„A feleségem és én a reggeli élelmezési konferencia határozataképpen itt-ott azt a hazárd és problematikus értékű döntést hozzuk, hogy: legyen ma ebédre disznóhús.” – írta Az Est újságírója 1917 áprilisában. Húsvét után jártunk, és hiába jelent meg a lap ugyanezen számában, hogy a hentes ipartestület 10000 malacot szerzett be Horvátországból, Budapesten egyre kevésbé lehetett húst, főképp disznóhúst kapni. Persze a húshiány 1917-ben nem volt újdonság, a húsmentes napokat már jóval korábban bevezették. A sertéshús beszerzésének nehézségén azonban el lehetett még szörnyülködni, még ha nem is tört ki haddelhadd minden héten a hentesboltoknál. A lap egy pár nappal későbbi körképében lesújtónak írta le a fővárosi húshelyzetet: a húskészletek legnagyobb részét a hadseregnek és a kórházaknak szállítják, ezen felül erős Bécs áruelszívó hatása, és így a lakosságnak csak a maradék jut, az is borzasztóan drágán. A lap megfeddte a két hazai nagy húsforgalmazót, a Községi Üzemet, illetve a Húskereskedelmi Rt-t, hogy azok csak a közbeszerzéseket tartják „húsos falatnak”, a kiskereskedelem ellátása pedig nemkívánatos kolonc. Addig pedig Az Est szatirikus tollú szerzője azt javasolta a budapesti polgároknak, hogy aki anyagilag még bírja, de idegileg már nem, alkalmazzon „ácsorgó cselédet”. Az új háborús hátországi alkalmazott munkaköre egyszerű: egész napját kitölti az, hogy a községi bolt, a piac és a tejcsarnok közötti háromszögben vár a sorára, de így a reggeli óráktól sötétedésig be is szerzi a húst, a tejet, a vajat, a krumplit, a kávét, a cukrot, meg ami épp aktuálisan még szükséges otthon. Állítólag az újságíró cselédje találkozott már egy ilyen 14 éves lánnyal, akinek ez volt a fő feladata, amiért 8 forintot és ellátást kapott. (Összehasonlításképp: egy szakmunkát végző, már-már kitanult iparostanonc heti bére ellátás nélkül lehetett 9 korona, azaz mindössze 18 forint.) Ha nem is vált jellemzővé az „ácsorgó cselédek” alkalmazása a háború idején, az áruhiány sok cselédet és háziasszonyt kényszerített hosszú várakozásra, illetve egész napos beszerző körutakra.

Felhasznált irodalom:
Ácsorgásért: koszt, kvártély és fizetés = Az Est, 1917. április 22.
Nem lehet húst vásárolni = Az Est, 1917. április 26.

Készítette: Takács Róbert

Az Est, 1917. április 22.
Ácsorgásért: koszt, kvártély és fizetés

A feleségem és én a reggeli élelmezési konferencia határozataképpen itt-ott azt a hazárd és problematikus értékű döntést hozzuk, hogy ma ebédre legyen disznóhús, Egyetlen szál cselédem ilyenkor áldozatra készen levonul a Visegrádi-utcába s állást foglal a községi bolt torkolata táján. A lánynak kemény, székely természete van, szívósan küzd s ezért néha, meglepetten bár, de disznóhússal tér haza. Otthon aztán azon frissiben elmeséli kalandjait az asszonynak, sőt délben nekem is rákezdi. Én a magam részéről rögtön „kis vitézségi”-vel némítanám el, de minthogy ez nincsen módomban, hát jutalmazásképpen – végighallgatom. Tegnap azt mesélte, hogy van egy új „esmerőse”, tizennégy esztendős kislány, a községitől „esméri”. Ez a kislány még mindannyiszor ott állt, valahányszor a mi Ilonánk disznóhús-csatába szállt. Az Ilona beszélgetés közben megkérdezte az „esmerőst”, hogy:
– Mennyi a bére?
– Nyóc forint!
– Hát aztán hogy lehet ennyiért szolgálni?
– Nem olyan nagy szolgálat az.
Nincs nekem semmi dógom otthon. Én egész nap az utcán vagyok és csak várok, Reggel lejövök ide, oszt húsra várok két–három órát. Hazaviszem a húst, lejövök megin ide, oszt vajra várok. Ebéd után lemék a tejszelvénnyel a tejcsarnok elé és tejre várok. Oszt elmék a Margithídhó és „Zöldség”-nél krumplira várok. Oszt megin visszajövök a tejcsarnokhó és a tejre várok, ha adnak cédula nélkül. Ha meg sehol se lehet várni, akkor küldenek sétálni a városba cukorér, kávéér, meg amit kapni. Otthon jó bánásmódom van, meg rendes kosztot kapok; nem a nyóc pengőér szógálok én.
Ezt beszélte a mi Ilonánk és pótlólag közölte velem, hogy indokoltnak találja, ha az „esmérős” ilyen viszonyok között nyóc pengőér eladja a szolgálatát. Majd egy kis parázs közélelmezési-politikai disszertációt tartott, melyet melegen ajánlok a Közélelmezési Hivatal és a fővárosi tízes népélelmező-bizottság szíves figyelmébe.