Furcsa perről számolt be Az Est 1915 februárjában, ami halványan emlékeztet egy 4-5 évvel ezelőtti magyarországi ügyre. Utóbbi esetben a magyar bíróság azért marasztalta el az újságírót, mert keresetlen szavakkal minősített egy márkás hazai bort, 1915-ben pedig azért találta vétkesnek a német igazságszolgáltatás Ehm Welk braunschweigi újságírót, mert lapjában alaposan lehúzta a helyi színházban játszott hazafias darabot.
A nemzeti érzelmeket háborús időkben megsérteni nem olcsó mulatság: a Braunschweiger Allgemeiner Anzeiger 30 éves szerkesztője 100 márkát volt kénytelen fizetni az akkor 70. életéve felé közeledő Anton Ohorn drámaíró részére. A bíróság az alábbi érvelés iránt érzéketlen maradt: „nem lehet művészi munka az, amely a háború borzalmas heteiben helyi újsághírek és vezércikkek alapján készült és nélkülözi a hadiállapot minden művészi és költői komolyságát és a háborúnak csupán külsőségeihez ragaszkodik”.
A sértett fél, Ohorn nem volt ismeretlen Magyarországon sem. A Szentbernáti barátok című antiklerikális darabját 1905-ben mutatta be a fővárosi Vígszínház. Ady így írt róla a Budapesti Naplóban: „Ohorn aposztata szerzetes. Most tanár és író, protestáns és libre penseur. Színdarabot írt a zárdáról, amelyet megutált és elhagyott. A klerikálisok tüszköltek és toporzékoltak. Az antiklerikálisok fölvonultak. Ez eldöntötte a színmű sorsát. Ohorn darabja híres darab. Ne szépítsük: bizony az papverő színpadi mű. Tendenciózus miliő-dráma az Éjjeli menedékhely tempójában (csináljuk meg azt a kis szójátékot, hogy sok klastrom csakugyan az Éjszaka menedékhelye?) De a tendenciózus színdarabok legbecsesebb fajtájából való. Ohorn maga több ízben kijelentette, hogy ő bizony fotografált itt-ott ebben a darabban. A maga históriáját, zárdai tapasztalatait vitte színpadra. És ha ez eleve elvesz sokat a dráma artisztikus voltából, viszont ugyanez nagy, hódító becset is ad e darabnak.”
Ha Ady Ohorn leghíresebb színművéről állította dicsérő kritikája keretében, hogy művészi színvonala sok kívánnivalót hagy maga után, akkor képzelhetjük, milyen szintet képviselt egy rohamtempóban megírt, a háború kezdetének hazafias lelkesedésében született dráma. És persze egészen más dolog volt 1914 őszén egy, a német harci morált emelni hivatott műnek kivont karddal nekirohanni. Az Előre Istennel (Vorwärts mit Gott!) része volt a német színpadokat elárasztó propagandahullámnak – legalább 68 ilyen jellegű német drámáról tudunk a háború kitörésétől 1914 végéig –, amely Európa más országaiban is ezidőtájt tetőzött. Ohorn drámájával nagyjából egy időben mutatták be Budapesten a Ferencz József azt izente, a Mindnyájunknak el kell menni és a Varsótól az Adriáig című darabokat.
Az Előre Istennel egy báró – nyugalmazott tábornok – otthonában indul, 1914. augusztus 2-án, vagyis az Oroszországnak küldött hadüzenet másnapján. Az arisztokrata család természetesen a háború okairól beszélget, és megállapítja – a közönségnek nehogy kétsége legyen (nem volt) –, hogy a szláv elbizakodottság, a francia sovinizmus és az angol irigység tehető mindezért felelőssé. És persze – akárcsak az ekkor született propagandadrámák mindegyike – a jó és gonosz, kulturált és barbár harcaként ábrázolta a nagy háborút.

Felhasznált irodalom:
Ady Endre: A szentbernáti barátok = Budapesti Napló, 1905. március 17.
Jeffrey Verhey: The Spirit of 1914. Militarism, Myth and Mobilisation in Germany. Cambridge, 2004.
Szerző a kritikus ellen = Az Est, 1915. február

Készítette: Takács Róbert