A háborús évek alatt egyre-másra tudósítottak a lapok meggyilkolt vagy sorsukra hagyott csecsemőkről, köztéren talált halott gyerekekről. A cikkek szerzői a legtöbb esetben semmiféle együttérzést nem tanúsítottak a „keményszívű anya” iránt, még akkor sem, ha az újszülöttjét gondosan felöltöztetve helyezte el egy kórház lépcsőjén – azaz életétől nem akarta megfosztani, „csupán” meg akart menekülni a szégyentől és kiközösítéstől, amely az egyedülálló anyákat sújtotta.
A fent idézett jelzőt egy olyan asszony érdemelte ki, aki a szegedi bábaképző kapujában hagyta magára újszülött kisfiát, gondosan bepólyálva, 50 koronával a kisbaba kosarában.
Ez az eset viszonylag egyedinek számított. Sok nő 6-7 hónapos halott csecsemőjét tette ki rongyokba bugyolálva az utcára, míg más a gázgyár területére vitte kockás abroszban megfojtott kislányát. Sokan a közeli folyóban vagy patakban, egy Bihar megyei faluban például a kenderáztatóban emésztették el csecsemőjüket.
Ezeknek az újszülötteknek egy része „balkézről” született, egy-egy viszony nem kívánt következményeként: tőlük az anyák rögtön születésük után igyekeztek „megszabadulni” – ha napvilágra került az elkövető személye, bírósági tárgyaláson feleltek tettükért. Büntetésük legtöbbször néhány napnyi fogház volt, de jócskán akadtak felmentő ítéletek is – ilyenkor az anya beszámíthatatlanságát hozták fel védelemül. A pár hónapos korukban meghalt babák nagy része azonban valószínűleg nem gyilkosság áldozata lett – a háborús körülmények okozhatták halálát.
A csecsemőhalandóság jelensége tehát elsősorban nem kriminalisztikai szempontból érdekes – sokkal inkább a szociálpolitika hiányosságaira mutat rá, és felveti a kérdést: mit történik, ha ezek az anyák kellő ismerettel rendelkeznek a csecsemők gondozását illetően, vagy ha van mögöttük olyan szociális háló, amely anyagilag segít a gyermeknevelésben?
A kérdés nyilván költői, ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a háborús évek okozta alacsony születésszám és a nők tömeges munkába állása volt az, ami végül „kikényszerítette” az anya- és csecsemővédelem rendszerének kiépítését.

Felhasznált irodalom:
Kitett csecsemő = Dunántúl, 1916. március 21.
Megölt csecsemő = Pesti Hírlap, 1917. november 20.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1917. november 20.
Megölt csecsemő

Grazl Józsefné a múlt év júliusában, férjének hadba vonulása után viszonyt kezdett egy kovácslegénnyel. A viszonynak következménye lett, a csecsemő azonban, akit az anyja a megszületése után rongyokba csavart, rövid idő alatt megfulladt. Halott gyermekét azután a matrac alá rejtette. Minthogy a vizsgálat azt igazolta, hogy az anya szándékkal pusztította el törvénytelen gyermekét, hogy a szégyentől szabaduljon, az ügyészség szándékos emberölés bűntettével vádolta meg Grazl Józsefnét. Az esküdtbíróság egy ízben már foglalkozott ezzel az üggyel, s az esküdtek akkor kimondták, hogy a vádlott a tettét beszámíthatatlan állapotban követte el. E verdikt alapján Grazlnét fel kellett menteni, de a bíróság úgy találta, hogy az esküdtek tévedtek, s az ügyet új esküdtszék elé utalta. Hétfőn tárgyalta másodízben ezt az ügyet az esküdtbíróság Csáder táblabíró elnöklésével. Az esküdtek dr. Moldovány kir. ügyész vádja és dr. Rosenberg Miksa védelme után újra felmentő verdiktet hoztak, mire a bíróság Grazl Józsefnét felmentette és azonnal szabadlábra helyezte.