Népszava, 1914

Szenvedélyes Nők Napja – a békéért

Címkék
nőkérdés

Az I. világháború idején a nőnap nem állandó és egységes időpontban volt megtartva az egyes országokban. Magyarországon 1916-ban március 26-án tartották meg a „szervezett munkásnők” az ünnepélyeket, majd egy évvel később, 1917-ben már a helyszíntől függően eltérő időpontokban: egyes városokban március 25-én vasárnap, míg Budapesten, Pécsett és Szegeden egy héttel később, április 1-jén.
Az akkor nőnapok elsősorban társadalmi és politikai kérdésekről szóltak, a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom főleg a nők választójogának követelését helyezte előtérbe. A háború alatt azonban érthető módon más hangok is egyre erősebbé váltak. Az 1917-es magyar rendezvények már egyértelműen háborúellenesek voltak, békét követeltek azokon. Ezt azonban csak Az Est írhatta meg, a szociáldemokrata napilap, a „Nők Napjának” szervezését is segítő Népszava nem: a fővárosi tömegrendezvényt részletesen bemutató és értékelő vezércikkét a cenzúra nem engedte megjelentetni.

Felhasznált irodalom:
Dolgozó nők! Elvtársak! Munkások! = Népszava felhívás, 1917. március 4–31. között
A Nők Napja = Népszava, 1917. március 18.
Hírek. A Nők Napja = Népszava, 1917. április 3.
A »Nők Napja« – tüntetett a béke mellett = Az Est, 1917. április 3.
A Nők Napja a vidéken = Népszava, 1917. április 4.

Készítette: Ignácz Károly

Az Est, 1917. április 3.
A »Nők Napja« – tüntetett a béke mellett

A szervezett munkásnők vasárnap délután a régi képviselőházban óriási közönség részvételével tartották meg harmadszor a Nők Napját, amely az 1910. évi koppenhágai nőkongresszus határozata alapján a nők politikai jogaiért való nemzetközi tüntetésnek napja. A régi képviselőház terme zsúfolásig megtelt fővárosi asszonyokkal, a gyárak küldöttségeivel, sőt, vidéki parasztasszonyok is megjelentek. Az első szónok Müller Ernőné munkásnő volt, aki többek közt ezeket mondotta:
– Ha a muníciógyárak asszonyai és a hadimunkásnők is letennék a szerszámot, nem lehetne folytatni a háborút. De a nőknek még nincsenek jogaik, csak kötelességeik vannak. Joguk csak ahhoz van, hogy órákig álldogáljanak az utcán petróleumért, cukorért…
Harsogó helyeslés tört ki e szavakra, a nagy zajban a szónoknő percekig nem tudta folytatni beszédét.
– Békét! Békét! – hangzott minden oldalról, és a szenvedélyes közbekiáltások csak akkor hallgattak el, amikor Müllerné arról kezdett beszélni, hogy keresni kell a módot az ellenséges államok nőivel való érintkezésre, mert csak együtt érhetnek el sikert a béke megteremtése dolgában. A gyűlés második szónoka, dr. Kunfi Zsigmond az orosz forradalom jelentőségét fejtegette s a nők szerepét a forradalomban. Beszédét ezzel fejezte be:
– Kössenek békét!

Népszava, 1917. április 3.
Hírek. A Nők Napja

Harmadszor tartották meg vasárnap a Nők Napját Budapest női proletárjai a régi képviselőház nagytermében – ünnepség keretében. Délután 4 órakor kezdődött az ünnepély, és már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtelt a hatalmas terem és szorongva megteltek a karzatok is. Az ünnepélyt az újpesti munkásdalkör éneke vezette be. Várnai Zseni elvtársnő verseinek elszavalása után Müller Ernőné és Kunfi Zsigmond elvtárs beszélt. Az ünnepség jelentőségét második cikkünkben méltatjuk. [A jelzett második vezércikk se aznap, sem a következő napokon nem jelent meg, a cenzúrát üres hasábok jelezték.]

Népszava felhívás, 1917. március 4–31. között
Dolgozó nők! Elvtársak! Munkások!

