A Tanácsköztársaság egyik emblematikus intézkedése volt, amikor „fejmunkásokkal” – vagyis az értelmiségiekkel – fölszántatták a pesti lóversenypályát, hogy zöldséget termesszenek rajta, bár ez legkevésbé sem oldotta meg a főváros élelmezési problémáit. A városi zöldségtermesztés ötlete
Az antant blokádja és a hadsereg igényei miatt beszűkülő kereskedelmi kapcsolatok egyik áldozata a Monarchia devizatartaléka volt. Amíg a behozatalt alig lehetett csökkenteni, a legfontosabb felvevőpiacokra már nehezen jutott el mindaz, amit a hadsereg még nem használt fel saját céljára a hazai termelésből – azaz az export mennyisége radikálisan csökkent.
1915-tól kezdve a lapok állandó szereplőivé váltak a világháború „vámszedői”, az általános élelmiszer- és áruhiányt kihasználó, indokolatlan hasznot bezsebelő kereskedők (úgyis mint árdrágítók), illetve a zsíros állami megrendeléseken meggazdagodó, de az államot – és a hadsereget – silány termékekkel átverő beszállítók (úgyis mint csalók).
„Hogy várható valamely tömegtől nem mondjuk lelkesedés, hanem a kitartásnak, az önfegyelmezésnek a legkisebb mértéke, amikor ideje javarészét, türelmét megemésztően, idegeit megőrlően a legszükségesebb élelmiszerek bevásárlására kénytelen pazarolni, nagyon gyakran: hiába.”
A háborús költségvetés egyre növekvő hiánya az államot újabb bevételek szerzésére ösztönözte, kézenfekvő volt tehát az adóemelés, illetve új adók bevezetése. Annál is inkább, mert már 1909-ben elfogadták az adóreformot, benne a progresszív jövedelemadót,
Ahogy a világháborús hiánygazdaságról megjelent összeállításunkban is olvashatták, 1916-ra az élet szinte minden területén fokozódtak az ellátási nehézségek a hátországban: az elosztást és a fogyasztást megszervezendő nemcsak a Cukorközpont alakult meg 1916 februárjában,
„Egy-két cigány rövidesen kikerült a borbély kezei közül haj nélkül, szakáll nélkül meg bajusz nélkül, és amikor a lekopasztott fejével és teljesen idegenné vált arcával a többi cigány felé fordult, azok valami leírhatatlan nevetésbe törtek ki.”
