Béketüntetés a városligeti Iparcsarnokban november 25-én (Vasárnapi Újság, 1917. december 2.)

„A munkások napja” – béketüntetés Budapesten 1917 novemberében

Címkék
béke, tüntetés

„A munkások napja volt ez a vasárnap. A munkásság rányomta politikai és szociális törekvéseinek bélyegét ezen a napon Magyarország fővárosára és megmutatta, hogy számra nézve oly hatalmas, politikai terveiben olyan elszánt, hogy nélküle és ellene nem lehet kormányozni többé ezt az államot.” –  így kezdte beszámolóját a Népszava az 1917. november 25-i nagy – a lapok egybehangzó tudósításai szerint több mint százezres –  fővárosi béketüntetésről.
Az oroszországi új szovjet kormány békefelhívása nyomán a magyarországi szociáldemokraták ismét hangosan követelték a háború befejezését, és kifejezték az orosz forradalmárokkal való szolidaritásukat. A tömegfelvonulást a Népszava mellett Az Est és a Pesti Napló is lelkesen üdvözölte, csatlakozva a békeköveteléshez. Még a konzervatív Budapesti Hírlap is arról írt, hogy „a gyűlésen résztvevő nagy tömeg méltóságteljesen juttatta kifejezésre a béke vágyát, amely ott ég minden jóérzésű ember szívében”, és a rendezvény a „legszebb rendben” ért véget. A vasárnap délelőtti tömeggyűlés után pedig rendkívüli pártkongresszusra is sor került, ahol a szociáldemokraták a béke mellett szabadságot, azaz a választójogi reformot és az egyesülési jogot, továbbá az emberhez méltó megélhetést, megfelelő (élelmiszer)ellátást is követelték attól a Wekerle-kormánytól, amelynek tevékenységét egyébként egyre kritikusabban ítélték meg.
Az újságbeszámolók szerint a délelőtti nagygyűlés helyszínéhez, a városligeti Iparcsarnokhoz tartó felvonulás egyfajta (tudatos) szabály- és normasértés is volt. A rendőrfőkapitány és a belügyminiszter ugyanis előzetesen megtiltották a rendezett, zárt sorokban történő fölvonulást, de a hatóságok „nem tudták megakadályozni, hogy a főváros és a környék munkásseregei ne olvadjanak egyetlen hatalmas tömegbe, amely elárasztotta a körutakat és az Andrássy utat. Felejthetetlen látvány volt a békéért tüntető hatalmas emberfolyam, amint elárasztotta az egész Andrássy utat. A rend fönntartására kivezényelt rendőrség nem tudta a tömegeket a járdára szorítani. Tíz óra tájban már a rendőrök szorultak le az úttestről és százezernél több munkás harsogta az elkeseredés dühös indulatával: Békét követelünk! Le a háborúval! A menetben százezernél több munkás vett részt. Másfél óráig az Andrássy út egész szélességét lefoglalták a tüntető tömegek.” Mindez az Andrássy útnak azon a részén zajlott, ahol – a Népszava leírásában – „a jóllakottak villái és palotái sorakoznak”, köztük azokéi is, „akiknek a háború nem rossz üzlet”.

Felhasznált irodalom:
A munkások napja = Népszava, 1917. november 27.
Békéért zúgott = Az Est, 1917. november 27.
Munkások gyűlése a békéért és a megélhetésért = Budapesti Hírlap, 1917. november 27.

Készítette: Ignácz Károly

 

A felvonuló tömeg a városligeti Iparcsarnok előtt november 25-én (Vasárnapi Újság, 1917. december 2.)

Az Est, 1917. november 27.
Békéért zúgott

Békéért zúgott tegnap ez a nagyváros. A magasba nyúló házak utcái, az egész város, mint egy óriás orgona zenei ült meg dörgőn és kiszabadult lelkéből a hatalmas kiáltás. A haragos, a kérő, az elszánt, a kéztördelő hangok százezrei és milliói, a melyek odafagyva nyomták a megrémült leltek mélyét, tegnap kiolvadtak.
A hangok milliói. Mert nemcsak azok kiáltottak, a kik tegnap az utcán tüntettek, a szervezett munkások, a kik ezt a tegnapi béke-felvonulást előkészítették és rendezték. A munkások vagy másfél százezer kiáltó szájából az egész ország szólt. Munkások, földművesek, polgárok, gondolkozók és kézművesek, lövészárki katonák és tisztek és a szegény, szegény asszonyok és gyerekek. Az egész ország rebegte és dadogta utánuk, a mit a munkások kiáltottak, békét, nyugalmat nekünk! A háború csakugyan meghozta azt a nagy egységet, a mit ígértek; minden vita, viszály, különbség megszűnt, minden dolgozó magyar ember összeolvad egybe, a mikor a békét kívánja.
A tüntető tömegen érezni lehetett, hogy remeg, rendül, mint a fűtött gép, mikor indulni akar. A vezetők alig tudják tartani, alig tartják a kezükben. A kormányok és a parlament lehetetlensége, a nép örökös megtévesztésének tünetei, a csődöt mondott régi magyar politika rajtunk fűlő korhadása, ez az itt felejtett temetetlen tetem, a régi képviselőház, sok keserű szót váltott ki a tömegből. Ez az uralom és rendszer nem lehet vezetője a dolgozó és szenvedő magyar millióknak. Igazságot, szabadságot, jogot és mindenekfölött békét nyújtó uralmat kívántak. […]

