Az Est

Trafikbotrány 1915-ből

„Szégyen, de úgy van, hogy ma nincs az a m. kir. pénzügyőr vagy pénzügyigazgató vagy dohánygyári szakember, aki meg tudja mondani, hogy az elébe tartott Király vagy Hölgy cigaretta a kincstár készítménye-e vagy hamisított.” – számolt be Az Est a cigarettahamisítás helyzetéről 1915 nyarán. A napilap által feltárt ügy azonban nem vált igazi botránnyá. A közönséget egyrészt már „megedzették” az I. világháborús hadiszállításokkal kapcsolatos visszaélések, de az is tény, hogy a dohánnyal kapcsolatos visszaélési lehetőséget maga a törvény biztosította (az apparátus hivatalnokai pedig szemet hunytak felette). A dohánykereskedelem száz éve (is) állami monopólium volt, amelynek alapját 1851-ben, a Bach-rendszer idején vetették meg. A „dohány egyedárúság” bevezetése véget vetett a kontroll nélküli dohánytermelésnek: a termelők ezt követően az állammal szerződtek, amelyek a dohánybeváltó felügyelőségeknek adták le a termést. A kiegyezést követően külön Magyar Királyi Dohányjövedék jött létre, amely a termelést, a gyártást és a kereskedelmet is felügyelte. A fogyasztót a Dohányjövedék engedélyével bíró trafikok szolgálták ki, amelyek az állami elosztórendszeren – a kerületi dohánytőzsdéken – keresztül kapták a készleteiket. A trafikokban akár egyetlen szál cigarettát is lehetett venni – igaz, pont 1915-ben tiltotta meg egy rendelet (egészségügyi elővigyázatosságból), hogy a vevő maga válogassa ki a százas csomagolásból a neki legszimpatikusabb szálakat.
Az Est arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a leginkább hamisított – tehát az árusításba az állami dohányfelvásárlási rendszeren kívülről kerülő – cigarettamárkákkal, a Király és Hölgy cigarettákkal kapcsolatos visszaélések feltárása nem érdeke az illetékes magyar hatóságoknak. (Magát a hamis cigarettát 1915-ben már csak vegyi úton tudták kimutatni, mert formailag már tökéletesen másolták. A hivatalos dohánypapírt olyan indikátoranyaggal kenték be, amely az adott vegyszerre kék színnel reagált.) A lap szerint ugyanis a pénzügyőrök és felettes hatóságuk, a Pénzügyminisztérium nem tartatja be az érvényes rendelkezéseket – azaz a 18. század végi harmincadvám-szabályok 1842-es módosítását. Azok alapján ugyanis minden trafikostól meg kéne vonni az engedélyt, akinek üzletében hamis dohányt találtak. Ehelyett azonban a minisztérium rendre hozzájárult a peren kívüli egyezséghez, ami a pénzügyőrök és pénzügyigazgatási tisztviselők érdeke volt, mivel évi 600-800 koronás fizetésük többszörösét zsebelhették be az egyedi büntetések után nekik kifizetett magas „tettenérési jutalékból”. Ahogy Az Est összegezte: „A kincstár embereinek ez idő szerint – saját akaratukon kívül – egyenesen érdekük az, hogy Magyarországon hamis cigarettákat árusítsanak a trafikokban, ezek a hamis cigaretta gyárosok valahogyan el ne tűnjenek a föld színéről.”

Felhasznált irodalom:
Fényes László: Hamisított trafik-cigaretták = Az Est, 1915. július 15.
Hornyák Balázs: A Magyar Királyi Dohányjövedék története.
Hornyák Balázs: Trafiktörténet.

Készítette: Takács Róbert

Fényes László: Hamisított trafik-cigaretták. Az Est, 1915. július 15.
Fényes László: Hamisított trafik-cigaretták.
Az Est, 1915. július 15.