Mióta a Győzhetetlen Armadát szétkergette egy vihar és Anglia a világtengerek ura lett a 16. század végén, egészen 1945-ig, amíg a Brit Birodalomnak le nem főtt a kávé, minden európai hegemóniára törekvő hatalomnak szembe kellett néznie azzal, hogy addig senki nem lehet nyugodtan a kontinens ura, amíg nem kényszeríti térdre Angliát. Ez a frusztráltság önsorsrontó kísérletek sorát eredményezte XIV. Lajostól Hitlerig. Az óriási költségeket felemésztő és végül teljesen eredménytelennek bizonyuló hajóhad-építéstől az egészen fantaszta Csatorna-alagútásási terveken és – a Montgolfier fivérek sikeres felszállását követően – a seregnyi léghajóval vizionált inváziós elképzeléseken át egészen a kereskedelmi háborúig, Napóleon kontinentális zárlatáig és London terrorbombázásáig talán nem volt olyan terv, amely meg ne fordult volna a stratégák fejében az elmúlt háromszáz évben. A Világ 1915. július 2-án a vilmosi Németország inváziós tervét ismertette egy meg nem nevezett német vezérkari tisztre hivatkozva és vágyálmokat kergetve: „Mikor Hódító Vilmos Normandiából partra szállott, London lakói egy pillanatra sem fejtettek ki ellenállást. Úgy lesz ez most is.”

Felhasznált irodalom:
Német berohanás Angliába = Világ, 1915. július 2.

Készítette: Csunderlik Péter

Világ, 1915. július 2.
Német berohanás Angliába

A Világ tudósítójától, Amsterdam, június 28.
A Times Németországot beutazó neutrális tudósítójának legutóbbi leveléből kitűnik, hogy a német katonai hatóságok még mindig erősen foglalkoznak egy Angliába való betörés megvalósításával. Egy vezérkari tiszt beszélte e sorok írójának a következőket:
A dolog igen egyszerű. Először Oroszországot kell megsemmisítenünk és nemcsak visszaszorítással, hanem a szó szoros értelmében megsemmisítéssel. Mindenekelőtt szükséges, hogy seregeinket egészen Kis-Oroszországig előretoljuk, Besszarábiát felszabadítsuk s azt Romániának felajánljuk, a Balkán-béke fenntartása érdekében pedig a béke megkötéséig katonailag megszálljuk, az oroszt pedig Odesszáig visszaüldözzük.
A balti provinciákat igen kényelmesen tisztíthatjuk meg az oroszoktól. Svédország szimpátiája a németek iránt biztonságot nyújt minden esetleges veszély ellen. Mindezek megtörténte után szabad kezet kapunk a nyugat részére s angolországi terveinket megvalósíthatjuk.
Hogy Calais német kézben kulcs lesz a világhatalomhoz, az Németországban általános felfogás. Imperialisták véleménye szerint Calais nélkül tartós béke el sem képzelhető. Ez az előírt német program egy része. Az annektált területnek nemcsak Belgiumot, Calais-t és Boulogne-t kell magában foglalni, de ki kell azt Berck Plage-ig, a kis halászkikötőig szélesíteni, mely Boulogne-tól délnyugatra 15 mérföldnyi távolságra van. Ezek megtörte után Németország feladatának egy részét teljesítette.
Ha azután a nyugati szövetséges társak a mi felszabadult seregeinktől az első nagyobb lökést megkapják, úgy Anglia öntudatra ébred s gondolkodhatik a felől, hogy mi vár reá.
A németek azon a véleményen vannak, hogy Calais-t új ágyúk bázisául használhatják fel, mely ágyúk lőtávolsága nem kevesebb, mint 26 mérföld. Az ágyúkkal módjukban lesz a csatornát ellenséges hajóktól megtisztítani, Dovert megsemmisíteni s partraszálló seregeiket fedezni. A partraszállás kis alumínium csónakok útján történik, mely csónakok már készenlétben vannak e célra, kis súlyuknál fogva szárazföldi szállításokra különösen alkalmasak. A tengeralatti hajók, már amennyire szükség lesz, kellő védelmet fognak nyújtani ellenséges támadások ellen. E partraszállási kísérlettel egyidejűleg az egész német légi flotta is akcióba lép Anglia ellen. Ily módon remélnek a németek hamarosan Londonig jutni.
Az író kitér azután azokra az eldorádós viszonyokra, melyek a németek számára Angliában uralkodtak. Sehol sem terjeszkedhetik Németország oly könnyen, mint Angliában. Egy német beszélte a napokban, hogy 1598. augusztus 4-én zavarták ki Angliából a Hanza-városok kiváló kereskedőit, kik annak idején az egész kereskedelmet magukhoz ragadták s ugyanaz történt ugyanazokból az okokból 1914. augusztus 4-én.
Egy német bankár véleménye szerint a londoni City lakóinak több mint fele német. A háború kitörésekor 38000 német férfi alkalmazott teljesített szolgálatot angol kereskedelmi házakban és ipartelepekben.
Londonban egyedül 60 német egyesület, 11 német templom, néhány német iskola és kórház, számos német lap és egy nagy állandó német színház van. Röviden: Angliát a németek kereskedelmi és ipari eldorádónak tekintik. Sok német szomorkodik s azon a nézeten van, hogy a múlt munkálatainak gyümölcse menthetetlenül elveszett. Most már azzal az újabb gondolattal barátkoznak meg, hogy kárpótlásul Anglia fog elegendő hadisarcot fizetni.
Franciaország, Oroszország, Törökország s legyünk őszinték, maga Németország is ki fog merülni a háború által okozott anyagi áldozatok által, egyedül Anglia marad, aki tud, s akinek majd kell is fizetni. Sokan már az összeg nagyságát is számítják. Az 1871-i francia-német hadjárat után Németország Franciaországtól összes hadikiadásainak két és félszeresét kapta. Ily számítás alapján Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország nem kevesebb, mint 75 milliárd márka vagy 3750000000 font sterling hadisarcot kapna. Sőt bizonyos, hogy ez a szám a háború végéig még megkétszereződik. Mert nem valószínű, hogy Anglia ezt a hatalmas summát egy összegben kifizetni tudja, kell, hogy Angliát ideiglenesen a németek megszállva tartsák.
A fent felsorolt nézeteket vallják szerte egész Németországban. Ilyen véleményeket hallottam Hamburg és Lipcse éttermeinek törzsasztalainál. Nem kételkedik abban senki, hogy csapatok partra szállítása által egész Dél-Angolország német kézbe jut. Komoly férfiak megjegyzései szerint: „Mikor Hódító Vilmos Normandiából partra szállott, London lakói egy pillanatra sem fejtettek ki ellenállást. Úgy lesz ez most is.”

Goldberg Ernő