Nők a felsőoktatásban?! 1915 telén indulatos vihart kavart a kijelentés, a sajtót sem hagyta hidegen a téma.
Mai posztunkban két szerzőnk, Csunderlik Péter és Egry Gábor írását olvashatják.
Diáklányok követelték a Műegyetem megnyitását a nők számára – Lármás tiltakozás és kivezettetés a válasz
A nők munkaerőpiaci térfoglalásához – Berlinben már az első női éjjeli őrök is megjelentek 1915-ben – hasonlóan a női hallgatók magyar egyetemeken történő tömeges megjelenése is az első világháború alatti évekhez köthető, amint azt kitárgyaltuk a magyar felsőoktatás első világháború alatti változásaival foglalkozó beszélgetésünkön is. Mivel az egyetemi felvételt már akkor is érettségihez kötötték, Magyarországon pedig a nők a megfelelő, érettségit adó leánygimnáziumok hiányában sokáig nem maturálhattak, hazánkban csak 1895-től kerülhettek egyetemre: ekkortól engedélyezte a kultuszminisztérium beiratkozásukat, de először csak a bölcsészeti és az orvosi fakultásokra. A női hallgatók száma az 1899/1900-as tanévben az összes felsőoktatási intézményben 31 volt, a női reprezentáció az 1909/1910-es tanévben érte el a háború előtti legmagasabb szintet, összesen 326 főt, vagyis az összes hallgatónak nem egészen 1,5-2%-át. Ez a szám azonban intenzíven növekedett: az első világháború kitörését követően – habár a bevonulások következtében a hallgatói összlétszám közel felére csökkent – az 1913/1914-es tanév és az 1917/1918-as tanév között 131,2 %-kal nőtt. A jogi és a mérnöki pályák azonban egy, a nőmozgalmakban aktív szerepet vállaló galileista diáklányt, Kelen Jolánt idézve „hét lakattal voltak elzárva a nők előtt”. A Műegyetem – és ezzel a bölcsész pályáknál jobban jövedelmező mérnöki karrierlehetőség – hallgatólányok előtti megnyitása állandó követelése volt az első világháború alatt a radikálisabb hallgatóknak. A Magyarország 1915. december 7-i száma is egy, „az egyetemi hallgatónők kívánságait” tárgyaló nagygyűlésükről adott hírt: „a háború tette aktuálissá ezt a nagygyűlést, mely sürgeti az egyetem összes fakultásainak megnyitását a nők számára”. A nagygyűlés indulatoktól sem volt mentes, mivel a hallgatók és a tanárok jelentékeny része ellenezte a nők Műegyetemre történő beengedését, olykor olyan érvekkel is élve, minthogy a nők havi menzeszük miatt alkalmatlanok a kiegyensúlyozott munkavégzésre. A nők teljes egyetemi emancipációja végül csak a világháború után, 1918. december 7-én kiadott kultuszminiszteri rendelettel történt meg, amely eltörölte a nőket sújtó utolsó egyetemi felvételi korlátozásokat is.
Felhasznált irodalom:
Az egyetemi hallgatónők nagygyűlése = Magyarország, 1915. december 7.
Kelen Jolán: Eliramlik az élet…. Budapest, 1976.
Magyarország története, 1890-1918. Főszerk.: Hanák Péter. Budapest, 1978.
Készítette: Csunderlik Péter
Magyarország, 1915. december 7.
Az egyetemi hallgatónők nagygyűlése
Vasárnap délelőtt az egyetem kupolatermében Lenhossék Mihály dr. protektor elnökletével több egyetemi tanár jelenlétében az egyetemi diákkisasszonyok nagygyűlést tartottak, amelyen az egyetemi hallgatónők kívánságait tárgyalták. Loránt Lenke elnöki megnyitójában elmondta, hogy a háború tette aktuálissá ezt a nagygyűlést, mely sürgeti az egyetem összes fakultásainak megnyitását a nők számára. A megjelent egyetemek egy része a diákkisasszonyok kívánsága mellett foglalt állást, másrészük pedig a jelenlegi időt nem tartották alkalmasnak és tapintatosnak e kérdés feszegetésére. Az ellenzék felszólalása élénk visszhangot keltett az egybegyűlt diákság között, s a műegyetemi hallgatók lármásan tiltakoztak a diákkisasszonyok kívánsága ellen. A gyűlés összehívói aztán közzétették, hogy a gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amely az összes fakultások azonnali megnyitását kívánja a nők számára. Mást mondanak a műegyetemi hallgatók, akik ezt kereken tagadják, s azt állítják, hogy a gyűlés egyáltalában nem fogadott el semmiféle határozatot, s nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az elnöklő protektor több egyetemi hallgatót a teremből kivezettetett. A rendezőség elkövetett ugyan ilynemű jogtalan kísérletet, amely azonban az egyetemi polgárság erélyes tiltakozása következtében meghiúsult.
Szép dolog a nők egyenlősége, de nem is olyan egyszerű
A háború hatására a nők társadalmi helyzete robbanásszerűen megváltozott. Ez nem csak a korábban szinte kizárólag férfiak által betöltött munkakörök „emancipálódását” jelentette a villamoskalauztól a községi jegyzőig, hanem a nők elől korábban elzárt vagy számukra nehezen hozzáférhető oktatási intézmények látogatásának lehetőségét is – mindenek előtt az egyetemeket. 1915 végén a budapesti egyetem diáksága határozatban sürgette az összes egyetemi kar megnyitását a nők előtt. A Pesti Napló azonban – egy gimnazista lánynak tulajdonított olvasói levél formájában – arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetemre kerülésnek feltételei vannak, méghozzá a középiskola sikeres befejezése és az érettségi. Ám vidéken – ahol a nemek szerint elkülönített oktatás keretei között a nők vagy csak érettségit nem biztosító iskolákba járhattak, vagy olyan kevés hely állt rendelkezésükre a középiskolákban, hogy magántanulóként kellett felkészülniük a vizsgákra – az érettségi letétele korántsem volt minden esetben lehetséges. Sőt, a háború idején, a tanárok bevonulásával egyre nehezebbé vált a maturálás. Ha nem teszik lehetővé, hogy a nők a középiskolákban is tanulhassanak, akkor semmit sem ér az egyetemek megnyitása – hangzott a végső következtetés.
Felhasznált irodalom:
A nők és az egyetemi oktatás = Pesti Napló, 1915. december 19.
Készítette: Egry Gábor