Az első világháború befejeződése, 1918 novembere után Magyarország számára nem jött el a béke. Komoly harcok 1919-ben főleg a csehszlovák és a román erőkkel folytak. A békediktátumot 1920. június 4-én írtuk alá. Kevesen tudják: Trianon nélkül még nagyobb lett volna a magyar veszteség:
Az I. világháború után Európa keleti felén kisállamok tűntek fel Németország és Szovjet-Oroszország között, a zsugorodó vagy eltűnő birodalmak helyén. Ennek az ún. Köztes-Európának kellett volna a kontinentális egyensúlyt garantálnia és „cordon sanitaire”-ként, „egészségügyi övezetként” elszigetelnie Moszkvát. Ám
„A délszláv nemzeti tanács kimondta a délszlávok egyesítését és a délszláv állam önállóságát” – ezzel a kissé túlzó címmel jelent meg a Népszava híre 1918. október 22-én. Valóban ülést tartott az október elején, döntően szlovének és horvátok által megalakított délszláv nemzeti tanács Zágrábban, és valamennyi délszláv néphez kiáltványt intéztek, de az államalapítás gyakorlatilag csak egy hét múlva történt meg.
Bulgária összeomlott 1918 szeptemberének végén – ezzel a balkáni front megnyílt az előrenyomuló antantcsapatok előtt. A bolgárok fegyverszünetet kötöttek és kiléptek az első világháborúból, ami már a német hadvezetésben is tudatosította a háború elvesztését.
Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia széteséséről van szó, térségünkben a fő kezdeményezők közül a két cseh politikus, Masaryk és Beneš tevékenységét emelik ki általában. A magyar történelmi köztudatba esetleg még bevillan egy-egy szerb, román, szlovák vagy horvát korabeli politikus neve (Trumbić, Pašić, Štefánik, Braţianu).
