Amikor az első világháború az utolsó évébe fordult, Ausztriában már az állam fennmaradása is kétséges volt a nemzetiségek szervezkedése miatt. A törvényhozás alsóházában, a Reichsratban a költségvetést is csak átmeneti és alkalmi koalíciókkal sikerült még megszavaztatni, hiszen a csehekkel 1918 első hónapjaiban már tárgyalni is alig lehetett, a délszlávok a jugoszláv állam megteremtésére készülődtek (bár még nem volt egyértelmű, hogy a Monarchián belül vagy annak feldarabolásával akarják ezt megalkotni), és a németeken kívül csak a lengyelek voltak hajlandóak esetileg támogatni a bécsi kormány tervezeteit.Ám a felsőház – a Herrenhaus, vagyis az „Urak Háza” – arisztokratái nemcsak hogy alig vettek tudomást a birodalom dezintegrálódásáról, hanem még újabb hódításokat is követeltek az amúgy is soknemzetiségű impérium számára. (Az osztrák Herrenhaus tagjai háromféleképpen juthattak be a testületbe A Pallas nagy lexikona szerint: „1. születés alapján az uralkodó család nagykorú férfitagjai és azon főnemesi és nagybirtokú családok fejei, nagykorúságuk után, amelyek az uralkodótól örökös tagsági jogot nyertek; 2. hivatalukból folyólag az érsekek és a hercegi ranggal bíró püspökök; végre 3. kiket a Felség tagokul élethossziglan kinevez”.)  A Herrenhausban folyó „annexiós” vitáról a Népszava számolt be 1918. február 28-i kiadásában. A cikkben szereplő Lovćen hegység Montenegróban feküdt, közel a Monarchia stratégiai fontosságú kikötőbázisához, a pár héttel korábbi, február eleji matrózlázadás helyszínéhez, Cattaróhoz (ma: Kotor). Ezt is véglegesen meg akarta szerezni az indítványozó főúr a Monarchia számára. A bécsi vitában az is felmerült, hogy Bulgária kapja vissza a közvetlenül az első világháború előtt, a Balkán-háborúk során elvesztett területeit, s hogy Szófiának legyen a Monarchiával összeköttetése. Ez a gyakorlatban azt is jelenthette volna, hogy magyar–bolgár közös határ jöhetett volna létre. A bolgár diplomácia ennek a lehetőségét fel is vetette – erről Az Est a berlini bolgár követ hasonló értelmű nyilatkozatát közölte 1918. március 5-én.  Szintén elhangzott a bécsi Urak Házában, hogy a Monarchia tartsa meg Belgrádot – a szerb fővárosnak az Osztrák-Magyar Monarchiába integrálása aligha lehetett volna tartós és békés megoldás –, illetve olasz területeket is szeretett volna megszerezni Czedik báró (alighanem Alois Czedik von Bründlsberg und Eysenberg báróról van szó), aki erről indítványt tett. Az 1917. végi caporettói áttörés után ez utóbbinak katonailag talán lett volna átmenetileg realitása, de politikailag aligha, sőt az első világháború után éppen az olaszok szerezték meg Dél-Tirolt a Monarchiától, amely még 1945 után is komoly politikai és etnikai feszültségekkel járt, hiszen jelentős, németül beszélő kisebbség került Észak-Olaszországba.

Felhasznált irodalom:
Hódításokra uszítanak Ausztriában = Népszava, 1918. február 28.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Népszava, 1918. február 28.
Hódításokra uszítanak Ausztriában
Mit akarnak annektálni az osztrák főrendek? – Az osztrák politikai hírei. Az osztrák főrendek annexiós kívánságai 

Az urak háza mai ülésén Weisskirchner kérdést intéz a miniszterelnökhöz, hogy mely intézkedéseket tett az osztrák kormány, hogy a lakosság érdekében az Ukrajnából való behozatalt biztosítsa és mily időponton belül várható a behozatal megkezdése. Fürstenberg alelnök Czedik báró és társai sürgősségi indítványát olvassa föl, hogy határozza el az urak háza, hogy teljes bizalmát fejezze ki Czernin grófnak sikeres politikájáért. A Ház elfogadta az indítvány sürgősségét és Czedik báró megokolja indítványát. Czernin gróf megtette kötelességét és a viszonyokat igen ügyesen kihasználta. Az annexiók nélkül való béke formulája még ma is érvényben van. De ez nem zárja ki a határkiigazításokat. Osztrák ember nem mehet abba bele, hogy a Lovćen ismét a régi kézbe jusson. Az olasz határon is határkiigazítások szükségesek. Senki sem gondolhat békekötésre anélkül, hogy ne biztosítsuk a Bulgáriával való összeköttetést, és hogy ne követeljük Belgrád birtoklását. Nem szabad továbbá megfeledkeznünk szövetségeseinkről sem. Szent kötelességünk a békekötésnél támogatni szövetségeseinket amaz országokra vonatkozóan, amelyeknek német lakosságuk van, és amelyeket leghatalmasabb szövetségesünk vissza akart szerezni. Rámutat továbbá Bulgária értékes szövetségesi támogatására, és így Bulgáriának vissza kell kapnia azt, amit 1912-ben elvettek tőle. Ugyanez szól Törökországra nézve, Anatóliára vonatkozóan.  Bilinski lovag ezt fejti ki: A lengyelek nem ellenségei a békének, de nem érezhetnek tiszta örömet a béke fölött, mert legalább is egy tekintetben a békeszerződést a lengyelek rovására kötötték meg. A lengyelek azért is haragszanak a külügyminiszterre, mert ő maga is hozzájárult a lengyel állam megkisebbítéséhez, és mert nem teljesítette a lengyeleknek azt a kívánságát, hogy részt vegyenek a breszt-litovszki tárgyalásokon.