Az 1916-os kisebb adóreform nyomán 1917-ben készültek el az első jövedelem-, vagyon- és hadinyereségadó-bevallások. A bevallásra kevesebb mint egy hónap állt rendelkezésre, a hivatal pedig „rendkívül készségesen” – a mai adózók számára is ismerősen – viselkedett.
„Mire ébredek, ég a nap, olvad a jég, / szétfeccsen iromba szilánkja, / mint déligyümölcs-kirakat üvegét / öklével a vágy ha bevágja” – írta az éhezést, a vágyat és a dühöt elemi erejű képbe tömörítő, és azzal kirakatokat bedobó József Attila. A prágai helytartó jól érzékelte
A háború első évei a közalkalmazottak helyzetének romlását hozták, elsősorban anyagi értelemben, de a bevonulások miatt a munkaterhek is nőttek. A Pesti Naplót olvasó állami alkalmazottak 1917 elején viszont akár bizakodva is felsóhajthattak volna. A lap arról számolt be, hogy a kormány rendeletileg megszüntette
Élelmiszert rejteget a székesfehérvári rekviráló bizottság papi tagja, visszaéléseket követ el a rekvirálást szervező Szatmár megyei alispán – kis hírek 1917 januárjából, a hatósági lefoglalások időszakából. Ezek közvetve arra is utalnak, hogy a háborúban a társadalom életét egyre inkább befolyásoló intézkedések végrehajtása nem volt problémamentes.
Szoktuk mondani arra, aki különösen szerencsés. De vajon volt-e malaca az újévi malackának, mikor ropogósra sütve, citrommal a szájában az újévi asztalra került? Aligha.
Arra pedig ki gondolna, hogy az újévi malacsütésnek több mint 100 évre visszanyúló hagyományai vannak?
A háború finanszírozásának egyre növekvő szükségletei régen halogatott adóreformok megvalósulását is segítették. A hadinyereség adójának bevezetése pedig arra is alkalmasnak tűnt, hogy kicsit megnyugtassa a „hadimilliomosok” gyarapodásán egyre inkább felháborodó közvéleményt.
Ha összeállítanánk a magyar sajtóban 1916-1917 telén leggyakrabban használt szavak listáját, a „rekvirálás” biztos előkelő helyen szerepelne. A háború előrehaladtával a korlátozottabb árszabályozás és ármaximálás helyét
