az Est, 1918. február 14.
A cseh közjogi demokrata párt

A különböző cseh pártok elérkezettnek látják az időt hogy egymás között minden egyenetlenséget megszüntetve, minden súrlódási felületet eltüntetve, egy közös pártba, a cseh közjogi demokrata pártba olvadva, az eddiginél nagyobb erővel kezdjék meg a harcot Csehország, Morvaország és Szilézia egyesítése érdekében. Az új pártnak a cseh néphez intézett kiáltványa azt mondja, hogy »a mai nappal vége minden türelemnek, vége a puszta szemléletnek, elérkezett kivétel nélkül mindenki számára a tevékenység, a fáradhatatlan munka és az áldozatkész bátorság ideje«. Amit a csehek Morvaországról és Sziléziáról mondanak, ahhoz nekünk semmi közünk, az Ausztria és az osztrák császár ügye. A kiáltvány azonban megint beszél a „tót testvérekről, akiket a rettenetes magyar kormány egyelőre a nyilvános nyilatkozattételtől eltilt”: Hát ez nagy tévedés. Tót polgártársainkat a maguk tisztessége s velünk közös történelmi múltja tiltja el az árulástól, amit a csehek nyilvános nyilatkozattételnek neveznek. És egészen bizonyosak lehetnek benne a csehek, hogy a magyarországi tótokat semmiképpen nem fogjak eltántorítani a becsület útjáról.