A magyar-horvát kapcsolatokat elmérgesítő gróf Khuen-Héderváry Károly 1918. február 16-án hunyt el. Ferenc József „hű szolgájaként” kétszer volt magyar miniszterelnök, másodszor 1910 és 1912 között, a frissen alakult Nemzeti Munkapárt egyik alapító tagjaként – a pártnak utóbb Tisza István lett a legfontosabb embere.
A nemzetiségek önállósodási törekvései 1918 elejére egyre erősebbé váltak a történelmi Magyarországon, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia délszláv területein. A zágrábi Horvát Nemzeti Színház az úgynevezett illír eszmének, a szlovének, horvátok és szerbek összefogásának lett az egyik központja ebben az időszakban.
1917 júniusában megalakult az új kormány – a még a szocialistákhoz is elzarándokoló – Eszterházy Móric vezetésével. A Tisza-kormány bukását melegen üdvözlő Az Est szerkesztőségénél azonban már csak a horvát politikai elit volt az új kabinettel elégedetlenebb. A legnagyobb példányszámú bulvárlap azért fanyalgott, mert a kormány összetételét
A nemzetiségi alapú politikai konfliktusok szinte már maguktól értetődőek voltak az Osztrák–Magyar Monarchiában. A háborút megelőző évek sem szűkölködtek mindebben, a birodalomnak sem a magyar, sem az osztrák részén. A dualista berendezkedés kihívói közt szerepeltek cseh, szerb, horvát pártok és politikusok, akik valamennyien azt szerették volna elérni, hogy a Monarchián belül ők is államisághoz jussanak.
A prágai Sparta és a zágrábi Concordia 1914. július 24-i mérkőzését a cseh csapat 7:1-re nyerte meg. A háború árnyékától talán nem függetlenül a játék nagyon keményre sikeredett.
