Gróf Mikes Ármin a háromszéki Mikes család leszármazottjaként 1868-as születésekor biztos anyagi háttérre és jó közigazgatási karrierperspektívára számíthatott – és egy erdélyi arisztokrata származású feleségre. Felmenői és oldalági rokonai számára ez a világ volt adott, a család több tízezer holdas – ám főként erdőkből álló, részben osztatlan közös tulajdonban lévő – birtoka is nagyjából erre jogosította fel a Habsburg Birodalom hierarchiájában. Ehhez képest az első világháború végére Mikes már a faipar olyan megkerülhetetlen mágnása lett, aki családját partnerként el tudta fogadtatni még a Monarchia legzártabb arisztokrata köreivel is.
Igaz, már Ármin édesapja, Mikes Benedek gróf is tanújelét adta némi devianciának, amikor második feleségül egy svájci óragyáros lányát, Sophie Mosert vette el. Vele érkezett a zabolai kastély rendszeres vendégeinek sorába fiútestvére, Henri Moser, Kelet-kutató és utazó, a Monarchia külügyminisztériumának jól fizetett, ám szigorúan titkos alkalmazottja is.
Mikes Ármin öccse, János is sajátos pályaválasztásával tűnt ki: katolikus papnak állt a református székely családból, hogy aztán szombathelyi püspökként, keresztényszocialista és legitimista politikusként jusson karrierje csúcsára. Mivel apjuk első házasságából származó fivérük, Zsigmond a hagyományos közigazgatási (és részben politikai) pályát választotta, sokáig úgy tűnt, hogy Árminra a családi birtokok menedzselése marad. Különösen nehéz dolga volt a háromszéki Bükszád lakóival. A család itteni osztatlan közös birtokán működött egy üveggyár. A falu azonban nem székely rendi község, hanem egykori vármegyei területen fekvő telepesközség volt, ezért lakói a jobbágyfelszabadítás során nem kaptak részt a határban fekvő erdőkből, és az 1880-as évektől folyamatos háborúskodásban álltak egykori földesuraikkal. A háborúskodás fegyvert is jelentett, Mikesék erdőőreit dinamittal támadták meg, álmukban lelőtték, és a család azzal ostromolta a budapesti kormányt, hogy létesítsenek csendőrőrsöt Bükszádon, amely megvédhetné az uradalmi erdészetet és az üveggyárat.
A bükszádiak állandó rebelliója mellett Mikes vélhetően az osztatlan közös tulajdonlás miatt érezte nyűgnek a bükszádi üveggyárat, amely végül a 20. század elején csődbe is ment. Mikes Ármin gróf ekkor már amúgy is másfajta üzleten gondolkodott, az Erdélyt az 1880-as években elérő modern erdőgazdálkodás hullámait akarta meglovagolni. Zabolai erdőségei szomszédságában, a Kárpátok közepén ekkor kelt életre Komandó falu, a Grödel család erdőgazdasági birodalmának központja. Szemben a hagyományos módon művelt, főként a lakosság és a birtokosok tűzi- és épületfa igényét kielégítő uradalmi erdőkkel, ez a modern kapitalista vállalkozás szisztematikus módon aknázta ki a hatalmas erdőségeket. A művelésbe vont vadont utak, keskeny nyomtávú vasutak, drótkötélpályák és siklók hálózták be, a fát pedig vízzel vagy gőzzel hajtott gáterek (fűrészmalmok) dolgozták fel. Európa és a Monarchia épülő metropoliszai pedig felszívták mindezt épületfának, bútornak, vasúti talpfának és még számtalan más módon.
Mikes Ármin a bükszádi gyár terhének letétele után alapította meg saját vállalkozását. Társult hozzá egy másik háromszéki arisztokrata, Szentkereszthy Béla báró, és idősebb Vuk Gyula, a magyar faipar egyik jelentős alakja. Vélhetően ő hozta magával a vállaklozás számára szükséges üzleti és pénzügyi kapcsolatrendszert is. A cég, Gróf Mikes Ármin Zabolai Erdőgazdasága 1906-ban már licitált az erdélyi szászok hatalmas erdőségeinek kiaknázására, versenybe szállva Grödelékkel, de végül elbukott a győztes olasz–magyar faipari konzorciummal szemben.