Budapesti Hírlap, 1917. november 27.
Munkások gyűlése a békéért és a megélhetésért

[…] Az úgynevezett béketüntetésre hetek óta készülődött a szociáldemokrata párt, amelynek a főkapitány megengedte a gyűlés megtartását azzal a kikötéssel, hogy zárt sorokban nem fognak fölvonulni. Persze a résztvevők nagy tömegénél fogva ezt a föltételt nem lehetett mindvégig teljesíteni és a gyűlésen résztvevő nagy tömeg méltóságteljesen juttatta kifejezésre a béke vágyát, amely ott ég minden jóérzésű ember szívében. Az Iparcsarnokba nem fért el a gyűlés közönsége. Igen tekintélyes sokaság kiszorult és ennek a sokaságnak külön beszédeket mondtak. Benn az Iparcsarnokban tizenegy órakor Buchinger Manó nyitotta meg a gyűlést és Bokányi Dezső beszédet mondott a béke érdekében. Fölszólította a munkásságot, legyen résen, hogy a kellő pillanatban teljesíthesse kötelességét. Beszéde után a gyűlés egyhangúlag határozati javaslatot fogadott el, amely a többi közt ezt mondja:
Budapestnek és környékének munkásai s velük együtt Budapest egész népe testvéri üdvözletét küldi az orosz forradalmároknak, a kik bátor szívvel, erős elmével és kemény kézzel vezetik ki az emberiséget a háború poklából. Az egész dolgozó Magyarország el van határozva arra, hogy az orosz forradalmárokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogja.
Buchinger Manó néhány szóval és a nyugodt magatartásra, rendre való fölhívással a gyűlést berekesztette. A nagy tömeg fél óra alatt a legszebb rendben eltávozott.

Népszava, 1917. november 27.
A munkások napja
A budapesti munkások nagy béketüntetése – Az élelmezés és egyesülési jog

A munkások napja volt ez a vasárnap. A munkásság rányomta politikai és szociális törekvéseinek bélyegét ezen a napon Magyarország fővárosára és megmutatta, hogy számra nézve oly hatalmas, politikai terveiben olyan elszánt, hogy nélküle és ellene nem lehet kormányozni többé ezt az államot. Mindaz, ami a tömegek lelkében él, vágy, keserűség, akarás, izgalom – mindez ott lebegett a hatalmas oszlopokban fölvonuló munkástömegek fölött, mindaz ott izzott a tömegekből kicsapódó fölkiáltásokban és ott hevült a szociáldemokrata párt által szétosztott röpiratokban és ott harsogott a szónokok beszédeiben. De minden szónál hatalmasabb, megindítóbb és ékesen szólóbb volt maga a tömeg: a munkának, nélkülözésnek, szegénységnek és a politikai nagy célokért való lelkesedni tudás eszménységének ez az eleven teste. Budapestnek és környékének szociáldemokrata munkásai ezen a napon igazán az egész ország vágyának és akaratának kifejezői voltak, azokért a nagy javakért tüntettek, amelyeket ennek az országnak minden egyes lakosa kíván: békéért, szabadságért és emberhez méltó megélhetésért. A munkában és nélkülözésben megnyúlott, sápadt arcok tízezreiben a jövő reményeire és a jelen borzalmaira függesztett szempárok világoltak és olyan tűz lobogott bennük, amely nagy harcok, kemény elszántságok előhírnöke.

A délelőtt, amikor beláthatatlan csoportok vándoroltak ki a ligetbe, az orosz forradalomé és a béke ügyéé volt. Mi értelme volt a munkásság eme megmozdulásának? Az, hogy megmutattassák az egész világnak, az orosz forradalmi kormánynak és az Osztrák–Magyar Monarchia, valamint a vele szövetséges államok kormányainak, hogy Magyarországon nagy és szervezett erő van, amely […] békét kíván […]

