1916 szeptembere a háború második nagy menekülthullámát hozta el Budapestre. Az első, 1914 végén, a Galíciából menekülők tömege volt – és főként a zsidók iránti ellenérzéseket erősítette fel. Az 1916-os viszont az Erdélyből menekülőké, ami az erdélyi magyarok és a mindig is egzotikusnak látott székelyek iránti együttérzést fokozta. A román hadsereg alig másfél hónapot töltött Erdély területén, a százezernyi menekült azonban csak fokozatosan térhetett vissza otthonába. E mögött nemcsak a háborús pusztítás nyomán megnehezült életkörülmények rejlettek: Erdély keleti határvidéke hadszíntér maradt, a front a Kárpátokban húzódott.
A menekülteket azonban nem volt érdemes a szükségesnél hosszabb ideig az ország belső részén tartani, annál kevésbé, mivel hazatérésük a propaganda szempontjából is hasznos volt. Ugyanakkor a kormányzat azzal is tisztában volt, hogy a sietség ellenkező eredményre vezethet, érdemes inkább fokozatosan levezényelni a visszatelepítést. Mindenesetre 1917 májusának közepén már azt jelenthették be az illetékesek, hogy közel 150 ezren hazatértek és lassan helyre áll az élet. Aki rászorul, állami segítséget kaphat, az élelmiszerellátás rendben van. Hadműveleti területről pedig ebben az összefüggésben szó sem esett.

Felhasznált irodalom:
Május közepére véget ér az erdélyi visszatelepítés = Pesti Napló, 1917. április 29.

Késztette: Egry Gábor