Szerbiába jártam,
Vadrácot is láttam,
Fészket rakott a fára,
Úgy pislog a magyar bakára.

Reszket a fa lombja,
Jobban a rác combja.
Kis jókedvünk, hogyha szottyan,
Úgy megrázzuk, menten lepottyan.
(Borsszem Jankó, 1914/33.)

A háború az élclapok számára is igazodási kényszert hozott – bár közvetlen hadijelentéseket nem közöltek, a háború menetét követni lehetett. Hiszen a politikai humor – és a kor legismertebb vicclapja még ehhez a vonalhoz tartozott (mint az Üstökös, a Bolond Istók vagy a Mátyás diák) ellentétben a második-harmadik hullám „szalon-élclapjaival” (Magyar Figaro, Fidibusz) – az aktualitásra épül. Így rendre megrajzolták, megverselték a legújabb csatákat, háborús eseményeket. Méghozzá ugyanolyan tendenciákkal, mint a „rendes” sajtó: a vicclap is rendre leleplezte az ellenség propagandáját vagy éppen a Borsszem Jankóban a Monarchia csapatai 1914 őszén kétszer is kiverték az orosz hadsereget a Kárpátokból úgy, hogy azok előtte egyszer sem vonultak be oda.

A humorlapok a nyilvánosság más csatornáihoz hasonlóan beálltak a háború támogatói közé: részben a lelkesedés fenntartásával, részben az ellenség célba vételével. Ez utóbbit kétféleképp lehetett elérni: részben az ellenség kinevettetésével, gyengeségének, alkalmatlanságának, gyávaságának sulykolásával, részben a meggyűlöltetésével, aljasnak, gonosznak, kegyetlennek mutatásával. Ezek a propagandatechnikák mindenfajta fórumon – és mindegyik országban – működtek: a Borsszem Jankó is így ábrázolta a szerb, az orosz, a francia és az angol hadsereget humoros műfajaiban (karikatúra, szatír, gúnyvers).

Az ellenség kinevettetését szolgáló cikkek leginkább a magyar katonák vitézségét hangsúlyozó propaganda tükörképeként értékelhetők. Ilyen képek, írások mindenekelőtt a francia – és kisebb részben az angol – katonákról jelentek meg. Az egyik egész oldalas karikatúra például egy francia csapatot ábrázol, ahol is a tiszt elrendeli: a katonai tölténytáskát ezentúl a hasi oldalon kell viselniük, mert a hátukon túl jó célpontot nyújtottak a németeknek. Egy másik karikatúra a napóleoni sereggel veti össze az 1914-es francia katonákat, és természetesen utóbbi alacsonyabb rendűségét, elkorcsosulását állapítja meg: Napóleon katonái még álmukban is meneteltek, 20. századi utódaik még menetelés (visszavonulás) közben is aludni akarnak.

A menekülés, a szemtől szembe „férfias” küzdelem előli megfutamodás a szöveges tréfákban, gúnyversekben is megjelent: „Aztán mit láttatok fiúk Mitrovicán?” – kérdezik a szerb katonától, mire a válasz: „Eleinte semmit se láttunk, de mikor olyan közel voltunk az ellenséghez, hogy láthattunk volna valamit, akkor már háttal álltunk.” Az angolok gyávasága már eleve a toborzásnál jelentkezett: az önkéntes hadsereget – amelynek toborzása 1914. augusztus–szeptemberben kifejezetten sikeres volt – épp azzal gúnyolták, hogy az angol polgár nem akar harcolni: kibúvókat keres, például arra hivatkozik, hogy házas, túl fiatal, túl idős, ha pedig katonának áll, nők fedezéke mögé bújik vagy éppen minden törekvése, hogy gyorsan és fájdalommentesen hadifogságba essen.

Föl Britthonnak büszke bátra,
Ne szaladjunk többet hátra!
Harcra szánva hős tagunkat,
Bátran – adjuk meg magunkat.

Így szólt a gúnyvers a „jámbor angol dzsentlmenekről”. Egy karcolat összefogja a fentieket: egy képzeletbeli angol katona beszéli el történetét, aki csak azért lépett be a hadseregbe, mert lopáson érték, és a börtön vagy a katonai uniformis között választhatott. Zászlóaljukban „250 év köztörvényes” gyűlt össze. Végül emberünk mégis a börtönt választotta – a többiek a hadifogságot.

Hasonló jellegűek voltak azok a szatirikus hadijelentések, amelyek mindenekelőtt a francia és az orosz háborús propagandát voltak hivatva nevetségessé tenni. Ezeknek megvolt a maguk valóságalapja is – ám a Monarchia sajtója legalább ilyen intenzíven részt vett a vereségek hírének tompításában, a győzelmek feltupírozásában. Ezek az álhírek mind arra a csavarra építettek, miszerint a vereség győzelem. „Lüttichből, Brüsszelből, Namurből is csupa diadalmas hírt közölhetünk. Katonáinknak sikerült a német ezredeket becsalni a városokba, ahol most mint hadifoglyok szerepelnek.” A francia hír azzal folytatja: a németek nagy tömegekben elindultak Párizs felé, mert hajlandóak a francia fővárosban megadni magukat: „A mi csapatainkat e hírre oly határtalan lelkesedés fogta el, hogy futva megindultak Párizs felé közölni drága fővárosunkkal az örömhírt. A német hadifoglyok leverten és kétségbeesve futnak csapataink után…” Míg két tipikus orosz „ál-hadisiker”: 1. „Egyik hadihajónk nagyszerű bravúrjáról kaptunk jelentést. A török partok közelében egy páncélos cirkálónk a török ütegek folytonos tüzelése közben a víz alá merült, hogy az ellenséges hadiállásokat kikémlelje.” 2. „Galíciában harcoló csapataink harci kedve és ellátása a legkitűnőbb. Az élelmezés teljesen kifogástalan, katonáinknak annyi az ennivalójuk, hogy azt se tudják, mit egyenek. Általában ezt csak igen kevesek tudják.”

Bár a humorlap stílusához ezek a tréfák illettek inkább, nagyobb arányt képviseltek az ellenség elleni gyűlöletet felkelteni szándékozó rajzok és írások.

(Folytatjuk)

 
Felhasznált irodalom:
Borsszem Jankó 1914. második félévi számai

 
Készítette: Takács Róbert