A délután a rendkívüli pártgyűlés ideje volt, amely a munkásságnak a háború tényén kívül meglévő nagy bajaival és sérelmeivel foglalkozott. Az élelmezés nehézségei, az uzsora, az egyesülési és gyülekezési szabadság és a politikai jogtalanság – ezek voltak a rendkívüli pártgyűlés tárgyai. A cenzúra megakadályoz bennünket abban, hogy hű képet rajzoljunk arról a hangulatról, amely a munkások bizalmiférfiainak fölszólalásaiból kihangzott. De egyet meg kell állapítani s ez az, hogy a Wekerle-kormány ellen oly fokú elkeseredés él a tömegekben, oly nagy az elégedetlenség e kormány általános politikájával és a munkások életére vonatkozó intézkedéseivel, hogy ez az egész mai politikai helyzet fölbontására vezethet, ha a kormány észbe nem kap és nem teljesíti a munkások jogos és valóban oly szerény követeléseit. A pártvezetőséget igen éles támadások érték a küldöttek soraiból azért, hogy már eddig is nem helyezkedett a legélesebben szembe a Wekerle-kormánnyal, amely sem a munkások élelmezéséről nem gondoskodik, sem nem adta meg a bányászoknak, vasutasoknak, dohánygyári munkásnőknek, villamosoknak az egyesülés jogát, sem be nem terjesztette még a választójogi törvényjavaslatot. A munkások követelik, hogy a kormány az élelmiszerekkel, ruhával, cipővel és fűtőanyaggal való ellátásukról a legrövidebb időn belül gondoskodjék. De ha ezen a téren védekezhetik is a kormány azzal, hogy a háború akadályokat gördít a munkások minden kívánságának kielégítése elé: viszont semmi mentséget nem lehet találni a kormány általános munkásellenes politikájának védelmére, ha csak azt nem, hogy a kormány tudatosan maga ellen akarja bőszíteni a munkásokat vagy pedig ily módon pályázik a munkapárttal tartó nagytőke politikai támogatásának megnyerésére. A vasárnap délután eseményeit meg kell szívlelnie a kormánynak s haladéktalanul meg kell tennie két intézkedést: jóváhagyni a bányászok, vasutasok, villamosok, dohánygyári munkásnők alapszabályait és beterjeszteni a választójogi törvényjavaslatot. […]

A vasárnapi nagy béketüntetésről, fölvonulásról, gyűlésről és a rendkívüli pártgyűlésről szóló tudósításunk itt következik:

Fölvonulás a gyűléshez.

Nem volt rendezett fölvonulás. A rendőrség és a belügyminiszter túlságosan ragaszkodnak a kivételes törvények tiltó rendelkezéseihez. Eltiltották a tüntető fülvonulás rendezését, de nem tudták megakadályozni, hogy a főváros és a környék munkásseregei ne olvadjanak egyetlen hatalmas tömegbe, amely elárasztotta a körutakat és az Andrássy utat. Felejthetetlen látvány volt a békéért tüntető hatalmas emberfolyam, amint elárasztotta az egész Andrássy utat. A rend fönntartására kivezényelt rendőrség nem tudta a tömegeket a járdára szorítani. Tíz óra tájban már a rendőrök szorultak le az úttestről és százezernél több munkás harsogta az elkeseredés dühös indulatával: Békét követelünk! Le a háborúval!

A menetben százezernél több munkás vett részt. Másfél óráig az Andrássy út egész szélességét lefoglalták a tüntető tömegek. Az Iparcsarnok felé vonultak azok a tízezrek, akik egész héten fárasztó robotban görnyednek, akiknek munkája nélkül a békében is megáll az egész ország gazdasági élete, akiknek közreműködése nélkül a háborút sem lehet tovább folytatni. […]

Az Andrássy úton – amerre az urak laknak.

A gyűléshez vonuló munkástömegek egy része a Körút, majd az Andrássy út felől igyekezett az Iparcsarnokhoz. Erre vonultak a magánalkalmazottak impozánsan hatalmas tömegben, őket követte a Franklin-társulat személyzete, majd az újpesti villanygyár munkásai, a nyomdászok, óbudai hajógyári munkások, a Ganz-gyár alkalmazottai, a szobafestők, az asztalosok, a cipészek, szabók, az államvasutak északi főműhelyének munkásai, a fegyvergyáriak, a dunaharaszti pártszervezethez tartozó elvtársak és a soroksári elvtársak. Minden csoportban kisebb-nagyobb jelzőtáblákat vittek, amelyeken csak ez az egy szó feketéllett: Békét! A dunaharasztiak, a soroksáriak és a vasúti munkálok csapata előtt hatalmas vörös transzparenst vittek. A cipészek csoportjánál ugyancsak nagy, fehér transzparenst lobogtatott a szél, amelyen azonban esetlen betű sem volt, de az emberek azért megértették, hogy ez az üres, kifeszített fehér vászon mit mond.

A komor novemberi reggelen szokatlan látvány volt ez a fölvonulás az Andrássy-útnak ezen a részén, ahol még hétköznapokon is a szokottnál jóval későbben kelnek az emberek és ahol a munkanapokon is csöndesebb a táj, mint a város más részeiben. Hát még vasárnap! Az Andrássy útnak ezen a részén a jóllakottak villái és palotái sorakoznak. Itt laknak azok, akik a mások munkájából élnek, akikért mások dolgoznak, akiknek élettevékenységük abból áll, hogy bezsebelik a mások munkájának a gyümölcseit. És itt laknak azok is – legalább egy részük – akiknek a háború nem rossz üzlet. […]