A januári sztrájk után radikalizálódó magyar közélet 1918 elején ahhoz vezetett, hogy az addig a Monarchia magyar felének megreformálására törekvő pártok is egymással kezdtek vitatkozni, a szociáldemokraták pedig szakítottak a polgári reformerőkkel. Mindennek rövid távon a konzervatív Tisza István lett a nyertese, hosszabb távon pedig a Monarchia kártyavárként omlott össze, miután az elit képtelen volt a társadalmi problémák kezelésére.
1918 januárjában sztrájkhullám rázta meg a Monarchia osztrák és magyar felét egyaránt. Magyarországon a sztrájk azonban nem megoldotta, hanem kiélezte a konfliktusokat. Az 1917-ben alakult Wekerle-kormány ekkor visszatért a fő rivális, Tisza István és az általa vezetett, a törvényhozásban többségben lévő Munkapárt politikájához – Galántai József értelmezése szerint. Az 1918 elején újjáalakított Wekerle-kormány ezt nyilvánosan nem ismerte be, de az erős kéz politikáját alkalmazta ezután. Sőt a Munkapártnál is keményebben léptek fel: a januári sztrájk után a forradalmi szocialisták közül letartóztatták például Duczynska Ilonát és Kelen Józsefet is.
Feladta korábbi reformpolitikáját – az általános, titkos és egyenlő választójog kérlelhetetlen követelését – Vázsonyi Vilmos igazságügyi miniszter is. Az 1917 óta miniszterként működő Vázsonyi – Galántai szerint – ekkoriban a Károlyi Mihály ellen előkészített felségárulási perhez szállított jogi érveket, de ő volt az is, aki a parlamentben a bolsevizmus elleni küzdelmet hirdette.
Nyilvánvaló volt, hogy Károlyi Mihály és Vázsonyi Vilmos viszonya ekkorra már végletesen megromlott. Károlyi és pártja (a Függetlenségi és 48-as Párt) nem támogatta tovább a Wekerle-kormányt. Károlyiék továbbra is általános választójogot akartak, míg a kabinet – Tiszához közeledve – egyre kevésbé terjesztette volna ki e jogot, félve a munkás- és a nemzetiségi szavazóktól.
Emiatt pedig a Választójogi Blokk – amely 1917 közepén a Károlyi-párt és Vázsonyi Polgári Demokrata Pártja, továbbá a szociáldemokraták részvételével alakult, ráadásul Károlyi elnökletével és Vázsonyi, illetve a szociáldemokrata Garbai Sándor alelnökségével – 1918 februárjában feloszlott. E februári napokban Károlyi és Vázsonyi éles sajtóvitát vívtak egymással, miközben Vázsonyi arra is rámutatott: a feloszlásban a szociáldemokratáknak is van szerepük, hiszen február 10-i kongresszusuk kimondta, hogy szakítanak a polgári pártokkal.
Vázsonyinak formálisan igaza volt, de volt ebben csúsztatás is: a szociáldemokraták valóban kimondták a szakítást, miután a polgári pártok nem támogatták a januári sztrájkmozgalmat. Ám a Népszava korabeli tudósításából kitűnik, hogy a választójog ügyében továbbra is támogatásukról biztosították azokat, akik az általános választójogért küzdöttek.
Vázsonyi közben több kompromisszumot tett a Tisza István-féle Munkapártnak, és a választójog kiterjesztésének módozatairól folytatott velük – mint később kiderült: sikertelen – tárgyalásokat. Így Vázsonyi hiába hagyta cserben a Választójogi Blokkot, végül eredménytelenségét maga is kénytelen volt áprilisban beismerni: távozott a Wekerle-kormányból. Ezután a törvényhozás megszavazta a Monarchián mit sem segítő Tisza-párti törvényjavaslatot, amely paródiája volt az előző évi választójogi mozgalom követeléseinek.

Felhasznált irodalom:
Feloszlott a választójogi blokk = Pesti Napló, 1918. február 10.
Egy pacifista beszéd = Népszava, 1918. február 8.
Intrikák miatt oszlott fel a választójogi blokk = Az Est, 1918. február 13.
Galántai József: Magyarország az első világháborúban. In: Magyarország története 1890–1918. (Főszerk.: Hanák Péter), Budapest, 1988. 1083–1234.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Pesti Napló, február 10.
Feloszlott a választójogi blokk
Károlyi nyílt levélben vádolja Vázsonyit

Gróf Károlyi Mihály, a választójogi blokk elnöke ma nyílt levelet intézett a választójogi blokk tagjaihoz, amelyben közli, hogy a blokk megszűnt. Ismeretes, hogy az utóbbi napokban már erősen megingott a blokk egysége, amennyiben a radikális párt is kilépett belőle. Károlyi hivatkozik is erre a tényre.

[Itt a cenzúra sorokat törölt.]

Károlyi a blokk megszűnésének legfőbb okául azt hozza fel, hogy [a] demokrata párt képviselői beléptek a 48-as alkotmánypártba, Vázsonyi Vilmos pedig őt, a blokk elnökét nyíltan, de névtelenül megjelent cikkekben támadta meg. Ezekre a támadásokra nem akar reflektálni, csak annyit állapít meg, hogy Vázsonyi minden törekvése oda irányul, hogy a krízisnél éppen azokat szorítsa ki, akiknek igazi demokrata voltában nem volt soha oka kételkedni: a Károlyi-pártot. Azonban a Károlyi-párt a blokk megszűntétől függetlenül tovább is támogatja a benyújtott választójogi javaslatot minden erejével, és azt a reményét fejezi ki, hogy a miniszterelnök állani fogja a munkások küldöttsége előtt a sztrájk megszüntetése alkalmával tett ígéretét, és ha a választójogi javaslat bajba jutna, feloszlatja a Házat és kitűzi az új választásokat. Levelét azzal végzi Károlyi, hogy mikor a választójog védelmére szükség lesz, a választójog igazi hívei ismét találkozni fognak.