Lenin az 1918. május 1-i ünnepségen (wikipedia)

Mit akart Lenin?

A magyar sajtót élénken foglalkoztatta a breszt-litovszki béketárgyalások idején, hogy az orosz bolsevikok vezérének mi is a valódi célja. Az Est 1918 januárjában megjelent cikke pontos képet festett: nem a németekkel való megegyezés volt fontos Leninnek, hanem a társadalmi forradalom.

Az első világháború utolsó évének kezdetén, 1918 januárjában a központi hatalmak a különbékéről tárgyaltak Oroszországgal Breszt-Litovszkban. A hatalom 1917. novemberi megszerzése után Leninék a békéről adtak ki dekrétumot. Ezt az antant elutasította, így a szovjet-orosz vezetés a központi hatalmakkal kezdett tárgyalni. „Mit akar Lenin?” – ez foglalkoztatta a pesti sajtót ekkor, és ezt a kérdést tette fel címében Az Est 1918. január másodikán. Az újság „alkalmi tudósítójától” érkezett anonim elemzés azokon az értesüléseken is alapult, amelyeket a szerző közvetlenül Lenintől szerzett. (A bolsevik vezetővel Oroszországba való 1917-es hazautazása során találkozhatott a szerző, bő félévvel korábban, Stockholmban.)

A cikk bevezetője optimista: „Lenin és Trockij rezsimje tüneményesen rövid idő alatt meghozza az oroszoknak a békét és a szenvedő többi emberiség számára is a fogható valóságok közelségébe hozta a sóvárgott ajándékot”. Jól látszik: Magyarországon ekkor a legfontosabb szempont Lenin megítélésében az volt, hogy mennyire őszinte a szándéka a békekötésre. Ám Az Est szerzője hirtelen óvatos lett, és így folytatta: most, amikor Lenin „emberi lényéhez igyekszik közel fúródni minden képzelet, hogy mint a jóság és nemzetközi megbocsájtás Orfeuszát jelenítse meg, szabad-e elmondanunk Leninről, hogy egy fanatikussal van dolgunk, akinek eszméit, legalább kilenctized részben ijedten utasítaná vissza a világ, ha teljességükben megismerné őket.”

A demokráciának új eszményekre van szüksége: mindenekelőtt társadalmi forradalomra, amire Európa minden országa megérett – mondta állítólag Lenin a szerzőnek, aki azt taglalta: a bolsevikok és a szociálforradalmárok (eszerek) is megosztottak. Ám a bolsevikoknak „csak a balszárnya áll föltétlenül Lenin mögött, továbbá – bizonyos ingadozással – a bolseviki centrum. De már a jobbszárny kételkedve és aggódva nézi” őt, mivel ez a jobbszárny az eszerekek felé húz. (E két párt szerezte a legtöbb mandátumot az 1917 végén megválasztott orosz alkotmányozó gyűlésben.)

Ami az eszereket illeti, Az Est szerint az egyik frakció Csernov volt földművelésügyi miniszter körül csoportosul (ő volt az Alkotmányozó Gyűlés elnöke is), és úgy vélik: „földosztás csak az alkotmányozó gyűlés határozatai szerint” történhet. A balszárny – amelynek Marija Szpiridonova, a cári börtönöket megjárt terroristanő volt a vezére – „a rögtöni földosztás mellett” állt ki. Az Est szerint ezért „a balszárny meglehetősen közeledik Lenin programjához, míg Csernovék húzódnak tőle”. Az ütközőpont: míg Lenin „az összes javak kisajátításának és nacionalizálásának programját” hirdeti, addig Csernovék és a többi mérsékelt szocialista párt „egyelőre csak a földbirtokok felosztását tartják szükségesnek és minden egyéb tekintetben csak a teljes demokratizálás elvét vallják”. Ám Lenin „el akar törölni minden magántulajdont”, azt szeretné, „hasonló változáson menjen át Európa valamennyi országa”. Ezért a béke „nem cél, hanem eszköz”, amelynek „mindenütt ugyanarra az eredményre kell vezetnie”.

