Schlosser Imre portréja. Forrás: wikimedia.org

Magyar–osztrák 2-1

Címkék
futball, sport

A fenti cím NEM elírás. Nem a mostani EB-mérkőzésről van szó, hanem egy 100 évvel ezelőttiről: 1916. június 4-én a magyar válogatott legyőzte az osztrákokat Budapesten, a Hungária úti MTK-stadionban rendezett mérkőzésen. E hasábokon már többször írtunk arról, hogy a futballt sem hagyta érintetlenül a háború: 1916 őszéig a hivatalos bajnokság szünetelt, helyette különböző klubok közötti, illetve barátságos válogatott meccsekre került sor. Utóbbiak esetében is értelemszerűen a szövetséges országok jöhettek szóba: leggyakrabban a magyar és az osztrák csapat játszott egymással. 1916. május elején például Bécsben, ahol az osztrákok győztek 3-1 arányban. A Népszava tudósítása szerint az osztrákok megérdemelten nyertek, de „a két balkézzel működő magyar válogató bizottság is hozzásegítette őket a győzelemhez”. A labdarúgó szövetség (MLSZ) bizottsága ugyanis nem jelölte a magyar keretbe a kor legjobb játékosát, az akkor már majdnem ötvenszeres válogatott Schlosser Imrét, amely mögött botrányt kavaró, az FTC-ből az MTK-ba történő átigazolási ügye állt.
A bécsi kudarc után azonban már új válogatási módszerrel készült az MLSZ a júniusi „visszavágóra”: május végén egy „kísérleti mérkőzést” játszott egymással egy A és egy B magyar csapat 2000 néző előtt. Az előkészületi meccsen 4-3-ra az a csapat győzött, amelynek csatársorában Schosser is játszott, így újra helyett kapott a válogatottban. Az új válogatással már a Népszava is elégedett volt: „hosszú évek után végre az első csapat, amely nemcsak a sportközönség kívánalmainak felel meg, de valóban a legjobb tizenegy játékosból áll.” A 2-1-es magyar siker egyik gólját aztán a „rehabilitált” Schlosser szerezte.

Felhasznált irodalom:
Labdarúgás. Osztrák-magyar válogatott mérkőzés. 3:1 (0:0) = Népszava, 1916. május 8.
Labdarúgás. Reflexiók a válogatott mérkőzésről = Népszava, 1916. május 11.
Labdarúgás = Népszava, 1916. május 25.
Labdarúgás. A kísérleti mérkőzést = Népszava, 1916. május 27.
Labdarúgás. Magyar–osztrák válogatottak 2:1 (2:1) = Népszava, 1916. június 5.

Készítette: Ignácz Károly

 

Népszava, 1916. május 11.
Labdarúgás. Reflexiók a válogatott mérkőzésről

Hétfői számunkban beszámoltunk a magyar csapat bécsi vereségéről. Néhány szóval rá kell még mutatnunk ennek a vereségnek okára. Az MLSZ válogató bizottsága úgy állította össze a csapatot, hogy kihagyta abból Schlosser Imrét, aki több mint negyven esetben volt tagja, mégpedig nagysikerű tagja a magyar válogatott csapatnak. Ennek a nagyképű válogató bizottságnak az volt a kimondott érve Schlosser ellen, hogy nem ismeri annak „nyilvános formáját”. Ez az érv hamis, de egyben buta is. Hamis azért, mert nem ez volt oka a mellőzésnek, hanem az, hogy büntetni akarták ezzel a régi egyesületéből kilépő Schlossert. Buta és szaktudásukra jellemző indok az, hogy nem ismerik „nyilvános formáját”. Aki több mint negyvenszer a legjobb embere volt a csapatnak, aki megszakítás nélkül játszik ma is, annak játéktudását, ha akarják – kell ismerni. Tudták, hogy Schlosser minden vasárnap délelőtt hol játszik, de nem vettek erről tudomást. Nemzetközi mérkőzésre nem adtak neki játékengedélyt, mert akkor látni kellett volna „nyilvános formáját”. Úgy áll tehát az ügy, amint ezt már megírtuk. Ennek a díszes bizottságnak egyik része rosszindulattal, elfogultan dolgozik, a másik (kisebbik) része pedig nem ért a dolgokhoz, gyenge és erélytelen a többiekkel szemben. Van valami szövetségi kapitánya is az MLSZ-nek. Ez is részt vett a bizottság munkájában, pedig 1–2 éve nem jár mérkőzésre, így azután mások „bemondása” alapján tett javaslatot. Ez a bizottság már régen letehetett volna arról a rossz szokásáról, hogy kevés hozzáértéssel és sok rosszindulattal válogatott csapatokat állítson össze. Még eddig majdnem valamennyi esetben botrányok jelezték a válogató bizottság munkáját. Helyesen teszi a válogató bizottság, ha még a júniusi válogatás előtt visszavonul a jóleső ismeretlenség homályába. A szövetségi kapitányt pedig bokros érdemeire való tekintettel szövetségi őrnaggyá kell kinevezni – és sürgősen penzióba kell küldeni. Vasárnap Bécsben még azt is megmutatták, hogy nemcsak válogatóknak, de kísérőknek sem megfelelők. A játékosoknak a füstös, rettentő meleg földalatti vasútban állva kellett a közeli egyórás utat a pályára megtenniük. A jeles kísérők ezt a ténykedésüket is olyan jól végezték, mint annak idején a válogatást. Egyetlen szavuk, semmi intézkedésük nem volt a játékosok hendikepelése ellen. Úgy látszik, erre nézve nem kaptak Pestről utasítást. Költséget és bosszúságot kímélne az MLSZ, ha a jövőben valamelyik értelmes játékosra bízná a csapatot. Minden szövetségi kapitány és más notabilitások nélkül jobban elintézné ez a csapat ügyeit, a mostani managalás [menedzselés] után legalább erre lehetne következtetni.