Mikest nem törte meg a kudarc, ekkor már tudatosan készült a következő lépésre, a határ túloldalán fekvő erdők kiaknázására. Már 1906-ban feltűnt a szomszédos Romániában mint a bukaresti kiállítás magyar részvételét szervező nemzeti bizottság helyi bizottságának tagja, és olyan sikeresen építette ki a kapcsolatait, hogy 1910-ben még a román király is fogadta sinaiai kastélyában. S ha már arra járt, a vacsorát a trónörökössel költötte el. Ezek után nem meglepő, hogy 1911-ben megalapította a Tisița konzorciumot, amely a bukaresti Marmorosch & Blank bankház hitelei révén gyors ütemben felvásárolta a Vrancea környéki erdőket. 1914-ben pedig a cég igazgatói közé választottak két ismert román politikust, Take Ionescut és Nicolae Xenopolt. Ők a Konzervatív Demokrata Pártot képviselték, a cég ügyvezetője, Alexandru Constantinescu pedig a másik nagy politikai pártot, a nemzeti liberálisokat. Nem csoda hát, hogy Mikest hamarosan faipari mogulként emlegették, a lapokban sorra tűntek fel a nem mindig megalapozott hírek londoni tárgyalásairól, vagy éppen arról, hogy romániai terjeszkedését a Rotschildok finanszírozzák. Az utóbbi annyiban helytálló is volt, amennyiben a Pesti Első Hazai Takarékpénztár és az Országos Földhitelintézet két képviselője már 1912-ben kikerült az igazgatóságból, helyükre pedig a Magyar Hitelbank és a Rothschildokhoz tartozó bécsi Creditanstalt képviselői ültek.
Ugyanakkor Mikes a társasági életnek is fontos szereplője lett. Vadászatai és európai hírű ménese vonzották a látogatókat – köztük anyai nagybátyját – és Mikes is gyakran tűnt fel Karlsbadban vagy éppen Münchenben feleségével, Bethlen Klementinával, a későbbi miniszterelnök, Bethlen István testvérével. Faipari cégének vezetéséből pedig kiszorult Vuk, helyét budapesti bankok képviselői foglalták el.
A háború faipari konjunktúrát is jelentett, csakhogy Mikes családi erdőségei és romániai birtokai éppen a hadműveleti területen feküdtek. Mikes így új irányba fordult. A marosvásárhelyi Bernády György (egykori polgármester, majd főispán, és részben Bethlen István bizalmasa) segítségével az ottani erdőkből sikerült bevásárolnia, majd pedig Máramarosban több tízezer holdnyi erdőt megszereznie. Nem csupán a hatalmas mennyiségű fa kitermelését tervezte. Bernády, aki a máramarosi fa kiaknázására alapított cég egyik vezetője lett, egy vízierőmű terveit is ecsetelte, a mai Kárpátalján fekvő Alsóbisztra térségében. Innen látták volna el árammal Debrecent, Nyíregyházát, Szatmárnémetit, Nagybányát, Munkácsot is.
Mikes eközben a gyarapodó vagyonából 5,5 millió koronáért három palotát is vett a Nádor utcában a 29., 31. és 33. szám alatt. (Ezek a Nádor utca legvégén, az utca keleti oldalán, részben a mai Vértanúk terére és a Nagy Imre szoborra néző épületek.) Felemelkedését azonban leginkább az jelezte, hogy immár a Monarchia szintjén is számoltak vele. Lányát, Klementinát eljegyezte, majd 1918 májusában feleségül is vette Auersperg Vince herceg, akinek az anyja egy Hohenlohe hercegnő volt, így a birodalmi arisztokrácia legfelsőbb, legzártabb köreibe tartozott – oda, ahová erdélyi magyar arisztokratákat nemigen engedtek be. (A különbségeket plasztikusan mutatja be Bánffy Miklós Erdély-trilógiájában a házassági ajánlatának elutasítása után elzüllő Gyerőffy László gróf sorsa.) Mikes azonban ekkor már igen fontos faipari mágnásnak tűnt, akinek 1918 elején még azt is sikerült elérnie, hogy a megszállt Montenegróban jusson erdőkitermelési jogokhoz. Ehhez már biztosan nem volt elég Bernády vagy Bethlen kapcsolatrendszere.
Mikes Ármin tehát csúcsra ért 1918 közepére. Kapcsolati tőkéjét és a háborús konjunktúrát meglovagolva a faipar megkerülhetetlen szereplője lett, családját pedig partnerként fogadtatta el a Monarchia legzártabb arisztokrata köreivel is. Kisvártatva azonban eljött az összeomlás. Mikes életének következő évtizedei így azzal teltek, hogy minél többet mentsen meg vagyonából. Ebben – részben korábbi összeköttetései segítségével – nem is volt sikertelen.
Felhasznált irodalom és források:
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III. Helikon, Budapest, 2012.
Constantin Argetoianu: Memorii. București, [é. n.]. VIII. köt. 20–22.
Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Igazgatósága, Fond 9, Alispáni iratok, Alprefektusi iratok
Fővárosi Közlöny, 1918/31. 1218. (1918. június 28.)
Budapesti Lakcímjegyzék, 1898, 1906, 1914.
Prager Tageblatt, 1912. november 21. 9.
Forst und Jagdzeitung, 1916, 1918.
Der Tresor, 1912.
8 Órai Újság, 1918.
Budapesti Hírlap, 1906, 1913, 1914, 1917, 1918.
Készítette: Egry Gábor
