A Nagy Háború hatalmas anyagi terhet jelentett mind az államnak, mind a magánembereknek. Utóbbiak nemcsak az áruhiánnyal és az általános drágasággal „adóztak”, de központi akciókban jelentős összegeket ajánlottak fel az egymást követő hadikölcsön-jegyzések örvén, és emellett is számtalan jótékonysági szervezet igyekezett a legkülönbözőbb – természetesen nemes – célokért adakozásra bírni őket. Gyűjtöttek a hadiözvegyeknek és -árváknak, a kórházaknak, rokkant katonáknak, rendeztek ezüstgyűjtést, jótékonysági bálokat, sőt jótékonysági hajózást is. Utóbbiak egyúttal azt a feladatot is teljesítették, hogy az előkelő nagypolgári közönség úgy érezhesse: személyes luxusa is jó célokat szolgál.
Természetesen sok gyanús ügy is napvilágra került: nemcsak a különböző beszállítók trükkjei és visszaélései, hanem a kulturális egyesületek cseles megoldásai is. Az sem volt kivételes, ha az üzelmekbe egy-egy politikus is belebonyolódott, mint például a marhaszállításairól elhíresült Ivánka Imre. Ilyen esetet szimatolt Az Est a Vöröskereszt Egylet nevében kiadandó háborús emlékalbum kapcsán, amelynek szervezésében egy függetlenségi párti képviselő, Pap Zoltán is részt vett. Az ajánlat szerint, aki fizet, bekerülhet a könyvecskébe. Az Est szerkesztősége elsősorban azon méltatlankodott, hogy „akik a kávéházban vagy akárhol másutt töltötték a háború idejét: a Vöröskereszt Egylet hadi múzeumában lesznek megörökítve”. A lap azt rótta fel a szervezőknek, hogy a 30-50 koronáért terjesztendő évkönyv valójában olyan háborús biznisz, amely az asszonyok hiúságára alapozva húz hasznot. Hiszen ki ne hatódna meg olyan szép figyelmeztetésen, amely attól óvta a hölgyeket „nehogy azt kelljen gondolnia a szerkesztőségnek, hogy a nemtörődömség a háború egyetlen bájos emlékének félmunkáját eredményezi.”
Pap Zoltán képviselőt egyébként Krúdy épp ellenkezőleg, mint a magyar „megvesztegethetetlent” örökítette meg Kossuth fia című írásában: „Legnevezetesebb dolga a cifraszűr, a sarkantyús lábbeli, a népdalok mellett az volt Pap Zoltánnak, hogy a tízezer forintot a Ház asztalára helyezte.” A tízezer forintot, amelyet Pap Zoltán 1903-ban látványos gesztussal leszámolt a parlament alsóházában, Szapáry Gyula gróf állítólag azért ajánlotta neki, hogy ne vegyen részt az ellenzéki obstrukcióban.
Az Est talán sikerrel járt, hiszen a kötet megjelenésének nincs nyoma.

Felhasznált irodalom:
A képviselő úr vállalata = Az Est, 1916. július 28.
Krúdy Gyula: Kossuth fia. Budapest, 2010.

Készítette: Takács Róbert