Világ

„Csak Hardie nyitotta ki a tömegek szemét” – Eltemették Keir Hardie brit munkásvezért

1915 szeptember végén elhunyt a brit parlament első munkáspárti képviselője, a skót James Keir Hardie (1856–1915), aki anyjától és mostohaapjától tanult meg esténként írni-olvasni, mivel hétévesen iskola helyett már dolgozott, kezdetben hajóinasként, tízéves korától pedig bányákban. Trade-unionista tevékenysége húszéves korában kezdődött, 1877-ben pedig már elindította a The Miner, nem sokkal később pedig a The Labour című munkásújságokat. Jelentős szerepet játszott a Skót Munkáspárt megalapításában, de kezdetben a Független Munkáspárt színeiben politizált. 1892-ben már parlamenti képviselővé is választották West Ham South választókerületben, de 1895-ben nem tudta megőrizni mandátumát. A Független Munkáspárt és más munkásszerveződések egyesítésével 1900-ben hozták létre a Munkáspártot (a máig meglévő és többször kormányra kerülő Labour Party-t), melynek első vezetőjévé választották. 1906-ben ennek színeiben került újból a parlamentbe a legendás munkásvezér. Mérsékelt szocialista politikus volt, akit „elhajlással” is vádoltak, mivel osztályharc helyett például a törvényileg szabályozott minimálbér bevezetésében gondolkodott. A világháború kitörését ugyan általános sztrájk szervezésével kívánta megakadályozni, törekvése azonban kudarcot vallott. Emiatt élete utolsó évét depresszióval küzdve töltötte a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, Jaurès-hez hasonlított, „nagy és nemes munkásvezér”. A Világ 1915. október 20-i számában számolt be Keir Hardie temetéséről. A Munkáspárt alapítóját a párt leendő első miniszterelnöke, Ramsay MacDonald búcsúztatta: „Hardie föllépése előtt – mondotta a szónok – a brit munkásmozgalom olyan volt, mint egy vásár, ahol különféle zsebmetszők és szédelgők a tömeget megcsalják és elbolondítják. Csak Hardie nyitotta ki a tömegek szemét, csak ő mutatta meg nekik az utat és a célt: a politikai függetlenséget és a szocializmust!”

Felhasznált irodalom:
Havas Péter – Jemnitz János: James Keir Hardie = Múltunk, 2009/2-3.
Keir Hardie temetése = Világ, 1915. október 20.

Készítette: Csunderlik Péter

Világ, 1915. október 20.
Keir Hardie temetése

A nagy és nemes munkásvezér végző tisztességéről a következőket jelentik Londonból: A skót, a walesi és londoni szocialista pártok és szakszervezetek óriási részvétele mellett vitték szeptember 29-én James Keir Hardie holttestét a glasgow-i krematóriumba. A gyászmenetben ott voltak: Ayrshire és Lanarkshire, Fife és Lathian bányamunkásainak vezetőségei, Nagy-Britannia bányamunkás szövetségeinek vezetősége, a munkáspárt és szakszervezetek számos skót csoportjának vezetőségei; a független munkáspárt részéről: a pártvezetőség, skót és walesi küldöttségek; a brit szocialista párt, a fabiánusok, a telekreformerek, a nőmozgalom küldöttségei, végül az elhunyt személyes barátai: Ramsay MacDonald, Robert Smillie stb. A hamvasztás előtt Jowett, Glasier és Forson lelkész tartották a beszédeket, magasztalva az elhunyt elvhűségét és önfeláldozó működését.
A tulajdonképpeni gyászünnepély október 8-án volt Glasgow-ban, amelyen legalább ötezer főnyi munkás vett részt. Az első szónok Smillie volt. Nagy-Britannia munkásszövetségének elnöke, aki hosszabban fejtegette Hardie életét és működését. Szocialista és agitátor tevékenységét Jaurès-zel hasonlította össze, bármily különböző volt is ifjúságuk. Mindketten aránylag fiatalon haltak meg, de olyan munkát végeztek, amely örökké feledhetetlenné teszi őket. Mindketten a háború áldozatai.
A második szónok MacDonald volt, aki főként a munkásmozgalom egységesítésére irányuló törekvéseiről beszélt az elköltözöttnek, amelyeket úgy Nagy-Britanniában, mint az Internacionáléban kifejtett. „Hardie föllépése előtt – mondotta a szónok – a brit munkásmozgalom olyan volt, mint egy vásár, ahol különféle zsebmetszők és szédelgők a tömeget megcsalják és elbolondítják. Csak Hardie nyitotta ki a tömegek szemét, csak ő mutatta meg nekik az utat és a célt: a politikai függetlenséget és a szocializmust! A háború fenyegeti ugyan a nagy halott életművét, de csak ideiglenesen. Az örökség, amelyet ő hátrahagyott, túl fogja élni a háborút.”
A gyászünnepség befejezéséül az egész gyászoló tömeg elénekelte a „Red Flag” (vörös zászló) szocialista dalt.
Több más nagy vidéki városban is tartottak gyászünnepélyt.