Az Amerikai Egyesült Államok már egyértelműen a világ legjelentősebb gazdasági hatalma volt az első világháború előestéjén. Hadserege ugyan hagyományosan kis létszámú volt, és a hadviselők amúgy sem tartották sokra katonái harcértékét, egyéb erőforrásai azonban döntőnek bizonyulhattak. Ugyanakkor az amerikai közvélemény kezdettől fogva tartott a háborútól, és a demokrata Wilson-adminisztráció a semlegesség mellett döntött.
A háború hatásai persze nagyon hamar begyűrűztek az óceánon túlra is. Az ellenségeskedések megkezdésekor az Egyesült Államok gazdasága éppen recesszióban volt. A hadviselő felek megrendelései azonban hamar megfordították a trendet, és 44 hónapos szakadatlan növekedés kezdődött. Ebből természetesen elsősorban az antant profitált, már csak a Németország elleni blokád miatt is. Az amerikai élelmiszer, teherautók, gépek, mozdonyok iránti kereslet egyelőre kiapadhatatlannak tűnt. Ráadásul a háború miatt a németek kiszorultak Latin-Amerikából is, helyüket az amerikai tőke vette át. Ugyanakkor a szomszédos Mexikóban évek óta zajlott a forradalom, az egymással harcoló frakciók és a zavaros állapotok közepette Amerika-ellenes, a németek által is támogatott irányzatok is szerephez jutottak. Az USA ezért két alkalommal katonailag is beavatkozott, bár csak mérsékelt sikerrel. 1914-ben Veracruzba küldték a haditengerészetet, hogy megakadályozza a forradalmároknak szánt német fegyverek kirakodását, 1916-ban pedig Pershing tábornok vezetésével Pancho Villa erői ellen indítottak büntetőexpedíciót.

Mindenesetre a szemben álló felek nagyon hamar felismerték, hogy az Egyesült Államok támogatása mekkora előnnyel járna számukra. Mivel az amerikai termelés az antantot erősítette, a központi hatalmak attól sem riadtak vissza, hogy az USÁ-ban élő, kivándorolt polgáraik körében szervezzenek mozgalmat, akár a hadiüzemekben sztrájkot is kezdeményezve. A milliós diaszpórák emellett anyagi erőforrásként is szolgáltak: mind az emigráns kormányok, mind a központi hatalmak széles körben próbáltak pénzt gyűjteni saját céljaikra.
Woodrow Wilson első elnöki ciklusa 1917 elején ért véget, a választásra pedig az amerikai alkotmány értelmében 1916 novemberében került sor. A szokásos jelöltállítási procedúra részeként 1916 júniusában került sor a republikánus és demokrata konvenciókra. Az elnököt újrajelölték a demokraták, a republikánusok pedig Charles Evans Hughes-t, a Legfelsőbb Bíróság bíráját, egy mérsékelt republikánust jelölték. Részben ennek hatására az 1912-ben a Progresszív Párt színeiben a szavaztok 27%-ával második helyen végzett egykori republikánus elnök, Theodore Roosevelt nem fogadta el pártja jelölését és Hughes mögé állt.

Az világos volt, hogy a kezdődő kampány elsősorban a háborúról fog szólni. A gazdasági fellendülés ellenére az amerikai választók nem támogatták a hadba lépést, bár a mexikói helyzet aggodalomra adhatott okot. Mindenestre a Pesti Napló is ennek szellemében vette számba a választás tétjét. A lap július 18-i vezércikke kiemelte az USA gazdasági jelentőségét, és azt is, hogy a választók nem lelkesednek a közvetlen háborús részvételért. Ugyanakkor rámutatott, hogy az amerikai politikai rendszerben az elnökválasztás alapvetően változtathatja meg a politikát, valamint arra is, hogy a választást rengeteg pénz dönti el, egy kisebb európai ország több éves hadiköltségvetése. A világ közben lélegzetét visszafojtva vár.
Felhasznált irodalom:
A nagy választás = Pesti Napló, 1916. július 18.
Tóth Péter: A progresszív mozgalomtól a nemzeti radikalizmusig. Theodore Roosevelt és az első világháború = Külügyi Szemle, 2007/2. 236–254.
Horváth Gyula–Horváth Péter: A Zimmermann-távirat és a mexikói helyzet (1917) = Acta Scientierum Socialium, 2014, 33–42.
Készítette: Egry Gábor