Az első világháború kitörésekor a Magyar Királyi Operaház éppen 30 éve működött az Andrássy úton: a Bánk bán nyitánya 1884. szeptember 27-én csendült fel abban a kilenc évig készülő épületben, amely ezzel átvette a zenés műfajt a Nemzeti Színháztól. Fennállásának harmadik évtizedét azzal volt kénytelen „ünnepelni”, hogy kapuit bizonytalan időre bezárta: az 1914/15-ös idényt sem az Operaház, sem a Nemzeti Színház nem kezdte meg.
Az Operaház 30 évéhez ez a momentum annyiban illett, hogy az önálló magyar operai színház indulása egyáltalán nem volt sikertörténet. A kiegyezés utáni nemzeti építkezésben a döntéshozók számára nem volt kérdéses, hogy ha Bécsnek van, akkor Budapestnek is jár egy operaház. Ám míg a császárvárosban teljes egészében az udvar állta a császári opera nem épp olcsó cechét, addig az Andrássy úti intézmény költségeinek csak egyharmadát finanszírozták. Egy további harmadot fedeztek a magyar költségvetésből, úgy gondolván, hogy a fennmaradó rész a bevételekből már kigazdálkodható. Ám a kormányzatot is meglepte, milyen költséges mulatság egy reprezentatív operaház fenntartása, miközben a hazai kultúra felvirágzásán örvendező tömegeket nem vonzotta ez a műfaj (jellemzően a székek 40 százaléka üresen maradt). A jegyárak eleve kizárták, hogy az arisztokrácián és a nagypolgárságon kívül sokan élvezzék az előadásokat, ráadásul az Operaház szűkös költségvetése nem tette lehetővé, hogy az európai opera élmezőnyébe emelkedjen.
A világháború kitörése utáni első előadásra 1915. március 21-ig, azaz közel kilenc hónapig kellett várni. Mi mással nyitották volna újra a budapesti Operaházat, mint a három évtizeddel korábban sikeres Bánk bánnal. Nem sokkal később, április 8-án került sor arra a Lohengrin-előadásra – a Lohengrin már az 1884-es megnyitó műsorán is szerepelt –, amelyen az első német énekszó felhangzott az Andrássy úton. Wagner operájának címszerepét Alexander Kirchner, a berlini opera tenoristája énekelte. Azt persze nem állíthatjuk, hogy ezek lettek volna az első német szavak az intézmény falain belül, hiszen egyrészt korábban is jártak neves vendégművészek Budapesten, így a német Maria Wilt és Lilli Lehmann és a svéd Sigrid Arnoldson. Ráadásul 1889 és 1891 között Gustav Mahler is Budapesten dolgozott, mint az Operaház főzeneigazgatója. Mahlerrel épp az volt az egyik konfliktus, hogy szerette volna a Wagner-darabokat eredeti nyelven, tehát németül előadatni. Tegyük hozzá, az Operaház főzeneigazgatója 1915-ben is egy külföldi, az olasz Egisto Tango volt, ami Olaszország május 23-i hadba lépését követően tette igazán pikánssá a helyzetet.
Az Est 1915 tavaszán is fanyalogva fogadta a németül előadott Lohengrint, sőt egy francia darab műsorra tűzésével együtt a nemzeti kultúra és lelkesedés elárulásaként értékelte. Pedig a sajtó zömmel a magyar-német fegyverbarátság propagálásával volt elfoglalva, és ez az esemény is kiváló alkalom lett volna rá, mint például az 1914 őszi magyar-német labdarúgó mérkőzés.

Felhasznált irodalom:
Színházi furcsaságok = Az Est, 1915. április 9.
Az Operaház és az I. világháború – 1915.

Készítette: Takács Róbert