Szpiridonova (wikipedia)

 
A bolsevikok vezetőjét ebben az időben sokan vádolták azzal, hogy a németeknek dolgozik. Lenin szempontjai azonban mások voltak, erre Az Est hívta fel a figyelmet: „Ami a központi hatalmak szemében fontos, az Leninék előtt mellékes, és megfordítva. Leninék a békét akarják, mert a béke Oroszországban kényszerítő szükség, de mert remélik, hogy gyors békekötés árán országukon belül megteremtik a szociális államot.” A béke általános oroszországi igény volt Krausz Tamás szerint is: „a bolsevikok voltak azok, akik a leginkább kifejezték a tömegek akaratát 1917-ben”.

Az Est szerint az, hogy „a világháború harcterein ki lesz a győztes, ez Leninék számára teljesen mindegy.” Úgy gondolkodnak: ha az antant győz, a központi hatalmaknál tör ki a forradalom. Ha pedig a központi hatalmak győznek, akkor fordítva. Bármi is lesz a háború vége, így is, úgy is „elomlik az imperializmus, a militarizmus és az emberiséget pusztító többi rossz”. A cikkíró hozzáteszi: „Téved, aki azt hiszi, hogy Lenin előtt a béke csendje, a teremtés munkája, vagy az áldott nyugalom áll eszmény gyanánt és hogy ezért keresi a békét, akár micsoda áron. Lenin számára a békekötés egy híd csupán, amelyen keresztül majd egy másik háborúra tér át: a polgárháborúra. Maga Lenin a fanatikusok és a fanatizálók módjára cselekszik.” Lenin nem Morus Tamáshoz hasonló utópista, nem álmodozó – hangsúlyozza a szerző: a bolsevikoknak „az általános béke szintén eszköz csupán, míg az igazi céljuk az, hogy a szociális világforradalom tűzesőjét zúdítsák rá vérbe borult egész világunkra.”

Ezt jelzi a Pesti Hírlap január 22-ei címe: A bolsevikiek szétkergették az orosz alkotmányozó gyűlést. Ezzel a gyűléssel az volt bolsevikok baja, hogy nem ők szerezték meg benne a többséget (161 mandátum), hanem az eszerek (257 hely). Amikor január 18-án összeültek, a kormány jelentésének tárgyalását 273:140 arányban elhalasztották a gyűlés tagjai. (A jelentéssel együtt a népbiztosok tanácsát ismerte volna el a testület, illetve a békéről és a földről szóló dekrétumokat is.) A leszavazás után a bolsevikok és a baloldali eszerek elhagyták az üléstermet. Ezután „kronstadti matrózok hajnali négy órakor benyomultak a tauriszi palotába és szétverték az ottmaradtakat” – a Pesti Hírlap szerint. A történészek szétverésről nem nagyon tudnak – a gyűlés előtt és utána volt erőszak Pétervárott, két kórházban fekvő volt minisztert meg is gyilkoltak a matrózok, ám ettől a népbiztosok elhatárolták magukat. S. A. Smith és Vladislav Hedeler inkább azt idézik fel, hogy Zseleznyakov matróz bejelentette: „az őrség elfáradt”, és felszólította a jelenlévőket a távozásra. A „szovjetek központi bizottsága” pedig utóbb rendeletben feloszlatta a gyűlést.

A sors fintora, hogy ekkor jelent meg Oroszországban Lenin Állam és forradalom című műve, amit még pár hónappal korábban írt. Krausz szerint az ebben a műben „megfogalmazott önigazgatói társadalom, amely a tőke és a hagyományos állam nélkül lenne képes egy új, emberközpontú szisztémát létrehozni, nem valósult meg”. Az Encyclopedia of Russian History pedig libertariánusnak, sőt már-már anarchisztikusnak minősíti ezt a munkát. Lenin tényleg írt az állam elhalásáról és egyfajta tökéletes társadalomról, a „kommunista társadalom felső fázisáról”, de inkább Marxot idézve: ha a termelőerők fejlődnek és a „kollektív gazdaság minden forrása bővebben buzog”, akkor lesz a javak elosztásának alapelve: „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint”.

