Népszava, 1914

8 óra munka… – Az első európai törvény a nyolcórás munkaidőről

„A legfiatalabb államnak jut az a dicsőség, hogy az európai parlamentek között elsőnek valósította meg ezt a reformot. Az ifjú finn köztársaságnak már születése előtt a bölcsőjébe tették ezt a jelentőségteljes ajándékot” – így méltatta a Népszava, hogy a finn országgyűlés 1917. november 27-én – alig 10 nappal a függetlenség kikiáltása előtt  – törvényt hozott a nyolcórás munkaidőről. Finnország 100 évvel ezelőtt még egyáltalán nem tartozott a legfejlettebb centrumterületek közé, mégis élen járt a fontos társadalmi és politikai reformok meghozatalában. Ezek közé tartozott, hogy 1906-ban itt vezették be a világon elsőként a férfiak és nők egyenlő, általános és titkos választójogát és választhatóságát, majd egy évvel később meg is választották a világ első női parlamenti képviselőit (rögtön 19 főt). A demokratikus választásoknak köszönhetően a továbbiakban az összes képviselő nagyjából felét a szociáldemokraták adták, így több fontos szociális javaslat, például a nyolcórás munkaidő bevezetése is a parlament napirendjére került. Miután a Finn Nagyhercegség az Orosz Birodalom része volt, az 1917-es forradalmi hullám hatása itt is jelentkezett, de az ellátási nehézségek sem kerülték el az önálló tartományt. A több szempontból kiéleződő helyzetben a belső, „vörös és fehér” szembenállás is egyre nőtt – amely aztán 1918-ban polgárháborúhoz vezetett –, de a munkások 1917. novemberi nagy sztrájkja után az országgyűlés végül törvénybe iktatta a nyolcórás munkaidőt. Az új szabályozás a mezőgazdaságon és a háztartási munkán kívül lényegében minden munkahelyre kiterjedt, függetlenül attól, hogy azok magáncéghez vagy állami illetve egyházi intézményekhez tartoztak. A törvény megszületését a közvetlen orosz példa is segítette, mert ott a bolsevikok szintén megvalósították a nyolcórás munkaidőt, ha nem is törvénnyel, de „kormányrendelet és a munkásság közvetlen akciója útján”. A finn reformot nem méltatták figyelemre a magyar polgári sajtóban, ellenben a szociáldemokrata Népszava december 21-i száma címoldalon foglalkozott az új törvénnyel, részletesen bemutatva annak rendelkezéseit. Az akkori viszonyok és a háborús körülmények között nem volt reális, hogy hasonló szabályozás szülessen Magyarországon, de a régi munkáskövetelés mégis aktuálissá vált pár hónap múlva. A Monarchiát megrázó 1918. januári tömegsztrájk után, március elején a vasesztergályosok és gépmunkások önálló akciót indítottak a nyolcórás munkanapért, amelynek során a budapesti üzemekben maguk kezdték megszabni az új munkarendet.

Felhasznált irodalom:
Az első európai törvény a nyolcórás munkaidőről = Népszava, 1917. december 13.
Romsics Ignác: Suomi titkai = Mozgó Világ, 2006/7.sz.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. december 21.
Az első európai törvény a nyolcórás munkaidőről 

