Az első világháború során Németország nem bírta volna négy és fél éven át a küzdelmet, ha nem az övé a világ legerősebb vegyipara. A német vegyészek legalább annyit hozzátettek a küzdelemhez, mint a tábornokok, a villámháborúra számító császári Németország ugyanis csak fél évre elegendő tartalékokat halmozott fel a hadviseléshez elengedhetetlen nyersanyagokból. A háború kitörése után az angol tengeri blokád – amely az általa kiváltott hátországi éhezés miatt több civil halálát okozta, mint a korlátlan német tengeralattjáró-háború – elvágta Németországot legfontosabb importcikkeitől, például minden robbanószer alapjától, a chilei salétromtól. A német vegyészeknek ezért mesterségesen kellett laboratóriumaikban kikísérletezni és előállítani a hadviseléshez szükséges alapanyagok sorát. A háború legjelentősebb vegyésze a berlini Kaiser Wilhelm Institut fizikai-kémiai részlegének igazgatója, a későbbi kémiai Nobel-díjas Fritz Haber (1868-1934), a „vegyi háború atyja” volt. Elsősorban a harci gáz kifejlesztőjeként és propagálójaként emlékezünk rá, aki a salétromhiányra is megtalálta a választ: egy bonyolult eljárással, az ammóniaszintézis segítségével a levegő nitrogénjét felhasználva állított elő salétromsavat. A német vegyipar hiányában azonban nemcsak a gázfegyver nem jött volna létre, hanem a Haberhez hasonló vegyészzsenik nélkül ma nem rendelkeznénk a példátlan termésátlagokat eredményező műtrágyázással sem. A Világ 1915. március 28-i számában éppen ezen égető nitrogénkérdéshez szólt hozzá olvasói cikkében Molnár Lajos gazda a Természettudományi Társulatnak tagjaként, hogy megossza a publikummal ötletét egy, a hazai nitrogénkérdést megoldó, a nagysármási földgázlelőhely mellé telepítendő nitrosalétromgyárról: „Ma, amikor milliók röpködnek a levegőben (és milliónyi értékek válnak füstté), a honvédelmi kormányzat egy-kettőre felállíthatná a telepet, amellyel most biztosíthatná a hadiszükségletet s amellyel aztán békében a gazdasági több termelés volna fellendíthető. Egyben emancipálnánk magunkat a külföldi salétromtól.” Hiszen nemcsak kenyérrel él az ember. Pláne háborúban.
Felhasznált irodalom:
Vejas Gabriel Liulevicius: World War I: The „Great War”. Chantilly, 2006.
Készítette: Csunderlik Péter
Világ, 1915. március 28.
Molnár Lajos: A nitrogén-kérdés.
A napilapokból értesültünk arról a rendeletről, melyet a honvédelmi miniszter a kénsavas ammon s a mésznitrát-készletek rekvirálására vonatkozólag kihirdetett. Bármilyen fájdalmasan esik a rendelet sok magasabb gazdasági kultúrájú vidéknek, mert hiszen a chilei salétrom már a hadviselés kezdetétől fogva hadicikk volt, s így ily vidékek nitrogéntartalmú műtrágya-igénye csakis a két cikkben talált volna fedezetet, meg kell nyugodni e rendeletben, mert ma suprema lex a hadiszükségletek fedezése. S teljes meggyőződésem, hogy ma a hadikimutatás sok-sok milliót áldozna egy biztos nitrogénforrásért.
Mint öregedő gazda, harmincöt év óta sokat olvasgattam. A természettudományok mindig érdekeltek, harminc év óta tagja vagyok a Természettudományi Társulatnak is. Annak idején valamikor olvastam arról, hogy a norvégok rengeteg vízi erejüket használják fel arra, hogy a ma már nálunk is műtrágyaként ismert norvég-salétromot állítsák elő a levegő nitrogénjéből. Rengeteg dinamikus en[e]rgia szükséges, úgy tudom, e cikk előállításához. S ahol a természet, mint Norvégiában, a sok vízesésben önként adja meg az ingyen energiát, ott az egyszer s mindenkorra történő nagyszabású befektetés után a gyártás üzemi költsége már csekély.
Nálunk rengeteg vízierő van felhasználatlanul. S békés időben ezeknek hasznos energiává való alakítása elsőrendű ipari és gazdasági érdek lesz! De ez lassú, hosszadalmas munkálatokkal, vízművek építésével ma gyorsan igénybe vehető nitrogéntermelő forrásnak nem tekinthető. Van azonban nekünk olyan óriási és bármely pillanatban felhasználható energiaforrásunk a nagysármási földgázban, amelyhez csak oda kell szállítani a salétromtermelő gépezeteket, vagy valamely közelebbi vasúti állomás mellett felemelni (de gyorsan) a sok milliót igénylő nitrosalétromgyárat, s azonnal termelhető a most annyira nélkülözött nitrogén.
Ma, amikor milliók röpködnek a levegőben (és milliónyi értékek válnak füstté), a honvédelmi kormányzat egy-kettőre felállíthatná a telepet, amellyel most biztosíthatná a hadiszükségletet s amellyel aztán békében a gazdasági több termelés volna fellendíthető. Egyben emancipálnánk magunkat a külföldi salétromtól.
Miután a háború még beláthatatlan időkig eltarthat és így nagyon fontos, hogy az ország határain belől az istenadta nagysármási energiával ily hadászatilag is fontos beruházások történjenek, most, a tizenkettedik órában kellene felállítani egy nagy, igen nagyszabású s a levegő nitrogénját salétromtermelésre hasznosító telepet. Ez ma a hadviselésnek s majdan a békében a gazdasági termelésnek lenne egyik leghatalmasabb fegyvere. Ne sokáig gondolkozzunk ezen, hanem a hadügynél szokásos gyorsasággal hetek alatt induljon meg a salétromgyártás. Mert „Periculum in mora!”
