A háború egyik következménye volt a külkereskedelem visszaesése is. A Pesti Napló azonban vélhetően nem elsősorban közgazdasági jelentősége miatt adott hírt egy sajátos eseményről 1917 augusztusában. A belgrádi kormányzóság 53 szerbiai kereskedőnek adott engedélyt arra, hogy Budapesten olyan termékeket vásároljanak, amelyek forgalmát nem a megszálló hatóságok ellenőrzik. A kereskedők mindenekelőtt kozmetikai cikkeket és a háztartási vegyi áruk használatát segítő termékeket (pl. fogkefe, púderpamacs, felmosó vödör), továbbá szöveteket és ruházati cikkeket vásároltak, mintegy 750000 korona értékben. Mindannyian nagyon elégedetten nyilatkoztak, s bár többen megjegyezték, hogy még visszatérnek, az egy vásárlásra jutó összeg alapján biztosan nem ez az új üzleti lehetőség jelentette a megváltást a magyar kereskedők számára. Annál fontosabb lehetett szimbolikusan, hiszen igazolhatta, hogy Szerbia és Magyarország szoros és Budapest által dominált kapcsolata életképes – akár a másik birodalomfél ellenében is.
Felhasznált irodalom:
Szerb kereskedők Magyarországon = Pesti Napló, 1917. augusztus 2.
Készítette: Egry Gábor

Pesti Napló, 1917. augusztus 2.