Megszűnt az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó közti konfliktus békés rendezésének lehetősége – számolt be róla Az Est 1916 júniusának végén. A tudósítás a carrizali csatáról számolt be, ahol is a lap értesülései szerint 300 amerikai lovaskatonát kerített be a túlerőben lévő mexikói hadsereg , és gépfegyverből tüzet nyitott rájuk, noha még folytak a tárgyalások.
A szóban forgó ütközet 1916. június 21-én esett meg. Az amerikai csapatokat az a John J. Pershing tábornok parancsnokolta, aki a következő évben Európába küldött expedíciós hadsereget is vezette, illetve akiről később az 1950-es évek végén kifejlesztett nukleáris hordozórakéta-családot elnevezték.
Az ütközet tehát Mexikó területén zajlott, ahova a Pershing vezette amerikai hadsereg azért hatolt be, hogy foglyul ejtse a mexikói forradalom egyik vezetőjét, Pancho Villát. Ehelyett azonban a Venustiano Carranza vezette forradalmi kormányzat szintén Villára vadászó alakulataival találták szembe magukat. Az összecsapás 52 amerikai halálos áldozatot követelt, további 27 katona pedig mexikói fogságba esett. E pillanatban megvolt a veszélye annak, hogy az amerikai-mexikói ellentét valóban háborúvá szélesedik, mivel Pershing megerősített hadsereggel az észak-mexikói Chihuahua tartomány (a csivava kutyák névadója) központja ellen akart vonulni, ám Wilson elnök visszakozott.
Az USA tehát már 1916-ban kis híján háborúba sodródott. Az amerikai–mexikói ellentét azonban nem volt új keletű, hiszen kisebb összecsapások már 1910 táján előfordultak. Az 1910 és 1919 közti ún. „határháború” nem az első és nem is a legjelentősebb összecsapás volt a két állam között. Az igazán súlyos, következményeiben is jelentős harcokra 1846–1848 között került sor, miután a Mexikóból nem sokkal korábban kivált Texas állam csatlakozott az Egyesült Államokhoz. Az a háború amerikai győzelemmel ért véget, és Mexikó kénytelen volt lemondani akkori területe több mint feléről. Így került a Guadalupe Hidalgó-i békével az USÁ-hoz Kalifornia, Nevada, Arizona és Oregon állam, valamint Új-Mexikó és Colorado nyugati része.
A határkonfliktusok során az USA 12 erődöt épített fel, hogy saját határát megvédje az egymással is harcban álló mexikói forradalmi frakciók betörései ellen, miközben időnként az amerikai csapatok is behatoltak mexikói területre – mint a fenti, carrizali esetben is. Az első világháború kitörésekor például az USA megszállás alatt tartotta a mexikói Veracruz városát, amelyet 1914 áprilisában vettek be. Mindezt kilenc amerikai tengerész letartóztatása előzte meg, amely az amúgy is hűvös amerikai–mexikói diplomáciai viszonyt tovább rontotta.
A következő évben a homályos „San Diego-tervvel” a mexikói kormányzat az USA – 1848-ban szerzett – déli államait próbálta meg destabilizálni, elsősorban az ott élő feketék fellázításával. Felkelésre nem került sor, de közel kéttucatnyi támadás így is érte a Texas államban élőket, amely 21 halálos áldozattal járt.
Az 1916-os carrizali csatát is több összecsapás előzte meg – így Pancho Villa csapatainak betörése, amely végül kiváltotta az amerikai ellencsapást.
1917 elején Németország szerette volna elérni, hogy Mexikó csatlakozzon a központi hatalmakhoz, amennyiben az USA hadba lép az antant oldalán: győzelem esetén az 1848-ban elvesztett hatalmas területek visszacsatolását ígérte. Erről szólt az ún. Zimmermann-távirat, amelyben Arthur Zimmermann német külügyminiszter a hamarosan megindítandó korlátlan tengeralattjáró-háborúról értesítette a mexikói német nagykövetet, és a mexikói szövetségi ajánlatot az amerikai reakciótól tette függővé. A táviratot azonban a brit elhárítás megszerezte, dekódolta és nyilvánosságra hozta. Mindez hozzájárult ahhoz, amit a németek leginkább szerettek volna elkerülni: az USA gyors hadba lépéséhez, ami így már 1917 áprilisában megtörtént, míg egy komolyabb, Washington erőit megosztó mexikói támadás az USA ellen a közép-amerikai állam részéről fel sem merült, már csak a nyilvánvaló amerikai fölény miatt sem.
A mexikói-amerikai határháború utolsó összecsapására 1919-ben került sor. A Ciudad Juarez-i csatában az amerikaiak és a mexikói kormányzat csapatai együtt harcoltak Pancho Villa megmaradt katonái ellen.
Az Est cikkében leírt carrizali csatáról 1917-ben film is készült, méghozzá sajátos műfajban. A rasszista elkülönítést a polgárháború után is fenntartó déli államok fekete lakosságának szóló, fekete szereplőkkel, Hollywoodon kívül forgatott rassz-filmek egyikeként a K Lovassági Csapattest Lovasa (A Trooper of Troop K) címmel örökítették meg némafilmen – a sikertelen – mexikói betörést.
Ám a vesztes csata nem befolyásolta azt, hogy az USA képes volt kontroll alatt tartani déli határát a nagy háború – és a mexikói forradalom harcai – során, illetve amikor szükségét érezte, hathatósan fel tudott lépni az amerikai állampolgárok és a mexikói amerikai érdekeltségek védelmében.
Felhasznált irodalom:
Az első összecsapás a mexikói és az amerikai csapatok között = Az Est, 1916. június 27.
James W. Hurst: Pancho Villa and Black Jack Pershing: The Punitive Expedition in Mexico. Westport, 2008.
Benjamin R. Beede (ed.): The War of 1898, and U.S. Interventions, 1898–1934: An Encyclopedia. New York and London, 1994.
Készítette: Takács Róbert
