Az Osztrák–Magyar Monarchia seregei 1918. május–júniusban a felbomlás jeleit mutatták. Judenburgtól Pécsig, Rimaszombattól Rumburgig zendülések híre érkezett – volna, ha erről beszámolhatott volna a sajtó. De az „egyszerű” parancsmegtagadások, vonatból tisztekre lövöldözések
A Monarchia fennállása alatt Wekerle Sándor háromszor (1892–1895, 1906–1910, 1917–1918) volt miniszterelnök – a történelemkönyvekben legalábbis így szerepel. Valójában utolsó kormányzása idején többször is át kellett alakítania a kormányát. 1918 januárja után április 17-én is lemondott, és csak bonyolult tárgyalások után vállalta el ismét a kormányfőséget.
Vázsonyi Vilmos alakja rendkívül ellentmondásos, ha visszatekintünk 1917-1918 eseményeire. Ellenzékiként, a polgári demokrata irányzat képviselőjeként került a Tisza István bukása utáni kormányokba, azzal a feladattal, hogy megreformálja a választójogot. Ám a képviselőházban továbbra is Tisza István Munkapártja
A januári sztrájk után radikalizálódó magyar közélet 1918 elején ahhoz vezetett, hogy az addig a Monarchia magyar felének megreformálására törekvő pártok is egymással kezdtek vitatkozni, a szociáldemokraták pedig szakítottak a polgári reformerőkkel. Mindennek rövid távon a konzervatív Tisza István lett a nyertese,
1917–1918 fordulóján rendkívül fagyossá vált a magyar kormány és a sajtó viszonya. Vázsonyi Vilmos, aki a világháború előtt mind ellenzéki politikusként, mind ügyvédként a sajtószabadság ügyében (is) keményen bírálta a kormányzatot,
„Péntek délután a képviselőház elé terjesztette Vázsonyi Vilmos a választójogi kabinet választójogi reformtervezetét és bárminő kicsiny és kicsinyes nemzedéket talál ez a javaslat a képviselőházban: mégis nagy történelmi esemény ez, mert Magyarország megindulását jelenti a politikai demokrácia, a nép uralma felé.