A Nők Napja, a nők jogaiért folytatott küzdelem nemzetközi ünnepe.
Ezen a napon az 1910-i koppenhágai nemzetközi szocialista nőkongresszus határozata értelmében a világ proletárnőinek gyűléseken és tüntetésekkel kellene demonstrálni a nő jogok érdekében. A nők jogainak hiányát ma kétszeresen érezzük és ezért, bár a mai véres és nehéz idők lehetetlenné teszik, hogy gyűlésekét vagy tüntetéseket tartsunk, mégis kétszeresen kötelességünk, hogy kifejezést adjunk azon érzéseinknek és gondolatunknak, hogy mi, proletáranyák, hitvesek és testvérek nem érezzük ellenségnek a hadviselő államok dolgozó nőit, és továbbra is nemzetközien fogunk küzdeni a mi igazi ellenségeink, az elnyomatás, a tudatlanság, a nyomor előidézői ellen, jogainkért, fölvilágosultságért, a szociáldemokrácia győzelméért, az ilyen emberpusztító háborúkat nem is ismerő szebb és boldogabb jövendőért.
Jelenjetek meg tehát tömegesen április 1-jén, vasárnap délután fél 4 órakor a régi képviselőházban (VIII., Főherceg Sándor utca), ahol a Nők Napja alkalmából ünnepélyt rendezünk a dolgozó nők számára.
Mennél többen leszünk, annál impozánsabb lesz ünnepélyünk.

Testvéri üdvözlettel
az országos nőszervező bizottság.

 Népszava, 1917. március 18.
A Nők Napja

A nagy nemzetközi munkástüntetések idejében, amikor a világ összes munkásai hatalmas tüntetéseket rendeztek a békéért és az államok szociális életének reformálásáért, a nők is szükségét érezték annak, hogy önállóan tüntessenek egyenjogúsításukért, hogy megszabaduljanak azoktól a bilincsektől, amelyekkel az uralkodó osztályok a nők elnyomatását és kizsákmányolását még elviselhetetlenebbekké teszik, mint a férfiakét.
A koppenhágai nemzetközi szocialista nőkongresszus 1910-ben határozta el, hogy a nők minden országban külön meghatározott napon nemzetközi jellegű tüntetéseket rendezzenek a nőjogok érdekében, hogy azt az általános, egyenlő és titkos választójogot követeljék, amely a nőknek is szavazójogot ad, amely a nőket is a férfiakkal egyenrangú társadalmi tényezőnek tekinti. E határozat óta a nők tüntetése minden esztendőben arányaiban és kiterjedésében egyre emelkedve napirenden tartotta a nőkre is kiterjedő választójog ügyét, erőteljes tüntetés volt a kapitalista termelőmód visszásságai ellen, éles tiltakozás volt minden háborús uszítással szemben.
A világháború véres barbársága megnövelte a Nők Napja jelentőségét. Azok a korlátolt és reakciós alakok, akik a háború kitörése előtt fennen hirdették, hogy a nők éretlenek a jogokra, akik a családi élet ápolására és a főzőkanál mellé küldték a nőket, most visszahúzódtak, és helyüket elfoglalták azok a kormányférfiak, akik a nőkhöz fordulnak, hogy vegyenek részt az ipari és mezőgazdasági termelő munkában, azok a férfiak, akik elismerik, hogy a világháború borzalmas arányai minden ország gazdasági életét teljesen fölforgatnák, ha a nők nem lépnének a férfiak helyébe.
Most már mindenütt elismerik, hogy a nők a gazdasági életnek nélkülözhetetlen fontosságú tényezői. A hatalmas német ipari termelésben ma már az alkalmazott nők száma meghaladja a férfiakét, az egész ország ipari termelésének felét a nők munkájával varázsolják elő. A legnagyobb ipari államokban rohamos gyorsasággal növekedik az ipari munkával foglalkozó nők tömege és az Osztrák-Magyar Monarchiában is az összes ipari szükségletek egyharmadát a nők termelik.
A nők tehát teljes joggal megkövetelhetik, hogy ne csak ott ismerjék el nélkülözhetetlenségüket, ahol munkáról, áldozatokról van szó, ne csak a nagy üzemekben a gépek mellett juttassák őket szóhoz, hanem döntsék le azokat a korlátokat is, amelyek a nőket meggátolják abban, hogy az ország dolgaiba beleszólhassanak. […]