Már egy hosszabb írásban is foglalkoztunk az első világháború alatti fővárosi lakáskérdéssel, de talán nem árt röviden összefoglalni a tudnivalókat: Budapest a dualizmus korában ipari központ lett, kialakult modern gyáripara, ennek köszönhetően lakossága a korszak végére 200 ezerről 900 ezerre (a mai Nagy-Budapestet, tehát a külső kerületeket, többek között Újpestet is figyelembe véve 1,1 millióra) nőtt. A lakosságnövekedést azonban nem követte a lakások számának emelkedése. A munkások döntő többsége ma már elképzelhetetlen nyomorban élt, zsúfolt pincelakásokban, levegőtlen, nyirkos, tuberkulózisbaktériumoktól hemzsegő helyeken, nemegyszer csak ágybérletekben. „Minden nedves, minden nehéz. / A nyomor országairól térképet rajzol a penész” – írta később József Attila a Külvárosi éjben, pedig az ő korára már sokat javult a helyzet az 1900-as évek eleji elborzasztó lakásállapotokhoz képest. 1906-ban a szabadkőműves Bárczy István lett Budapest polgármestere, aki az „aktív várospolitika” ideájától vezérelve kommunális lakásépítési programot hirdetett, és a szociálisan érzékenyebb városvezetésnek köszönhetően Budapest élhetőbb lett, például 1911-re felépült az Aréna – ma Dózsa György – úti Népszálló is. A világháború kitörése azonban véget vetett mind a községi, mind a magánberuházásoknak, így a lakásínség csak enyhült, de nem rendeződött. Nyomorúságos lyukakhoz lehetett hozzájutni viszonylag drágán, a háztulajdonosi kizsákmányolás elleni egyetlen fegyverként pedig sokáig csak a „lakbérsztrájk” állt rendelkezésére a bérlőknek. Ezért volt nagyon fontos szociális intézkedés a háború kitörésekor, 1914. július 31-én kiadott lakásmoratórium-rendelet, az első a hat moratóriumrendelet sorában, amely az árak későbbi maximalizálásához hasonlóan igyekezett megkötni a piaci viszonyokat a „fogyasztók” védelmében. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy az újra és újra meghosszabbított lakásmoratórium-rendelet csak átmeneti kezelése lehet a problémának és nem annak megoldása. A „lakáskérdés” körül igen komoly diskurzus alakult ki az első világháború alatt, ebbe illeszkedik a Magyarország 1916. augusztus 8-i számában megjelent A lakáskérdés és a háború című cikk is.

Felhasznált irodalom:
A lakáskérdés és a háború = Magyarország, 1916. augusztus 8.
Gyáni Gábor: Bérkaszárnya és nyomortelep. A budapesti munkáslakás múltja. Budapest, 1992.
Oláh Gábor: Lak-hatóság. Az I. világháború hatása a budapesti lakáskérdésre = Korall 40., 146-162.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. augusztus 8.
A lakáskérdés és a háború

Németországban már nagy hírlapi irodalom fejlődött ki arról a kérdésről, hogy miként lehet majd a háború végével kétségkívül bekövetkező nagy lakásszükségletet kielégíteni. Már a porosz-francia háború is bebizonyította, hogy a lakáskérdésben is oly eltolódásokat okoz a háború, melyek a fővárosokban s nagyobb vidéki empóriumokban nehezen leküzdhető helyzetet teremtenek. A most folyó háború sokkal hosszabb életű, mint a porosz-francia háború volt, és sokkalta nagyobb haderők állanak egymással szemben s így érthető, hogy – okulva a porosz-francia háború után bekövetkező lakásínségen is – alapos előkészülettel kell gondoskodni a harctérről majdan visszatérők lakásszükségletéről. És a béke közelségéről még nincs szó, máris lakáshiány érezhető a fővárosban, amint a Magyarország vasárnapi közleménye erre rámutatott. Igaz, hogy az üresen álló nagylakások szeme megnövekedett, de hiszen a tömegeknek, melyek kint a harcmezőn küzdenek most, nem is nagylakásokra, hanem a kislakásokra, az egyszobás és kétszobás lakásokra lesz majd szükségük, s ezek azok a lakások, amelyekből már most is alig található üresen álló vagy kiadó lakás. Tudjuk, hogy a harcterek vidékéről ezerszám jöttek családok az ország belsejébe, de más vidékekről is történtek letelepedések a fővárosban összpontosuló gazdasági körülmények folytán. Sokkal nagyobb mértékben várható azonban a tömegek feltódulása a háború után, mert hisz száz- és százezer családnak kell majd új egzisztenciát kezdenie, s az csak természetes, hogy mindenki a fővárosba igyekszik majd, hol a kereseti források bősége, a munkaalkalom, a vállalkozások lehetősége, kereskedelem és ipar messze túlszárnyalja a vidéket. A háztulajdonosok egyelőre azon gondolkodnak, hogy a tizennégymilliós háborús házbérhátralékhoz hogyan jussanak, ám az illetékes köröknek, azt hisszük, nem kell hogy a háztulajdonosok feje fájjon, hanem inkább azzal kell foglalkozniok, hogy a háború megszűntekor várható lakásínség ellen máris munkába fogjanak. Főleg a székesfővárostól kell várni, hogy a majdan bekövetkező béke e tekintetben se találja készületlenül. Értesülésünk szerint Bárczy István dr. polgármester és Demény tanácsos, a szociálpolitikai osztály vezetője, bizonyos irányú munka megkezdését szükségesnek látják. Demény tanácsos most szabadságon van és szabadságidejét használja föl, hogy a kérdést tanulmány tárgyává tegye és összeállítsa azt az anyagot, amelynek alapján javaslatokkal léphessen elő. A kérdés minden bizonnyal nagyszabású előkészítést és terveket igényel, de az ügy természetében rejlik, hogy nem lehet sokáig halogatni s minél hamarább elő kell állani a majd hazatérők lakásszükségletének biztosításával.