Népszava, 1916. június 5.
Labdarúgás. Magyar–osztrák válogatottak 2:1 (2:1)

Zsúfolt tribünök, közel 15–16 ezer ember előtt mérkőzött vasárnap délután a két ország válogatott legénysége. A magyar csapatnak föltétlenül nagyobb gólarányban kellett volna győznie, ha egy-két ember a csatársorban nagyobb szerencsével és ami a fő: több észszerűséggel dolgozott volna. Nemcsak az osztrák csapat, de a magyar is változást szenvedett. Az osztrák csapat Feiglt (Wacker) hozta kapusnak és Pepi Stürmert (WAP) jobbszélsőnek. A magyar csapatból Vágó hiányzott, aki nem kapta meg a kért egynapi szabadságot, és akinek helyét Ging (Törekvés) töltötte be – kifogástalanul. A magyar csapatnak minden embere legjobb tudása szerint igyekezett játszani. Igaz ugyan, hogy egyik-másik nem is jutott tovább az igyekezetnél. Knappnak alig volt dolga, mert Payer–Csüdör egyforma bravúrral mindent mentettek. A fedezetsorban Bíró–Nyúl–Ging szinte tökéleteset nyújtottak. Nemcsak a fedezetsor, de talán az egész csapatnak is legjobb embere volt Nyúl, aki első válogatott mérkőzésén bravúrosan igazolta azokat, akik szerepeltetéséért kardoskodtak. Bíró, mint mindig, most is biztos és jó volt, Ging pedig még jobb volt, mint legutóbb Bécsben, ahol pedig szintén igen jól szerepelt. Már a csatársor munkája több kifogásolni valót mutatott. A két szélső, Bodnár és Szabó, távolról sem nyújtottak annyit, mint amennyit joggal vártak tőlük. Bodnárnak legalább az szolgálhat mentségéül, hogy a neki szokatlan szélső helyre állították. Kertész II sokat és fáradhatatlanul dolgozott. Ha gólokban ez nem látszott meg, ez szokatlan balszerencséjének tulajdonítható. Schaffer és Schlosser elsőrendűek voltak. Ha Kertésznek „jó napja” van, ennek a három csatárnak legalább 4–5 gólt kellett volna rúgnia. Az első gólt Schaffer, Nyúl ötletes segítségével a 12-ik percben, a másodikat pedig Schaffer útján Schlosser rúgta a 27-ik percben. Az osztrákok egyetlen gólját a 27-ik percben a kitűnő Bauer lőtte. Az osztrák csapatnak elsőrendű volt a védelme. A fedezetsor a klasszikusan játszó Brandstätterrel együtt elsőrendű volt. A csatársorban Bauer, Stürmer és Wieser kitűnőek voltak. Studnickának nem volt szerencsés napja, azonkívül a magyar védelem alaposan szemmel tartotta ezt a veszélyes csatárt. A mérkőzés mindvégig fair lefolyású volt. Egy-két akaratlan összefutás akadt ugyan, de minden különösebb következmény nélkül. Oláh bíró elfogulatlanul bíráskodott, ez tagadhatatlan. Az is tény azonban, hogy néhány bántó hibát követett el, amelyek talán az eredményre is kihatással voltak. Mindent egybevetve, megállapíthatjuk, hogy a magyar csapat nem jutott érdemtelenül a győzelemhez, és ha játéktudása mellett több a szerencséje, föltétlenül nagyobb gólarányban nyerhette volna meg a mérkőzést. A válogatottak mérkőzése előtt az MLSZ ifjúsági csapata 4:0 (2:0) gólarányban mérkőzött az ILSZ csapatával. A tempós és ötletes játékot nagy érdeklődéssel kísérte a tapsokban sem fukarkodó hatalmas közönség. A gólokat Csontos (1), Donáth (2) és Rabel (1) lőtték.