Stockholmból írják nekünk: Az orosz forradalom tudvalevően megvalósította a nyolcórás munkaidőt. Egyelőre ugyan csak kormányrendelet és a munkásság közvetlen akciója útján és nem alkotmányosan, erre illetékes tényezőktől megszabott törvénnyel. A legfiatalabb államnak jut az a dicsőség, hogy az európai parlamentek között elsőnek valósította meg ezt a reformot. Az ifjú finn köztársaságnak már születése előtt a bölcsőjébe tették ezt a jelentőségteljes ajándékot. A finn országgyűlés november 27-én törvényt fogadott el, amelynek legfontosabb intézkedései a következők:A nyolcórás munkaidőről szóló törvény vonatkozik: Az alább megnevezett üzemekre és vállalatokra, amennyiben azokban a férjen, feleségen és gyermekeiken kívül más munkaerőt is foglalkoztatnak, még pedig a) kézműipari és gyárüzemekre, valamint minden más ipari vállalatra; b) érvényes házak, kikötők, vasutak, hidak, utak és egyéb forgalmi berendezések építésénél, javításánál és karbantartásánál; c) kiemelési és búvármunkáknál; d) úszó- és fürdőintézeteknél; e) takarító, tisztító, szárító és utcasöprő intézményeknél; f) erdészeti és famunkáknál; g) tutajozásnál; h) be-és kirakodómunkánál; i) a kereskedelmi, irodai és raktári üzemekben; k) vendéglő, szálloda és kávéházi üzemekben.A törvény kiterjed továbbá mindazokra az üzemekre, amelyek 1. a föntebb fölsoroltakkal egyenlőek, valamint 2. a következő üzemekre, amennyiben azokban szolgálati- és munkásszemélyzetet foglalkoztatnak: a) a vasúti forgalomra, a posta-, vám- és telefonintézményekre, valamint a csatornáknál (hajózás); b) az automobil és teherszállításra; c) kórházakra és börtönökre; d) azokra az üzemekre és intézményekre, amelyeket a föntebb említettekhez hasonlónak lehet minősíteni.A törvény intézkedései vonatkoznak az állam, a község, az egyház, az egyesületek és intézmények vállalkozásaira, még akkor is, ha ezeket nem űzik iparszerűen. Ellenben a törvény nem terjed ki a háztartási munkára, a mezőgazdaságra, sem annak melléküzemeire, sem a közvetlenül a mezőgazdasággal kapcsolatos munkákra.Az első fejezetben megnevezett üzemekben a törvényben megjelölt kivételes eseteken kívül a munkaidő nem lehet több napi 8 óránál és kéthetenként 96 óránál. Ha a munka technikai sajátossága vagy egyéb kényszerítő körülmény úgy kívánja, a munkásokat 8 óránál tovább is dolgoztathatják, azonban ezzel nem szabad túllépniük a heti 48 órát. Tutajozó munkákon, boltokban, irodákban, tehenészetben, valamint a második fejezetben említett üzemekben a munkást rendszerint nem szabad négyhetenként 192 óránál tovább dolgoztatni. A bányamunkásoknál a le- és fölszállást a munkaidőbe számítják, hasonlóképen egyéb üzemekben a munkaidőbe számítják a munkáltatótól meghatározott kiinduló pontról a munkahelyre való menetelt.A túlórák száma legföljebb 10 lehet hetenként vagy 40 négyhetenként, de egész éven át nem lehet több 150-nél. A munkafölügyelet mindamellett további 100 különórát engedélyezhet, ha a munka rendszeres menete ezt föltétlenül megkívánja. A túlmunkát az első két órában 50%, azon túl pedig legalább 100% bér-pótlékkal fizetik. A túlórák díjazására vonatkozó intézkedések a szükségmunkákra is kiterjednek.A törvény legalább 30 órás vasárnapi munkaszünetet szab meg. Ha másként nem lehetséges, úgy ez a munkaszünet hét közben biztosítandó.Ha az üzem nem egymást rendszeresen fölváltó nyolcórás szakmányból áll, a munkásnak legalább egyórás pihenő biztosítandó és ezalatt munkahelyéről el is távozhatik, amennyiben jelenléte nem föltétlenül szükséges a munkafolyamathoz. Ahol nyolcórás szakmányban dolgoznak, legalább félórás étkezőszünet biztosítandó vagy legalább is annak a lehetősége, hogy a munkás munkaközben ehessék. Ezek a szünetek nem számítandók a munkaidőbe, ha a munkás ez idő alatt eltávozhatik a munkahelyéről. A munkáltató köteles jegyzéket vezetni a szükségmunkákról és azok díjazásáról. A jegyzéket köteles az iparfelügyelőség és a munkásküldöttek kívánságára bemutatni. A munkáltató köteles a munkások kívánságára ezeknek a följegyzéseknek a kivonatát havonként a munkásküldötteknél díjtalanul kiszolgáltatni.A vállalkozó köteles ezt a törvényt és a munkaidő beosztását a munkahelyen, alkalmas helyen kifüggeszteni. A munkáltatónak nem szabad a munkaidőt meghosszabbítani azzal, hogy munkásainak otthon végzendő munkát ad ki.A törvény áthágásáért járó büntetés 5–25 (finn) márka az üzemben a törvény ellenére foglalkoztatott minden munkás után. A büntetés maximuma 10.000 márka. Ha a kihágást a fölügyelő hatóság tilalma ellenére követték el, úgy a bírság munkásonként és naponként 50 márkáig, végösszegében pedig 30.000 márkáig emelkedhetik.A törvény kihirdetése után három hónap múlva lép életbe. Különös esetekben a szenátus legföljebb 6 hónapos halasztást engedélyezhet.A nyolcórás munkaidőről szóló törvény a finn szociáldemokrácia energiájának az eredménye. Az előző országgyűlés szociáldemokrata többsége dolgozta ki a javaslatot, amelynek elismerését végül a munkásság hatalmas sztrájkmozgalma kényszerítette ki az új országgyűléstől.