Budapesten a Vígszínházzal és a Magyar Színházzal jelentek meg az első kapitalista „üzletszínházak” – írja a Magyar színháztörténet, amely hozzáteszi: „1903. november 6-án kezdte meg működését Budapest hetedik színháza, a Király Színház”. A Magyar Színház és a Király Színház társulata később közös is volt,
Jászai Mari sikeréről számolt be a Pesti Hírlap 1918. június 22-én. A nemzet ünnepelt színésznője a Magyar Színházban lépett fel a Jókai regényéből készült A kőszívű ember fiai című színdarabban. A mű sikerességét az újság nagyrészt „az illusztris vendégművésznőnek” tulajdonította. Jászai vendégszereplése nem véletlen:
Szenzációszámba ment 1918 júniusában, hogy a magyar származású Róbert Jenő (eredeti nevén: Kovács Jenő) berlini színtársulata Budapesten lépett fel. A magyar rendezőnek ez már a harmadik németországi társulata volt, s már 1912-ben feltűnően dicsérte őt Ignotus a Nyugatban megjelent rövid írásában.
Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó hónapjaiban az ott élő nemzetiségek szinte önálló életet éltek, beleértve a magyarokat és székelyeket, vagy cseheket és horvátokat is. 1918 májusában a későbbi miniszterelnök, Bethlen István elnöklete alatt, illetve József főherceg védnökségével például gyűjtést rendeztek az erdélyi gyerekeknek – persze elsősorban a „székely gyermekeknek”.
„Amikor 1914 őszén nagyon beteg voltam, egy bízó lélek azzal vigasztalt, hogy meggyógyulok, mire a háború véget ér. Azt hitte a lelkem, hogy csak egy-két hónapig tart a háború és én most már a negyedik éve várom, hogy vége legyen a háborúnak és – meggyógyuljak. Márciusban már négy éve lesz, hogy nem voltam színpadon. 1914. március 14-én játszottam utoljára a Matyó lakodalomban.”
Az Osztrák-Magyar Monarchiában 1917 végén már egymást érték a bérrendezést követelő munkabeszüntetések. A háborús infláció mindenkit érintett, a kávéházi pincérektől a gyári munkásokon át a közhivatalnokokig mindenki magasabb bérért harcolt.
1918 januárjában ez a hullám a budapesti Operaházat is elérte:
A nemzetiségek önállósodási törekvései 1918 elejére egyre erősebbé váltak a történelmi Magyarországon, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia délszláv területein. A zágrábi Horvát Nemzeti Színház az úgynevezett illír eszmének, a szlovének, horvátok és szerbek összefogásának lett az egyik központja ebben az időszakban.
