Stróbl Alajos a dualista Magyarország művészeti életének egyik központi alakja volt, akivel a századforduló idején a magyar szobrászatban csak a millenniumi emlékmű alakjait megformáló Zala György volt egy lapon említhető. Stróbl Alajos – akit ne tévesszünk össze a vele rokoni kapcsolatban nem álló, nála 28 évvel fiatalabb Kisfaludi Strobl Zsigmonddal, aki sajtóreferensként vett részt az I. világháborúban és még a háborús évek alatt elkészítette a gorlicei áttörés emlékművét – Bécsben vált elismert szobrásszá az 1870-es évek végén. A következő három évtizedben szobrai és emlékművei egymás után tűntek fel a rohamos ütemben világvárossá fejlődő Budapest középületein és közterein, így az Operaház homlokzatán, a Halászbástyán, a Vajdahunyadvár udvarán vagy éppen Eger főterén. Emellett rendkívül aktív volt portrészobrászként is. Hamar európai hírnévre tett szert, művei külföldön is keresettek lettek, és 1900-ban a párizsi világkiállítás egyik nagydíját is elnyerte Anyánk című ülő nőalakjával.
Stróbl Alajos a világháború kitörésekor már elmúlt 58 éves. Az 1868-as véderőtörvény még a 36. életévben határozta meg a hadkötelezettség felső határát, ugyanakkor az 1912-ben elfogadott, az I. világháború kezdetekor érvényes véderőtörvény már 50 éves korig terjesztette ki azt. Ezzel együtt Stróbl Alajos nemcsak ez alapján mentesült volna a frontszolgálattól, hanem még az 1916. januári módosítás sem érintette volna, mivel az 55 évre emelte a felső korhatárt. Békésen taníthatott volna tovább a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, igaz, csak ha maradt volna tanítványa, hiszen a háború első hónapjaiban a diákság létszáma is igen megfogyatkozott a felsőoktatásban.
A neves szobrász számára ugyanakkor – nyilatkozata alapján – maga a háború volt a tanulmány, amelynek során nemcsak inspirációkat szerezhetett, hanem éles helyzetben tanulmányozhatta a formákat és mozgást későbbi alkotásaihoz. A harcokban ő maga is megsérült, de alkotókedvét nem veszítette el. Az Est tudósítójának el is mesélte, hogy egy, a fején súlyosan megsebesült, de hősiesen jelentést tevő felderítő megmentéséről szobrot kíván készíteni gyógykezelése idején: „Az impressziót azonban, amelyet a társai által támogatott, sáros, véres ruhás, zsebkendővel lekötött sebű katona keltett bennem, most fogom megörökíteni: színes terrakottából és etruszkból megcsinálom szobornak.” Felépülése után pedig azt tervezte, hogy egy lovas alakulathoz kéri magát, hogy a lovasszobrok megformálásához gyűjtsön fronttapasztalatot. Legnevesebb lovasszobra azonban – Szent István alakja a Halászbástya előtt (1906) – ekkor már szűk egy évtizede készen állt. Stróbl Alajosnak – aki végül távol maradt a további frontszolgálattól – a háború alatti legnevesebb alkotása az 1916-ban elkészült, Zichy Mihály festő síremlékét díszítő szobor lett, a Kerepesi temetőben.

Készítette: Takács Róbert

Strobl mester, zászlóaljparancsnok hazajött a harctérről. = Az Est, 1915. január 9.