Az Est

Tornaünnep az Üllői úton

Címkék
gyerek, sport

Nagyszabású sportfelvonulást rendeztek az Üllői úti Ferencváros-pályán 1917 júniusában. A közel húszezer ember ezúttal nem Nemes Sándor vagy Tóth „Potya” István góljai miatt látogatott ki a Népligetbe (egyébként a Schlosser Imre nélküli Fradinak nem volt túl jó idénye, az MTK, a Törekvés és az Újpest is megelőzte őket), hanem középiskolások tömegeit figyelték. Az Est szerint a kora nyári hangulat futball nélkül is forró volt: „a footballpálya zöld gyepén és a katonás fegyelmezettség ütemes, könnyed mozdulataival szinte lázba hozta a nézőközönség óriási tömegét.”
Tartottak egyenruhás felvonulást, képviseltették magukat a cserkészek, volt tornabemutató. A jelentős tömeghatás háromezer főnél szinte garantált volt: „Harangjelzés ütemére megmozdultak a végtelennek tetsző fekete-fehér vonalak, hajladoztak ide-oda, mint ahogyan a búzatáblák kalászai engedelmesen hajlanak meg, ha szellő suhan fejük felett.”
Nagy nyilvánosságot kaptak a cserkészek, akik sátrat vertek, bográcsoztak. A cserkészet néhány évvel a világháború kitörése előtt, angol mintára honosodott meg Magyarországon egy nagybecskereki – vagyis délvidéki – középiskolai tanár felhívására.
A világháborúra utalt a katonazene, illetve a vöröskeresztesek bemutatója is. A lányiskolák növendékei néptánccal szórakoztatták a közönséget.
A felvonulás egyrészt jótékony célokat szolgált, a befolyt összeget nyári gyermektáboroztatásra fordították. Másrészt illeszkedett abba a vonulatba, amely a hazafias nevelést a testmozgással ötvözte. Hasonlóan látványos „stadionfoglaló” bemutatókat tartott például a cseh Sokol-mozgalom, majd később, a két világháború között – a honvédelmi nevelés szerepét is átvéve – a leventemozgalom.
A szervezőknek néhány napjuk volt arra, hogy a pálya talaját újra futballra alkalmassá tegyék. Talán nem sikerült a legjobban, hiszen öt nappal később a Ferencváros csak 0-0-s döntetlent játszott a III. kerületi TVE-vel.

Felhasznált irodalom:
Háromezer gyermek = Az Est, 1917. június 12.

Készítette: Takács Róbert

Háromezer gyermek.
Az Est, 1917. június 12.