Az Est

A mosodák rablóhadjárata a közönség ellen

Levelet írtak Az Est szerkesztőségének 1918 januárjában a kisebb mosodák. Amiatt panaszkodtak, hogy a nagyobb cégek jóval magasabb árakat diktálnak, mint amennyi a mosás tényleges költsége, és mivel ők dominálnak a piacon, a kisebb mosodáknak is igazodni kell ehhez. A „kismosodák” a kereskedelmi és iparkamarát is megkeresték panaszaikkal. Jellemző, hogy ekkorra már mennyire meggyengült a „kapitalizmus szelleme” Magyarországon. A négyszáz kismosodának eszébe juthatott volna üzleti választ is adni a nagyobb mosodák kihívásaira: például társulhattak volna, közös tevékenységekre leányvállalatot alapíthattak volna, ehelyett azonban lobbizni kezdtek újságnál, kamaránál, és ki tudja még, hogy kinél…

Felhasznált irodalom:
A mosodák rablóhadjárata a közönség ellen = Az Est, 1918. január 23.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Az Est, 1918. január 23.
A mosodák rablóhadjárata a közönség ellen

Négyszáz kismosoda nevében levelet kaptunk, amely bejelenti, hogy a nagymosodák tegnap reggeltől számítva újra felemelték az árakat és pedig úgy, hogy egy gallér tisztítása ezentúl 35 fillér, egy férfiingé 1 korona 60 fillér–2 korona, háztartási ruha kilója 2 korona 40 fillér. A levél tudtunkra adja, hogy a Ney Testvérek, a Klórmentes Mosoda, Engel Adolfné és a Royal mosoda diktálják az árakat a kismosodáknak, holott egy gallér tisztítása legfeljebb 14 fillérbe, az ing tisztítása legfeljebb 80 fillérbe és a háztartási ruha kilója bőven számítva 1 koronába kerül. Ezek a nagymosodák teljesen a hatalmukban tartják az üzemet. A kismosodák a kereskedelmi és iparkamarához kiáltanak segítségért, hogy „a közönségtől való rablás”-nak vessen véget.