Az Est

Rendőröket gyilkoltak az élelmiszert eltulajdonító tolvajok és a kenyérjeggyel üzérkedő házmester

Címkék
bűntény

1918 nyarán számtalan rendőrt ért atrocitás a fővárosban. A rendvédelmi szervnél dolgozók buzgalma olykor halálos áldozatokkal is járt: tettenéréskor a gyanúsítottak sokszor ellenálltak, s ha katonák voltak az elkövetők, akkor nem ritkán a fegyverüket is használták a rendfenntartókkal szemben. Ez történt egy feltehetően zavarodott elméjű, kenyérjeggyel üzérkedő házmester esetében is: a férfi lebukott a Garay téren, majd a rendőr az otthonába kísérte, ahol kiderült, hogy saját házának lakóit károsította meg. Megpróbálta lebeszélni a rendőrt arról, hogy feljelentse, de a hatóság embere hajthatatlan volt. Ekkor egy konyhakést ragadott az elmegyógyintézetet többször is megjárt házmester (akit Az Est Grisospolo Pál néven azonosított, a Népszava viszont Kridosztolla vezetéknéven ismert) és szúrt.
A kenyérjeggyel üzérkedő házmester nem az első volt, aki rendőrre támadt 1918 nyarán. Június első felében az Ernő és a Tűzoltó utca sarkán, a Ferencvárosban ötven kiló szalonnát lopó katonák lőttek hasba egy rendőrt, aki megpróbálta őket elkapni. Nem messze onnan, a Ferenc körúton Antal Pál rendőr halt meg június közepén – ő két, batyuval, ládával megrakott katonát próbált igazoltatni, akik revolverükkel lőtték le a szerencsétlenül járt rendőrt. Látható, hogy két esetben is az élelmiszerhiányt kihasználó bűnözők támadtak a rendőrökre – 1918 nyarán ugyanis a legféltettebb kinccsé vált a kenyér és a szalonna is Magyarország fővárosában.  

Felhasznált irodalom:
Betörő katonák hasba lőttek egy rendőrt = Az Est, 1918. június 9.
Antal Pál rendőr tragédiája = Az Est, 1918. június 15.
Megint megöltek egy rendőrt. A házmester gyilkos merénylete konyhakéssel = Az Est, 1918. július 2.
Megöltek egy rendőrt = Népszava, 1918. július 2.

Készítette: Szegő Iván Miklós


Az Est, 1918. július 2.
Megint megöltek egy rendőrt

A házmester gyilkos merénylete konyhakéssel

Ismét áldozata és hőse van a polgári rend védelmének. Varró Pál rendőrt egy megvadult házmester, akit lakói kenyérjegyének eladásán kaptak rajta, leszúrta. Tegnap délután történt két órakor, hogy Varró Pál rendőr a Garay téren megszólította Grisospolo Pál negyvenkét éves fiumei születésű házmestert, aki a piacon kenyérjegyeket árusított. A rendőr a házmestert, akit már ismert, elkísérte az Aréna út 54. szám alatt lévő lakására, ahol kiderült, hogy a házmester az áruba bocsátott kenyérjegyeket a ház lakóitól vonta el. A rendőr felírta a házmester nevét azzal, hogy feljelenti. Amikor a rendőr távozni készült, a házmester utána futott és könyörögni kezdett neki, hogy ne jelentse fel. Amikor Varró rendőr hajthatatlan maradt, a házmester fenyegetni kezdte:
— A gyertyát is ki lehel ám oltani — mondotta.
Amikor a rendőr a lakásból kilépett, a házmester előkapott egy nagy konyhakést, amellyel a felesége éppen a tésztát vágta, utána szaladt a rendőrnek és oldalról mellbe szúrta. A rendőr nyomban összeesett. Kijöttek a mentők és a veszélyesen sérült rendőrt a Rókus-kórházba vitték. Ott nyomban megoperálták. Ez alatt az idő alatt a házmester elfutott. Meglátta ezt egy másik rendőr, aki véletlenül a merénylet színhelye mellett haladt el. Csak annyit látott, hogy a rendőrtársa lebukott. A merénylő házmester után futott és el is fogta. Közben nagy tömeg gyűlt a merénylő köré, akit a közönség meg akart lincselni, úgyhogy a rendőr csak nehezen tudta kiszabadítani. Egy kocsiba ültette, de a tömeg dühe oly nagy volt, hogy még a kocsit is fel akarták bontani.
A főkapitányságon a házmester kijelentette, hogy nem emlékezik semmire sem. Elmondotta, hogy vasárnap délelőtt hétszer fél deci rumot és három üveg Diana sósborszeszt ivott meg. Hivatkozott arra is, hogy többször volt már az őrültek házában. Ez az állítása — mint megállapították — tényleg igaz, mert már nyolcszor volt elmegyógyintézetben, ahonnan legutóbb augusztus 27-én szabadult ki. A rendőrorvos nyomban megvizsgálta Grisospolót, akiről megállapította, hogy nem beszámíthatatlan és nem is ittas. Érdekes, hogy a merénylet ideje alatt a főkapitányságon jelentkezett egy Adorján Mór nevű huszonhét éves hadnagy, aki életveszélyes fenyegetés címén feljelentést tett a házmester ellen, aki azzal fenyegette meg családját, hogy kiirtja. Néhány nappal ezelőtt pedig ugyanebben a házban egy Strassburger Adolf nevű lakót bottal fejbe vágott. Varró Pál rendőr ma reggel a Rókus kórházban meghalt. Huszonhét éves volt, öt évet töltött a rendőrség szolgálatában és két kisgyermeke van. A házmestert letartóztatták.