Az I. világháború után Európa keleti felén kisállamok tűntek fel Németország és Szovjet-Oroszország között, a zsugorodó vagy eltűnő birodalmak helyén. Ennek az ún. Köztes-Európának kellett volna a kontinentális egyensúlyt garantálnia és „cordon sanitaire”-ként, „egészségügyi övezetként” elszigetelnie Moszkvát. Ám
1918 novemberében három köztársaságot kiáltottak ki az első világháborút vesztesen záró központi hatalmak fővárosaiban. Kronológiai sorrendben: Berlinben, Bécsben és Budapesten. Zökkenőmentesen csak Budapesten zajlott a procedúra, ám később
1918 júliusában megbukott a Seidler-kormány Ausztriában. Az Osztrák-Magyar Monarchia nyugati fele ekkorra már annyira kaotikus állapotban volt, hogy a hazai lapok az erről szóló hírek nagy részét csak a sokadik oldalon hozták. Az osztrák birodalmi törvényhozás alsóházában, a Reichsratban
1918 júniusára katasztrofális élelmezési helyzet alakult ki Bécsben: a kenyér fejadagját kilenc dekára szorították le, ami ellen már a helyi polgármester is tiltakozott. Segélyhívások mentek ekkor a szövetségesekhez, és Magyarország és Németország, ha nagy nehezen is, de legalább némi krumplit ígért a nélkülöző bécsieknek.
Amikor az első világháború az utolsó évébe fordult, Ausztriában már az állam fennmaradása is kétséges volt a nemzetiségek szervezkedése miatt. A törvényhozás alsóházában, a Reichsratban a költségvetést is csak átmeneti és alkalmi koalíciókkal sikerült még megszavaztatni, hiszen a csehekkel 1918 első hónapjaiban már
Egy rövid hír jelent meg 1918. február 24-én a Pesti Naplóban, amelyből az olvasó megtudhatta, hogy „a Németország és Ausztria-Magyarország között folyt gazdasági tárgyalásokat a béketárgyalások miatt elnapolták”. A nem túl jelentősnek látszó hír azonban egy olyan folyamatról tudósított, amely megpecsételte az Osztrák-Magyar Monarchia sorsát.
A Monarchia nyugati felében 1918 elején már az állam kormányozhatatlanságával kellett szembesülnie a birodalmi elitnek. A Clam-Martinic–kormány 1917 közepén bukott meg, miután a három év után összehívott birodalmi parlamentben a nemzetiségi képviselők nem támogatták a kabinetet, a németek pedig praktikusan kisebbségbe szorultak a törvényhozásban.