Ám a kommunista felső fázis ecsetelése közben kivehetjük Lenin szövegéből, hogy van azért purgatórium is. Sőt, erről több szó esik, mint a „felső fázisról”. Ez a bolsevikoknál az „átmenetet” jelentette a kapitalizmusból a kommunizmusba. Ekkor Lenin szerint „az elnyomás még szükséges”, és ehhez kell az állam, mely a „kizsákmányolókból álló kisebbséget nyomja el”. Ezzel indokolták a bolsevikok az alkotmányozó gyűlés feloszlatását is 1918 januárjában: „Minthogy a jobboldali forradalmi szocialisták nyíltan szembeszállnak a szovjetek tekintélyével és a kizsákmányolók ellenzékét tényleg támogatják, világos, hogy az alkotmányozó gyűlésben visszamaradt képviselők mint ellenforradalmárok támogatják a burzsoáziát abban a törekvésében, hogy a szovjeteket megfosszák hatalmától. A végrehajtó főbizottság ennélfogva elrendeli az alkotmányozó gyűlés feloszlatását.”

Lenin az Állam és forradalomban azt is írja: „igazságot és egyenlőséget a kommunizmus első fázisa tehát még nem biztosíthat”. Ennek az első fázisnak azonban a végét senki sem látta. Lenin baloldali eszer szövetségese, a cári börtönökben megkínzott és feltehetően megerőszakolt Szpiridonova is gyorsan megtudhatta, milyen az „átmenet a kommunizmusba”: 1918-ban szakított a bolsevikokkal, szervezkedett is ellenük, ezért még abban az évben letartóztatták. 1920-ban újra őrizetbe vették, egy rabkórházban, majd egy elmegyógyintézetben tartották fogva – a nemzetközi nőkongresszus meg is szakította emiatt az ülését Moszkvában, Trockijtól követelve Szpiridonova szabadon engedését. Ám nem hagyták sem ekkor, sem később, hogy külföldre távozzon. További büntetéseket is kapott időközben, de utolsó és végső letartóztatására 1937-ben került sor. A cári börtönökhöz hasonló kínzások után 1941-ben végezték ki Sztálin alatt.

 

Felhasznált irodalom:
Lenin orosz szocialista vezér a béke kérdéséről = Budapesti Hírlap, 1917. április 17.
Mit akar Lenin? = Az Est, szerda, 1918. január 2.
Lenin jelölése a békedíjra = Pesti Hírlap, 1918. január 3.
A bolsevikiek szétkergették az orosz alkotmányozó gyűlést = Pesti Hírlap, 1918. január 22.
Lenin: Állam és forradalom. In: Válogatás Lenin műveiből. I. kötet, 343–416. Budapest, 1988.
Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája, 1900–1991. (Szerk.: Krausz Tamás, Szilágyi Ákos.), Budapest, 1992.
Vladislav Hedeler: „Az őrség elfáradt” – a bolsevikok felszólalásai az Alkotmányozó Gyűlésben. In: 1917 és ami utána következett. Előadások és tanulmányok az orosz forradalom történetéből. (Szerk.: Krausz Tamás.) 1998. 33–36.
Encyclopedia of Russian History. (Főszerk.: James R. Millar.) New York, 2004.
S. A. Smith: The revolutions of 1917-1918. In: The Cambridge History of Russia. Volume III. The Twentieth Century. (Szerk.: Ronald Grigor Suny.) Cabridge, 2006. 114–139.
Szegő Iván Miklós: Német ügynök volt-e Lenin? = HVG.hu, 2010. december 9.
Alexandra Oberländer: Unerhörte Subjekte. Die Wahrnehmung sexuellen Gewalt in Russland, 1880–1910. Frankfurt am Main, 2013.
Krausz Tamás: A hatalmi elit ma is retteg a forradalom örökségétől = Népszava Online, 2017. november 4.
Leonid Laparenok: Prominent Russians: Maria Spiridonova.
СпиридоноваМарияАлександровна  (1884-1941) профессиональнаяреволюционерка. [Szpiridonova Marija Alekszandrovna (1884-1941) professzionalnajarevoljucionyerka.]

 
Készítette: Szegő Iván Miklós