A srapnel tüzérségi lövedéktípus; névadójának, Henry Shrapnel brit vezérőrnagynak a források szerint egy levegőben szétrobbant, söréttel teli üreges ágyúgolyó „adta az ötletet” találmánya elkészítéséhez a 18. század végén. Végül 1803-ban került sor ennek tökéletesítésére: ólomgolyókkal töltötték meg a hosszúkás formájú löveget, ami fedetlen célpont ellen bizonyult igazán hasznosnak – az időzítővel ellátott szerkezet az ellenséges csapatok feje felett felrobbanva sokszor okozott halálos sérüléseket. Az első világháború idején kedvelt harcászati eszköz az állóháborúk során is nagy kockázatot jelentett, hiszen a „Deckung”, azaz a fedezék fából készült tetejét is átszakította, ezért is volt szükség azt fedő homokzsákokra. Nem tudni, hogy Maurice Barrès lent idézett cikkben olvasható javaslatát a franciák mennyiben fogadták meg, az azonban tény, hogy a Monarchia 1914-ben viselt katonai egyenruhájának része volt a könnyebb sérülésektől megóvó tábori sapka – lehajtható nyakvédővel, a sapka elejét merevítő bevarrt fémalkatrésszel és – alakulatoktól függően – bőr vagy posztó szemernyővel ellátva.

Készítette: Kaba Eszter

Hogyan védekezzünk a srapnel ellen = Pesti Hírlap, 1914. december 24.

Barrés Móric párizsi sebésztanár a Figaróban új eljárást ajánl a srapnel okozta sebesülések ellen való védekezésre. Azt tapasztalta, hogy a srapnellövegeket, amelyek a mostani háborúban a legtöbb sebesülést okozzák, igen gyakran fenntartja a köpönyeg, az összehajtott pokróc és mivel szerinte általában nincs nagy hatóerejük ezeknek a lövegeknek, nem nehéz az ellenük való védekezésnek a módját kitalálni. Barrés úr azt írja, hogy mivel manapság a gyalogsági katona fekvő helyzetből lő, a srapnelgolyók által megsebezhető helyek a fej, a nyak és a vállak, a test többi része meglehetősen védve van a felsőkabáttal és a fölszereléssel. Azt ajánlja, hogy a gyalogsági katonák a sapkájukat egy félkoronggal béleljék ki, és a felsőkabát gallérját és vállát jó szélesen szintén keményíttessék ki fémlapokkal. Azt hiszi, hogy ezt meg lehet valósítani a hadseregben, anélkül, hogy ez az indítvány a hosszú bürokratikus utat megjárná. Cinkdarabkák, szardíniadobozoknak a teteje elegendő erre a kísérletre. El is mond egy esetet két katonáról, akik a konzervdoboz pléholdalával bélelték ki sapkájukat és ennek köszönhetik, hogy életüket megmentették. Mikor visszamentek a lövészárokból, megmutatták a sapkájukat, amelyet a srapnelgolyóknak egész sora ért, de a golyókat kiállotta. Igen jellemző – írja végül a francia orvos –, hogy a katonák nem mondták el tervüket felettes tisztjeiknek, féltek ugyanis attól, hogy meg fogják őket büntetni gyávaságért, meg azért, hogy sapkájukat, amely kincstári tulajdon, így megrongálták.